Ancient Connection 2. Season

4. Rész

Sziasztok! Itt lenne az új rész, remélem tetszeni fog! Kellemes olvasást!

Yoongi pov.

Ez a kétségbe esés rosszabb, mint eddig bármi. A tudat, hogy a saját szüleim talán megakarnak ölni, de az életem szerelmét már meg is próbálták... Elviselhetlen! Ha engem el is fogadnak, Jungkookot nem fogják és ez felemészt. Nem vehetik el tőlem, őt nem!

Jungkook csókja ránt ki gondolataimból, amiért nagyon is hálás vagyok. Karjaimat nyaka köré fonom, míg hagyom, hadd csókoljon úgy, ahogy akar, azt tegye velem, amit csak akar – Szeretlek Yoongi! – csókol nyakamra, mitől kiráz a hideg. Oldalamon felsimítja a felsőm és most nem érzem azt a hideget, mint akkor. Most a legkevésbé sem rémiszt meg, ahogy csípőmre markol és hozzám dörgöli férfiasságát. Leveszi felsőm és végig csókolgatja mellkasom egészen alhasamig, majd vissza hajol ajkaimra és elkezdi nadrágom lehúzni. Megremegek, ahogy lekerül mindkettőnkről minden ruha és bőre enyémhez ér. Most annyira más, mint akkor. Most sokkal erősebb minden érzés, amit érintésével vált ki belőlem – Akarod? – néz szemembe, míg ujjaival fenekemre simít és itt már azért elég rendesen elpirulok, de bólintok – Azt akarom, hogy kimond! – csókol meg és ahogy nyelve erőszakosan számba furakodik eszembe jut az az este és az azt követő napok.

- Jungkook, legutóbb mikor lefeküdtünk eltűntél és-és... - tör rám a hirtelen pánik. Nem akarom ezt, nem akarok erre emlékezni. Könnyeim akaratom ellenére kezdenek el folyni és maga köré fon a félelem.

- Nyugi, nyugodj meg! – törli le könnyeim – Nem lesz semmi baj kicsim! Ne sírj, senki sem fog bántani, higgy nekem! – csókol meg sokkal finomabban, lágyabban, kedvesen simogatva, mivel idővel tényleg sikerül megnyugtatnia és az a különös érzés is kezd visszatérni. Ajkaival végig puszilgatja mellkasom egészen köldökömig, ahol fogai közé csípi érzékeny bőröm – ügyelve, hogy ne harapjon meg – és felsíkitok a hirtelen érzéstől – Csak nem tetszik? – hajol vissza hozzám homlokomra csókolva – Akarod kicsim? Ha nem, megértem! – néz rám olyan őszintén, mint eddig egyszer sem és igazából én is nagyon kívánom már. Valahogy ez a lét felerősít mindent és képtelen vagyok ellenállni neki.

- Akarom Jungkook! – csókolom meg – Téged akarlak! – fonom nyaka köré karom. Testem mágnesként húz érte és mikor nem bírom tovább fordítok a helyzetünkön - Érzed igaz? – nyal végig nyakamon, míg csípőjére ülök és felette támaszkodom.

- Mit is? – fordulok felé, mert fogalmam sincs miről beszél, de válasz helyet sejtelmesen elmosolyodik – Jungkook, miről beszélsz? – ülök fel teljesen. Néha tényleg megrémiszt ez a furcsa érzés, mintha valami visszahúzna, nem enged önállóan lélegezni sem, félek és akaratom ellenére hajolok vissza, de Jungkook felültet és ő is felül, így tartva a közelséget, amivel magához láncol.

- Meg kell tanulnod kezelni! – néz a szemembe, összefogva csuklóimat hátam mögött – Húzd el a kezed! – szól rám, de képtelen vagyok megmozdítani, pedig nem is tartja erősen – Gyerünk Yoongi! – vált kedvesebbre, de továbbra sem megy. Próbálom, de meg sem tudok mozdulni.

