Never Back (Vkook BTS ff.) [BEFEJEZETT]

Chapter 7. ~

Fészkelődök, már egy adag jéggel az oldalamon, valami bugyuta mesét pásztázva a tévében. Egész elviselhető a fájdalom, szinte nyoma sincs fizikai formában, de azért erősen megmaradt a testemen az ütődés helye. Jungkooktól kaptam egy leszidást, miszerint hiperaktív vagyok, és ezt máshol is felhasználhatnám, ahelyett, hogy magamat töröm össze. Erősen célozgat... Most ő éppen az asztalnál kosztol, ugyanis állítása szerint lefárasztottam, ezért kaja kell neki az energia pótlására. Mindenképpen zavarba akar hozni... sajnos minden alkalommal jót szórakozik a vörös, zavarodott fejemen. Mikor a többiek nem látják, huncut mosollyal mér végig, vagy netalántán egy cuppanósat nyom az arcomra. Akárhogy is, csak egy óra telt el, bárhogy próbálok szabadulni innen, nem megy, mert itt van Ő. Sosem voltam ragaszkodó ember, nem függtem semmitől, erre megjelenik Kook, és puff. Felforgat mindent. Nem mondom, hogy nem erre vágytam, pusztán nagyon furcsa ilyen érzéseket táplálni egy másik férfi iránt. A gimnáziumban más volt, mert rá bírtam fogni a kamasz korszakomra ezt a változást, hisz' utána a lányok érdekeltek, így természetesen elhittem, hogy hetero vagyok. Most meg? Itt a bizonyíték az ellentétére. Felkavar teljesen, sőt... már abban sem vagyok biztos, hogy fiúnak születtem.

- Ma nem gyakorlunk. Ez a változás. Megsérültél, jobb, ha felépülsz - ül le mellém Jungkook, bal kezét átvetve a vállaimon. Kissé meglepetésként ér az egész, szóval természetesen meglepődök. Nem volt még ennyire közvetlen fizikailag. Ráadásul Jackson a konyhában van! Mi lesz, ha meglát?

- Jungkook... - motyogom a nem létező bajszom alatt.

- Hm?

- Jackson a konyhában van.

- És?

- Megláthat - hajtom le a fejem zavartan, ugyanis megint elpirultam. Sosem mondok ki ilyen dolgokat, ahhoz én túl félénk vagyok, meg amúgy sem szeretek ilyesmiről beszélni, hiába tudom, hogy ezekre épül rá egy kapcsolat. A visszafogottságom zavaró, főleg azért, mert nincs tapasztalatom ilyen téren, nem vagyok tisztában azzal, hogyan kellene viselkednem vele és az érzéseimmel szemben. Furcsa szerelmet érezni, szorító, görcsös érzést a hasamban, ami akkor jelenik meg, mikor a közelemben van. Hihetetlen, felülmúlhatatlan boldogságot, ha hozzám szól. Naivnak érzem magam. Alig egy hónapja ismerem, eddig keveset beszéltünk, most pedig fülig szerelmes vagyok belé. Mint egy tinédzser, hangulat és hangulatváltozásokkal teli. Szinte kizárt, hogy egyszerre érezzük ugyanezt. Lehetséges egyáltalán ilyesfajta vonzódás?

- Aha... az baj? Úgy sem fog semmit szólni, számít rá - ránt vállat közömbösen, azt mutatva, hogy nem érdekli a dolog. Tényleg így lenne?

- Ha ennyire összemelegedtetek, pakoljatok össze az estére. Pontban hétkor indulunk a belvárosba, az iskola tetőteraszán találkozunk. Aki késik, itt marad, és a B pontban részesítem. Ez fontos küldetés, szóval nyomás! - kiabál ki a konyhából az említett, amit én egy kisebb összerezzenéssel jutalmazok, Kook meg csak simán feláll, maga után rántva engem is. Felszisszenek, mert az oldalamba nyilall a fájdalom, ám már közel sem akkora sajgással, mint az előző alkalommal. Csillapodott az égető érzés is, valószínűleg a jég miatt.

- Ne haragudj. Teljesen kiment a fejemből, hogy eleven voltál reggel - húzza piszkos vigyorra a száját, amiről még fülig vörösödve sem vagyok képes levenni a szemeimet. Totálisan az ujja köré csavart...

- Rá se ránts... inkább haladjunk - kapom el a tekintetem, minek hatására felkuncog, és a kezeinket összekulcsolva húz be a kanapé melletti ajtón, ahol már egyszer jártam, de két percnél az sem tartott tovább.

A szobában Jungkook elengedi a kezem, később a sajátja helyére egy táskát ad, némi utasítást csatolva mellé, miszerint kezdjek el bele védőfelszerelést pakolni. Meg is indulok a tartály felé, amiből az összes fekete, nehéz ruhadarabot áthelyezem a szeredásba, plusz még különböző fajtájú védőmellényt is, ami gondolom azért fog kelleni, hogy ha lőnek ránk, ne sérüljünk, illetve haljunk meg.