Több mint barátság /NamJoon ff./

TaeHyung x padló

– TaeHyung, te meg mi a jó életet művelsz?! – üvöltöttünk fel egyszerre Myung-al, az éppen földet csókolgató (?) fiúra.

– Mikor mentem a padom felé, hallottam, hogy mozog alattam. Azt hittem, hogy van ott valaki, vagy valami – nézett fel a földről Tae.

– Úristen... Úristen... – fogtuk a fejünket mindketten. – És miért csókolgatod a padlót? – néztem rá. Nem tudtam, hogy most a mentősöket, vagy az elmegyógyintézetet hívjam. Ha a mentősöket hívom, akkor azok úgy beviszik az intézetbe, az fix.

– Azt hittem, hogy fuldoklik valaki – tápászkodott fel végre.

– És szerinted az a valaki levegőhöz fog jutni, ha te itt csókolgatod a padlót? – nem tudtam, hogy most sírjak, vagy nevessek. Megszokott volt Tae-től, hogy néha vannak fura dolgai, de nem hittem volna, hogy ennyire nagy gondok vannak a fejében.

– Hát, most, hogy így mondod... – kezdett el nevetni halkan.

– Á, hagyjuk ezt! – fogtam a fejemet. – Inkább menj vissza tanulni, vagy valamit csinálni, ami csöndben megy – mentem a padomhoz, közben a fejemet fogtam.

– Gyerekek, ugye tudjátok, hogy holnap lesz a vizsga? – jött be gúnyos mosollyal az öreg matek tanár. Mindenki villámsebességgel vette elő a könyveket, füzeteket, és próbálta olvasgatni. Mindenkiről sugárzott az értelem és a tudás. És ebben a mondatban nem volt, még véééletlenül sem jelen egy kis irónia. ÁÁÁ, dehooogy! Mint láttam, mindenki próbálja megfejteni, hogy éppen milyen tárgy az, amit éppen tanulni próbál. Ez a mi osztályunk. Itt vannak azok a jóképű fiuk, és a többi menő gyerek, akik egyáltalán nem értenek semmit ebből az egész valamiből, amit tananyagnak hívnak. Én nem félek különösebben. Itt van nekem Namjoon, aki segít felkészülni. Ő az egyetlen jóképű, de még okos fiú az osztályban. Régen bírtam, csak tuttomra adta, hogy van barátnője, így inkább hagytam. Tényleg, most akkor meg is kérem, hogy segítsen.

– Psz! Hé! Namjoon! – fordultam hátra a fiúhoz, aki éppen elaludni készült. – Namjoon! – mondtam ki nevét, talán kicsit hangosabban, a kelleténél.

– Khmm, Kim HaeRa. Ugye nem zavarlak titeket? – nézett felém, és már most kitudtam olvasni a szemeiből, hogy ma még egy plusz óra vár rám. – Akkor órák után várlak kettőtöket a kémia teremben. Namjoon is veled tarthat, mivel gondolom úgy is nagyon sok beszélni valótok van – nézett ránk a öreg, fülig érő gúnyos mosollyal. Ez az ember csak azért él, hogy engem szivasson?!

– Na de tanár úr! Én nem csináltam semmit! – akadt ki Namjoon, és már nem látszott annyira álmosnak, mint két perccel előbb.

– Akkor talán HaeRa letöltheti a TE idődet is – kezdett el már nevetni az öreg. Undorodva néztem a tanárra, majd a mögöttem levő fiúra, aki most úgy néz ki, hogy gondolkodik.

– Tudja mit? Letöltöm majd magam a büntetést – nézett halál komoly fejjel a tanárra, aki már nem mosolygott és nevetett annyira, mint az előbb.

– Rendben van – fordult meg a tanár, majd a tanárihoz ment. – Gyerekek, holnap lesz a vizsga, szóval tanuljatok! Aki nem megy át, az a süllyesztőbe kerül! – fenyegetőzött, de valahogy látszott rajta, hogy jót szórakozik az egészen. Dejó. Lehajtottam a fejemet a padra és próbáltam elaludni, nehogy végig keljen ülnöm egy halált okozó matekot. Mikor már majdnem sikerült elaludnom, a csengő riasztott fel. Nem csak én aludtam, vagy próbáltam elaludni. Az egész osztály a padon feküdt. Még a csengő se rezdített meg senkit. Ilyenkor már rég a telefonjukat szokták nyomkodni, vagy éppen mást csinálnak. Nem törődve az egésszel visszahajtottam a fejemet a nem éppen puha padfelületre, majd Namjoon-t hallottam meg közvetlen a fülem mellől.

