Könnyek, veled átáztatva I. Hozzád fúj a szél

4

- Hmm. Deidara, mi lenne, ha megvernénk?
- Mi? – dermedtem le.
Hirtelen kirántottak és letoltak a földre. Elkezdtek rugdosni és ütni. Én próbáltam minél jobban összehúzni magam. A könnyem is kicsordult, amit nem is hagytak szó nélkül.
- Nézd már! Még sír is. – nevettek rajtam.
Mikor végeztek otthagytak. Éreztem, ahogy a fejemből és a számból ömlik a vér. Majd otthon lekezelem. A hátamon feküdtem, így láttam az eget. De szép. elkezdtem mosolyogni, de ez fájt. Lassan feltápászkodtam, vállamra felkaptam a táskám és ide-oda dülöngélve elindultam hazafele. Félúton úgy döntöttem, hogy inkább elmegyek egy közeli játszótérre. Odaérve leültem egy padra és sírni kezdtem. Tudom, nem fiúhoz méltó, de fáj. Nagyon fáj. Hirtelen lépteket hallottam. Letöröltem a könnyeimet. A léptek ideértek.
- Mit keresel itt ilyemkor? – kérdezte.... Sasuke.
- Ahhoz neked semmi közöd. – feleltem flegmán.
A homlokomról lecseppent egy kis vér a földre.
- Te vérzel? – váltott a hangja aggodalmasra.
- Dehogy! – nevettem fel. – Au. – kaptam az arcomhoz. – ÁH, EZ KURVÁRA FÁJ! – ordítottam fel.
Ő időközben leült mellém.
- Jól vagy? – emelte fel az államnál fogva a fejemet.
A könnyek folytak az arcomon. A sós folyadék, vérrel keveredve. Nem lehetett gusztusos látvány.
- Nah, ne sírj. – törölte le könnyeimet hüvelykujjával. Elmosolyodtam.
- Köszönöm. – visszamosolygott.
- Amúgy, - emeltem fel a fejem. – teljesen másnak gondoltalak.
- Milyennek?
- Önző, egoista, barom. – számoltam az ujjaimon.
- Azta, ne ítélj külső alapján. – nevetett.
- Oh, még nincs vége. – figyelmeztettem. – De egyelőre ennyi elég.
- Te meg egy panda vagy. – sértődött meg.
- Panda? – néztem rá.
- Igen. Elfolyt a „sminked". – Tört ki belőle a röhögés.
- Mi? Ne már! – próbáltam eltakarni az arcom.
- Most vörös vagy, mi?
- Igen. – bólogattam hevesen.
- Menj, otthon már biztos várnak. – állt fel.
- Igaz. – álltam fel én is, majd intve neki elindultam.
Mikor hazaértem, dühös nővérem arcát láttam, majd csillagokat.