Vámpírok Köre | Befejezett

• 7 •

Másnap reggel suli fele tartva, lehajtott fejjel az utat néztem és fülgallgatón hallgattam a zenét, melytől már kezdett fájni a fejem, mert max hangerőn volt. De ezt mind azért, mert amikor elindultam bele gondoltam abba, hogy a suliban 100% hogy összefutok vele és a tegnapi miatt kellemetlen lenne a légkör - mármint részemről.

Ha csak viszagondolok arra, hogy szívesen engedtem volna, hogy megcsókoljon furcsa bizsergést érzek gyomromban és gondolatban lejátszódik újra és újra a jelenet. Ő behunyott szemmel közeledik felém, lehunyom a szemem és várok. Ajkai már érintik az enyémet amikor a tányér törés hangja hatására elhúzódik.

De ami megrémít a legjobban, hogyha Rachel nem ejti le azt a tányért, akkor megtörténik.
És most miért agyalok ezen? Inkább azon kéne gondolkozzak, hogy fogom eltölteni ezt a napot vele szemben, úgy mintha semmi sem történt volna, mert ha mégis azt fogja mondani, hogy "felejtsük el ezt az egészet, és tegyünk úgy mintha mi sem történt volna." akkor fel kel készülnöm. Össze kell szednem magam lelkileg. Mert ha ezt kimondja, nem a testemre fog kihatni...

Amikor már a látókörömben volt a suli, elraktam a fülhallgatóm és a telefont is lehalkítottam.
Bementem a suliba és aztán végig menve a földszinti folyosón, elmentem Keven osztálya előtt és kicsit belassítottam. Az ajtó nyitva volt, így pont rálátást kaptam az ő padjára. Ott ült és nézett ki az ablakon, de mintha megérezte volna, hogy nézem egyből felém pillantott én pedig akkor mentem el. Felmentem a lépcsőn aztán bementem az osztályba és leültem a helyemre.

Az első óra német volt, viszonylag egész gyorsan eltelt. Vagy csak nekem tűnt így mivel egy kicsit sem figyeltem a leadott anyagra? Szerintem is.

Szünetben meg akartam keresni Melaniet, de amikor megláttam hogy Keven-nel beszélget meggondoltam magam, és inkább ellátogattam az iskola abba a részébe ahova kevés diák jár. Az iskola könyvtára.
Pontos magyarázatot én sem tudok adni arra amiért idejöttem, de ha már itt vagyok szétnézek kicsit.

- Segíthetek valamiben? - kérdezte kedvesen mosolyogva a könyvtáros néni.

- A vámpíros könyvek hol találhatóak? - kérdeztem.

A néni elindult a polcok között én pedig követtem. Amikor megmutatta hol vannak elkezdtem jobban megnézni őket, hátha találok valami értelmeset is romantikus Twilight regényeken kívűl, de megszólalt egy hang mögülem amitől ösztönösen megfordultam és Kevennel találtam magam szembe.

- Vámpíros könyvek? - kérdezte ledöbbenve.

- Ööö... - oldalra pillantottam és megláttam egy " Vérfarkasok lázadása " című könyvet. - Nem. Épp a Vérfarkasok Lázadása könyvet kerestem. - mondtam és lehajoltam, hogy elvegyem a könyvet és indultam is, hogy a néni beírja, hogy a könyvet elvittem.

- Megvárnál? - szólt utánnam Kev. Megálltam és hátranéztem. Ő még ott állt ahol ott hagytam. Amikor felfogta, hogy megálltam elindult felém. - Köszönöm. - mondta mintha olyan nagy szivességet tettem volna ezzel. - Beszélnünk kell.

És ettől féltem. Most fogja közölni velem, hogy ő semmit sem akar tőllem és, hogy felejtsem el a tegnapit, mert számara már a múlté a dolog. Igen. Ezt fogja mondani, érzem. Félve bólintottam és vártam hogy kezdje.

- Nem itt. Tudod, itt a falnak is füle van. - mondta és kikerülve engem elindult, majd mintha eszébe jutott volna valami viszafordult. - Suli után gyere a parkba. Ott leszek. Ezzel elment.

Ha simán hazamennék azt mondva neki, hogy elfelejtettem akkor nagyon megharagudna? Minden esetre nem szeretném tapasztalni egy vámpír haragját. De kétlem hogy bántana vagy bármi ehhez hasonló.
Miután biztosodtam arról hogy Keven elment visszaraktam a könyvet a polcra és elhagytam a könyvtárat.