- Nem-nem megy! Fé-félek Kook... - hajtom le fejem, nem merek rá nézni sem. Miért? Miért érzek így? – Nem megy!

- Ne félj – puszil homlokomra –, csak meg kell tanulnod kezelni! Ez nem fog elmúlni, legalábbis amíg élek: nem... - fejezi be mondatát, mivel halálra rémiszt.

- Ne mond ezt! – nézek rá kissé talán ijedten, de végre képes vagyok mozogni. Nem jó ez így! Minden mozdulatom ő irányítja, hogyan mondhatnék nemet?

- Jól van, most húzd ki a kezed! – szól rám és már tudom miért csinálja ezt. Engedelmesen hunyom le szemem és csak arra koncentrálok, amit mondott, míg végül tényleg sikerül elhúznom tőle és hirtelen olyan szabadság fut végig testemen, amit még sosem éreztem – Ügyes vagy! – ölel meg és most tényleg nem érzem azt a különös fullasztó ragaszkodást hozzá – Jobb most? – simít végig arcomon, mi igazán jól esik így.

- Mi ez az érzés? Miért-miért van? – nézek rá. Tudni akarom, mit kellene leküzdenem, mi az, ami képes így megrémiszteni.

- Yoongi, te is tudod! – simogat tovább végig gerincem vonalán – Én teremtettelek, ősi vámpír vagyok, így ez a kötelék mindig hozzám fog húzni, de le tudod győzni!

- Mark legyőzte?

- Nagyjából, azért messzire nem engedném. Aggódom érte még... - szóval ő dönti el meddig mehetek a kötelékkel és meddig nem – Amikor így felerősödik azt érzed, hogy szükségem van rád, vágyom rád és ezért nem tudsz eltávolodni. Közvetíti feléd az érzéseim és ha akarod, ha erős vagy ellent tudsz mondani! - ahogy bőre enyémhez ér, felpezsdül minden porcikám és bár elég erőtlen vagyok a koplalás miatt, mégis rengeteg erőt érzek magamban hirtelen – Én pedig erőt tudok adni, amíg hagyod! – csókol meg ezzel kábulatba sodorva.

Jungkook lassan fordít helyzetünkön és kezd el felkészíteni én pedig csak sóhajtozni tudok, arra gondolva, hogy ez a rengeteg vágy belőle ered és mind irántam...ezért éreztem, hogy szeret? – Ahh – nyögők fel, ahogy eltalálja prosztatám és ez most sokkal jobb érzés, mint először. Bár bele gondolva nekem az minden téren az első volt, így sok tapasztalatom nincs ebben – Jungkook – sóhajtom nevét megérezve magamban férfiasságát és ilyen csodálatosan még sosem éreztem magam. Az extázis maga köré fon és csak sikítozni vagyok képes, ahogy vadul mozog bennem. Órákig szeretkezünk mégis csak pillanatoknak érzem, lassú pillanatoknak.

– Tudod van valami, amit míg ember voltál nem mutathattam meg – mosolyog rám pimaszul –, de most – néz szemembe – nincs, ami megállítson! – harap nyakamra, érzem ahogy fogai áttépik bőröm, de meglepően cseppet sem fáj, viszont...

- Ahh – sikítok fel, az élvezettől mi testembe csap és ahogy vérem kezdi szívni teljesen elfelejtek lélegezni is. Saját nedvem hasamra folyik, ő pedig bennem élvez el velem egyszerre.

Az élvezettől remegve, maradék józanságom nélkül fekszem az ágyon, míg kihúzódva belőlem mellém fekszik ránk terítve a takarót – Ugye jól vagy? – suttogja fülembe, pár puszit lehelve testemre. Bólintani is képtelen vagyok, csak lehunyom pilláim, míg hallgatom Jungkook édes hangját fülembe duruzsolni – Pihenj szerelmem! – puszil ajkaimra, majd magához ölel engem pedig hatalmába kerít az álomvilág.