Wings -BTS-

V

-Jaj, milyen kis cuki kutyus vagy-simogattam a szőrös buksit.-Héj, srácok! Gyertek nézzétek meg a kutyust!-kiáltottam és mosolyogva megfordultam, hogy a többiekre nézhessek, csakhogy ők nem voltak ott.-Srácok?-álltam fel bizonytalanul és jobbra-balra kapkodtam a fejem, de még mindig egyedül voltam. Ráadásul egy híd alatt.-Baszki!-túrtam a hajamba kétségbeesetten-Most mit csináljak, kutyuli?-hajoltam le ismét a kutyához, ami boldogan csaholta a farkát, én meg felvettem és elindultam vele vissza, amerről jöttem. Vagyis, megpróbáltam, mert már nem emlékeztem merről jöttem.-Ezt nagyon beszoptam-húztam el a számat az ismeretlen környéket látva. Deeee, nem adtam fel. Egyszer egy repülőtéren is elvesződtem, mégis most itt vagyok. Londonban. Ami háááát, lehet, mondom csak lehet, hogy egy picit nagyobb annál a reptérnél, de tudom, hogy meg fognak találni a srácok. Már valószínűleg nagyban keresnek. Igen, biztos így van.

*Eközben a többiek*

  -Öhm. Az anyád olyan csúnya, hogy amikor tükörbe nézett, akkor megijedt saját magától-mondta Jin.-A te anyád meg olyan kövér... -folytatta volna.

  -Olyan kövér, hogy... hogy könnyebb átugrani mint megkerülni-köpte be J-Hope. 

-Az a te anyád, Hoseok-vágta rá Jungkook. 

Annyira bíztam az én csodás csapattársaimban, hogy inkább visszamentem a híd alá ifjabb Johnnyval és leülve a hideg földre vártam. És vártam. És még nagyon sokat vártam, ami a telefonom kijelzője szerint csak két perc volt, de nekem annál többnek tűnt, de senki nem jött értem. Nem is értem miért lep ez meg! A reptéren is egyedül találtam meg őket. Meg a biztonsági őrök segítségével, de ez már részlet kérdés. Meg amúgy is! Nem lehetnek olyan messze! Csak elindulok előre, aztán kilyukadok valahova, nem? Feljövök a járdára, befordulok itt a sarkon, megyek előre, aztán befordulok jobbra, aha, eddig stimmel. Csak tovább kell mennem, de... Álljunk csak meg! Oh, fasz kivan! Az előbb is itt tévedtem el! Picsába! Most mi a francot kéne csinálnom? Menjek vissza? Vagy menjek tovább? És ha megtámadnak? Vagy ha megerőszakolnak? 

Valószínűleg elég látványosan csapkodtam, meg tépkedhettem a hajam, mert egy kapucnis, elég beszívott arcú srác odajött hozzám és angolul kezdett el beszélni hozzám.

-Can I help you?-kérdezte, nekem meg felderült az arcom, mert megértettem amit mondott.

-YES!-ordítottam kicsit hevesebben a kelleténél.-Help me!-ragadtam meg a kezét kétségbeesetten és hálát rebesgettem az égnek, amiért rámtalált a szerencse. Ifjabb Johnny boldogan vakkantott, a a srác meg engem méregetett és ahogy tetőtől-talpig végignézett, megborzongtam, aztán eszembe jutott, hogy mi van, ha felismer, de aztán eszembe jutott, hogy eltévedtem a kurva Londonban és inkább ismerjen fel és kérjen képeket, meg autogramot, mintsem hogy itt hagyjon megdögölni, mert kezdem kapiskálni, hogy a hülye csapattársaim direkt hagytak el és eszük ágában nincs engem megkeresni. Valószínűleg még örülnek is, hogy eltűntem a képből, mert így eggyel kevesebb vetélytársuk lesz. Főleg az a sunyi Jungkook meg Jimin. Tudom, hogy irigyek, amiért elszedtem tőlük az első helyet az Év Leghelyesebb Arcában és úgy akarnak előre törni, hogy engem eltesznek láb alól. Vagy, ha nem is ölnek meg, akkor elintézik, hogy soha többé ne jussak vissza Koreába. Mekkora szemetek! Bár Jinre is gyanakodok. Ő folyton leszid, ha valamimet szana-szét hagyok a dormban. De Namjoon se ártatlan. A kis mocsok. Láttam ám, amikor múltkor a szekrényemben turkált és összefogdosta a Gucci felsőimet. A gennyládák! Na, azért se! Tőlem nem lehet csak úgy megszabadulni! Ha nélkülem is mennek vissza Koreába, akkor is keresni fognak. A rajongok, a többi bará... vagyis, az anyukám biztos megkeres.