A suli többi részén semmi érdekes nem történt. Még veletlenül sem hagytam el az osztályt, nehogy megint vele kelljen szembesülnöm. Viszont az utolsó órát végig görcsöltem azzal, hogy vajon mit fog mondani. Hogy miről akar beszélni? Hogy milyen mélyen fog érinteni az amit mondani fog...

Amikor megszólalt a csengő összepakoltam és elhagytam az osztályt. Egyáltalán nem siettem azzal, hogy odaérjek, hiszen ha annyira akar beszélni velem akkor úgyis megvár.

Pár perc múlva oda is értem. Megalltam a bejáratnál és nagyjából végignéztem a parkon, végül megálapodott a tekintetem rajta. Ott ült egy padon és beszélgetett egy fiúval. Nem úgy volt hogy azért nem a suliban beszélünk mert meghallhassák? Errefel a parkba hív ahol van vele még valaki?

Amikor kezdtem közeledni feléjük, Kev észre vett és beszélt még pár szót a fiúval, kezet fogtak aztán a fiú elment. Keven felállt tett pár lépést felém én pedig elindultam az irányába. Vettem egy nagy levegőt, majd azt kifújva néztem rá.

- Mehetünk? - kérdezte, én pedig azt sem tudtam hírtelen miröl van szó.

- Nem úgy volt, hogy itt beszélunk? - kérdeztem, a korábbi mondatára utalva.

- A parkban? - halkan felnevetett. - Na ne viccelj már.

- Nem viccelek. Akkor miért ide hívtál? - vágtam rá komoly hangnemmel. Egyáltalán nem vagyok nevetős kedvemben.

- Mert feltűnő lett volna, ha együtt távozunk a suliból. Nem? - kérdezett vissza.

- Kev. - néztem rá unottan - A héten többször is távoztunk együtt a suliból, és senki sem mondott semmit.

- Jó na. Mindegy - legyintett. - Menjünk hozzám, ott nyugodtan tudunk beszélni. - mondta és elindult én pedig csak karba tett kézzel álltam ugyanott. - jössz?

Sóhajtottam egyett. Akarom én ezt? Akarok én hozzá menni beszélgetni? Hogy jobban összegabajodjanak a dolgok köztünk? Már ha van egyáltalán valami köztünk...
Akaratom ellenére mégis elindultam utánna. Így mentünk egész úton. Egymás mellett, csendben. Amikor odaértünk előre engedett és elfoglaltam a helyem a nappaliban, a puha szőnyegre leültem és vártam Kevent.

Bejött ő is és leült velem szembe. A héten akárhanyszor itt jártam mindig itt ültünk a földön vagy a szobájában.
Csenden néztük egymást miközben mindketten arra vártunk hogy a másik elkezdje valahol ezt az egészet. Végül összeszedtem minden bátorságomat és megszólaltam halkan.

- A tegnappal kapcsolatosan...- kezdtem de ő egyből közbe vágott.

- Kár, hogy Rachel megzavart. - mondta. Én pedig teljesen meglepődtem és kérdően néztem rá. - Így van! Ha nem zavart volna meg Rachel most nem itt tartanánk. - szájat perverz mosolyra húzta és szemembe nézett. Hát persze, miért is ne? Pont ilyenkor kell előbújjon a perverz Kev.

- Ezt hogy érted? - kérdeztem, mert jónak látom, hogy tudjam az igazat és az agyam ne kezdjen el kombinálni minden szart.

- Veronika. Ez így nem helyes, de... - folytatta volna, de a telefonom csöngése közbe vágva a szavát.

Lucy volt az, persze gondolkodás nélkül felvettem.

- Itthon vagyok - szólt bele. - Csak pár órára, nem tudom hol vagy, de ha akarsz beszélni velem gyere haza.

- 10 perc és ott vagyok. - letettem. Felálltam a földről Kev pedig csak kérdően nézett rám. - Mennem kell. - mondtam és elindultam az ajtó felé.

- Miért? - kérdezte és kinyitotta nekem az ajtót.

- Szia. - köszöntem el és elmentem. Nem hiszem, hogy bármilyen magyarázattal is tartozom neki.

Amikor hazaértem teljesen meglepődve léptem be a nappaliba, mert egyáltalán nem számítottam arra ami előttem volt...