Koponya Sziget

11. - Vihar és törődés

A flotta halkan siklott a sima víztükrön. Sötét volt és csend. Mély csend. Dideregve egyenesedtem fel a párkányon álló helyzetbe. Elérkezettnek láttam az időt a szökésre. Időközben már ledobtam magamról a másik csizmámat, így csupasz és átfagyott lábbal elindultam a hajó jobb oldala felé. Néma csendben araszoltam végig és próbáltam nem leesni. Sikeresen eljutottam a hajó sarkáig, de innentől már nem volt olyan könnyű, ugyanis Navarro hajója mellett haladt a flotta többi tagja. Most, hogy beértem a látókörükbe, jobban kellett vigyáznom. Minden bárkán két őr sétált, puskával a kezükben. Najó... Mondjuk inkább úgy, hogy egy asztalnál ültek és kártyáztak vagy ittak... Bár mondjuk megértem... Én se tennék mást... Tovább poroszkáltam, ügyelve arra, hogy semmiféle zajt ne csapjak. Halkan osontam a csónakok alá. Mellettem egy ágyúcső állt ki a hajó oldalából, így arra felmászva kapaszkodtam fel a fedélzetre. Macskaügyességgel huppantam le a deszkákra, majd nesztelenül odamentem a hajókhoz. Meg is találtam rögtön azt, amelyiket Richard nekem szánt, ugyanis két üveg rum és egy kenyér volt belerejtve. Éppen azon voltam, hogy előkészítsem a vízreszállást, amikor hirtelen egy alak hátulról megragadt és berántott néhány hordó mögé. Kezét a számra tapasztotta, úgy suttogta a fülembe:

-Nyugalom, csak én vagyok...

Hamar felismertem a spanyol hangját, aki időközben elengedett.

-Richard... Micsoda meglepetés!

Az említett személy hirtelen magához húzott és megölelt.

-Amikor nem jöttél elő a víz alól, nagyon megijedtem... Azt hittem, meghaltál...

-Igen, én is. -vágtam vissza közönnyel, majd eltoltam magamtól a spanyolt.

-Baj van?

-Azon kívül, hogy majdnem meghaltam miattad, semmi. Ja, de. Mégis van még valami. Legközelebb inkább ne ölelgess, mert tiszta vér a hátam és egy "csöppet" fáj, ha valaki hozzáér.

-Sajnálom... -nézett rám bűntudatosan. Ha továbbra is ilyen kedves lesz, nem lesz szívem itthagyni.

-Felejtsük el. Segítesz?

Richard bólintott. Halkan visszamentünk a mentőcsónakokhoz és a számomra előkészített darabot óvatosan a korlát mellé cipeltük. Kötelet kötöttünk rá, majd én beleültem, a spanyol pedig elkezdett leereszteni a vízre. Mint egy tollpihe, olyan finoman érkeztem le a tengerre (irónia), de szerencsére az őrök nem figyeltek fel erre a bakira. Már csak hanyatt kellett dőlnöm, és várnom, hogy egyhelyben ringatózzak reggelig, míg a flotta elhajózik mellőlem.

-------

Reggel arra ébredtem, hogy a nap erősen tűzi az arcomat. Felültem a bárkában és körülnéztem.

-Víz... -állapítottam meg, majd elővettem az egyik rumosüveget és egyhuzamban megittam a felét.

Miután szomjamat oltottam, előhalásztam a kabátom belső zsebébe rejtett térképet. Diadalittas vigyor ült ki az arcomra, ahogy megforgattam a kezemben a papirost. Kicsit megázott ugyan, de minden részlete tökéletesen kiolvasható volt. Vagyis... Nem minden részlet... A térkép tetején különös írásjelek ékeskedtek. Na azokat például nem tudtam kiolvasni.
Miközben tanulmányoztam a térképet, és próbáltam memorizálni (fel kell készülni minden eshetőségre), lassan beborult az ég. A szél felerősödött, viharfelhők gyűltek a tenger fölé. Előszedtem az evezőket és elindultam a széllel egyirányába. Tudtam, hogy nem fogom tudni lehagyni a vihart, de egy próbát megért. Ahogy nagyban eveztem a végeláthatatlan vízáradaton, lassan kezdett utolérni a fagyos szél. Az eget elsötétítették a fekete felhők, csak a villámok cikáztak keresztbe rajtuk, megvilágítva a horizontot. A hullámok egyre nagyobbak lettek, a helyzet kezdett kezelhetetlenné válni.