Sivatagi szél 2. : Szélvihar ( naruto/shikatema ff)

13. Vérvonal

*Naruto*

Legszivesebben örökké tartottam volna a csókunkat, de a belémhasító fájdalmas tudat, hogy ez valószínűleg csak újabb hóbortja, semmi több, nem engedett.
- Elég. - mondtam szemébe nézve, és eltoltam magamtól. Ez a tettem két dolgot is eredményezett, először is Sasuke a mozdulatomtól elvesztette egyensúlyát, és engem is magával rántva a földre esett, ami ha lehet, még zavarba ejtőbb szituációt hozott létre, hiszen míg ő a sziklás talajon, én pedig rajta feküdtem.
Arra eszméltem, hogy azon gondolkodom, vajon miért csak most tűnt fel Sasuke szokásos illata.
Hirtelen eszembe jutott sok régi emlék, mikor ezt az illatot éreztem, volt benne valami egészen különleges.
- Fel szándékozol kelni rólam? - kérdezte hirtelen.
- Nem. - gondoltam, aztán amikor rájöttem, hogy hangosan is kimondtam, rögtön hozzá tettem. - Persze, máris.
Sasuke csak kicsit csodálkozva nézett, de nem mondott semmit, oly' jól ismert büszkesége nem engedte.
A második dolog ami feltűnt, az az alagút végén lévő fény volt.
- Fény. - mondtam lényegre törően, mire a mutatott irányba nézett.

*Gaara*

Idegesen sétáltam oda-vissza az irodámban.
Nem elég, hogy a nővérem megsérült, a bátyám, Shikamaru, és a szerelem életveszélyben van, de még ez a levél is..
Szándékosan nem beszéltem róla Temarinak, mielőtt meglátogattam egy tekercset találtam az asztalomon, az őrök azt állították, hogy senki nem ment be az irodámba elöttem, így nem tudom kitől származhat, bár a tartalma elég lényegre törő.

" Küld el a hercegnőt, vagy mind meghaltok, következő telihold idején legyen a szél isten sziklájánál."

Az eddigiek alapján a hercegnő egyértelműen Temari, az időpont körülbelül egy hét múlvára tehető, a szél Isten sziklája a falutól nyugatra, a nagy dűne mezőn túl található.

Ritkán volt, hogy egy pillanatra is meginogtam, de most éreztem a mardosó kétségbeesés előízét.
Ilyen helyzetekben mindig nővéremhez fordultam, hiszen gondolkodás módunk annyira különböző, hogy ha én nem, ő biztos megtalálja a megoldást az adott problémára.
Azonban most, hogy ő volt maga a "probléma" így nem akartam beszélni vele ilyen hamar, tudtam, hogy ő zokszó nélkül feláldozza magát, és pont ezt semmiképp sem akartam volna.
Így hát megoldást kellett találnom minél hamarabb. Először is többet kell megtudom erről az egészről, gondoltam, és ezek után Baki-sensei keresésére indultam.