– Hé, álomszuszék – súgta a fülembe, mire engem kirázott a hideg, és rögtön felkaptam a fejemet.

– Jézusom, Namjoon! Ezt ne csináld többet, mert akkor a halakkal fogysz aludni! – fenyegetőztem, mire ő csak elmosolyodott. Mindennél jobban ezt a fajta mosolyát szeretem a legjobban. Nagyon aranyos. Ellágyítja a szívemet.

– Mi az? – kérdezte még mindig mosolyogva.

– Se-semmi! – dadogtam össze. Zavarban vagyok, és szerintem ezt ő is észrevette.

– Szóval ennyire levettelek a lábadról, pusztán a mosolyommal? – mosolygott önelégülten. – Szóval ezért hullanak utánam a lányok – mosolygott csábosan.

– Haha, ego befigyel – forgattam szemeimet, mire ő csak megveregette a hátamat, majd kámforrá vált. Csak tudnám, hogy ezt hogy csinálják a fiúk. Megvontam a vállamat, majd visszafeküdtem a padra. Csak egy újabb idegtépő hang érte a fülemet. A csengő. Milyen óránk lesz? Hunyorogva felemeltem a fejemet, majd hátra pillantottam, ahol rögtön találkoztam Namjoon szemeivel, ahogy engem néz. Öhm, okké?

– Hé, Nam. Milyen óra ez? – kérdeztem még mindig hunyorogva.

– Mióta becézgetsz? – húzta fel egyik szemöldökét.

– Mittomén, csak válaszolj a kérdésemre – mondtam egy ásítás keretében.

– Asszem biosz – nézte meg telefonján az órarendet.

– Ez az, tudok aludni – fordultam vissza, majd ismét a padra hajtottam nehéz fejemet. Ismét a csengő hangjára lettem figyelmes, de nem igazán érdekelt. Gyorsan visszaaludtam, majd ismét meghallottam a csengőt. Most lesz osztályfőnöki. Akkor még egy alvó óra. Rosszabb vagyok, mint egy vénember. Nem voltam soha az a fajta ember, aki el tud aludni könnyen, de valami oknál fogva, ha beszélnek hozzám, akkor mindig elkap az álmosság. Ez szerintem krónikus betegség. A csengő után egy kis idővel halottam, hogy valaki leül mellém, és csak imádkoztam magamban, hogy nem a tanár, vagy ma nem jutok már haza. Lassan félve felemeltem fejemet kicsit, hogy meglessem, hogy ki ült mellém. Szívem egy ütemet kihagyott, mikor megláttam magam mellett egy párnával (???????) Yoongi-t.

– Ne nézzél már – dörmögte a párnába – Nem szeretem ha néznek, mikor alszok – tolja arrébb a fejét. Most olyan döbbent fejem lehet, mint még soha azelőtt.

– És miért is vagy itt? – tettem fel a kérdésemet, ami már azóta a fejem körül lebeg, amióta megpillantottam.

– Elegem van abból a csajból. Éjjel-nappal rajtam lóg. Levakarhatatlan. Azt megköszönném, ha lefújnád valami rovarirtóval, vagy valami szert raknál a pad köré, hogy véletlenül se jöjjön ide – mire befejezte, sírva nevettem a röhögéstől. Hát ez szép volt Yoongi. Nem is csodálkoztam, hogy már kivolt attól a csajtól.

– Aha. Oké. – mondtam fapofával, miután kiröhögtem magam mára. Órák után nem fogok így nevetni, az garantált. Mikor az utolsó könnycseppet is letöröltem arcomról, szó szerint lefejeltem a párnát, és fel se keltem onnan az ebédes szünetig.

Ásítozva vonszoltam testemet az üres folyosón, mint valami szellem. Amint erre téved egy ember, gyorsabbra veszi a tempóját. Amikor meg ránézek valakire, az már futásnak ered. Ennyire ijesztő lennék? Mire sikerült odamennem a barátaimhoz, már majdnem becsöngettek, én meg még mindig nem ettem semmit. Gyorsan kivettem pár darab csokit KilAe dobozából, és fél perc alatt el is tüntettem. Újra elindultam az osztály felé. Ismét egy zombi lettem, de már a fal segítségével mentem tovább. Mire az osztály ajtajához értem, már be is csengettek. Csigalassúsággal mentem a padomhoz, ahol Yoongi aludt. Halkan leültem a székre, és ismét találkozott a fejem a paddal.