*Shikamaru*

- Ott látok valamit! - kiabálta Kankuro, mire mind felkaptuk a fejünk.
- Nem látom, mit? - kérdezte Lee.
- Olyan.. Magas és széles, egészen homokdűne szerű.. - ingatta a fejét Kankuro, mire megértettem, hogy csak szórakozik.
Annyira kezdett feszülté, ijesztővé, és fárasztóvá válni utunk, hogy már ez ilyen szörnyű "na nézd már, hát már megint egy homokdűne" fajta idiótaságok, is erőt adtak.
- Ha ezt is hozzáadjuk az eddigiekhez akkor, már tizenkétezer-nyolcszázhetvenöten* lesznek. - mondta büszkén. (írói megj. : 12875)
- És őt, hogy nevezzük el? - kérdeztem, miután az összes barátunk, vagy ismerősünk nevét felhasználtuk már egy egy ilyen dűnénél, a Minatotól kezdve, egészen a második Tsusikagéig, akit történetesen Muunak hívtak.
- Hát.. Nincs több eszembe jutó név szerintem.. Legyen... - gondolkodott Kankuro.
- Fiatalság! - kiáltott fel Lee, mire fáradtan, de elmosolyodtam.
- Rendben, ő itt fiatalság. - mondta elégedetlen Kankuro.
Igen, mi felnőtt, jounin szintű ninják vagyunk, egy halálosan fontos küldetés közben.
A név adás után csendben haladtunk, mígnem Lee megszólalt hirtelen.
- Ez már megint fiatalság. - mondta meglepetten, a mellettünk lévő dűnére mutatva.
- Tessék? - kérdezte Kankuro. - Már rég elhagytuk.
- Ez biztos, hogy ugyanaz. - mondta a gomba hajú. Én is jobban megnéztem, az elsőre teljesen átlagosnak tűnő dűnét, elhaladva mellette, tényleg, mintha már láttam volna, bár mivel majdnem ugyanolyan, mint a többi, úgy nehéz lett volna ezt biztosra megmondani.
- Lehet, hogy igaza van. -mondtam Kankuronak.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy körbe mentünk? - kérdezte a férfi.
- Igen, felettébb gyanús. - bólintottam, de akkor sem tűnt teljesen valósnak a feltételezésem. Hirtelen támadt egy ötletem.
- Kai! - kiáltottam az illúzió törő teknika nevét, mire megrezzent a levegő.
- Értem már. - formálta meg a kézjeleket Kankuro is.
Egyszerre kiáltottuk a szót, mire a táj elmosódott, azonban ahelyett, hogy kivilágosodott volna a helyzet, szó szerint elsötétült, döbbenten realizáltam, hogy egy barlangban vagyunk, és mind két irányba, csak sötétség, egy egypár fáklya látszódik.
- Na szépen nézünk ki. - ingatta a fejét Kankuro. - Most merre?

*Gaara*

- Értem. - bólintott Baki, miután végig hallgatta monológom.
- Kérlek mondj el nekem mindent, amit erről az egészről tudsz. - kértem.
- Rendben, megteszek mindent amit tehetek, de én is csak régi történetekből, és az apádtól tudom amit tudok. - mondtam, majd hozzá fogott. - Létezik, egy fehér penge nevű szervezet, bár eddig azt hittük, már feloszlott. Céljuknak, Suna erőszakos irányítását, és az összes többi falu meghódítását tűzték ki, amiből elég sok dolog meg is valósult, azonban Konohánál akadályokba ütköztek, végül sok, de semmit nem érő harc után alkut kötöttek Konohával, vagyis, egy Konohában lévő, hasonló identitású csoporttal.
Természetesen ez az egész nem jöhetett csak úgy létre, hiszen bármikor elárulhatta volna, az egyik, a másikat, így hát létrehoztak egy szerződést, egy - egy földalatti kamrába, a két falu területein elzárták saját erejük naggyát, amit csak egy bizonyos véráldozattal lehetett felnyitni, pontosabban a két vezérrel. A két vezető pedig olyan pecsétet helyezett egymásra, amitől, ha az egyikkel történik valami, példának okáért megvágja a karját, az a másikkal is azonnal megtörténik.
Ezután óriási harcok következtek, a két csoportot, csak a testvér terroristák ként emlegették. Gondolom erről már hallottál.
Mígnem a konohai vérvezető, öngyilkos nem lett, ezzel megölve sunai társát is.
Kegyetlen gyilkolászások sorozata követte ezt.
Végül a szervezetet felszámolták, az második kagék korában.
Később azonban kiderült valami, azaz, hogy a pecsét öröklődik a sunai oldalon a család női ágán, hiszen a volt vezető is nő volt, míg Konohában férfi ágon. - mondta, majd sóhajtott egy nagyot. - Gondolom rájöttél, hogy ez mit jelent Temarira nézve.

Ha lehet, most mégjobban összeszorult a szívem.

Sziasztok, nagyon sajnálom a kimaradást, nagyon sok dolgom volt, nem maradt semennyi időm írni, de ezen próbálok hamar változtatni, ha máskor nem is, de nyáron majd tömegével hozom az új könyveket, és fejezeteket.
Remélem tetszett a rész, várom a véleményeket :3 ^^

Híja
T.Csenge