Sorsod nem kerülheted el (Daniel Ricciardo)

Sorsod nem kerülheted el - 10. rész

Mérgesen mentem le a parkolóba és tényleg ott volt az autó, rajta egy hatalmas masnival. Azonnal előkaptam a telefonom és hívni kezdtem Danielt. Legnagyobb meglepetésemre azonban hallottam, hogy nem messze csörög, ráadásul az egyik kedvenc számom volt az. A Linkin Parktól a Battle Symphony...de ő nem is szereti az együttest. Mert az, hogy nekem ez a csengőhangom, az egy dolog, de neki?

- Szia! - köszönt halkan, mikor odaért hozzám.

- Miért kell neked mindig mindenbe beleütnöd az orrod? Mi a francért nem tudsz szépen, csendben felszívódni? Eddig olyan jól ment. Folytathatnád ezt a jó szokásod. A kocsi pedig nem kell - dobtam oda neki a kulcsot. - Tartsd csak meg!

- Muszáj ilyen ellenséges legyél? Csak kárpótolni akartalak az autód miatt - jött közelebb hozzám, és meg akart ölelni - de hátrálni kezdtem.

- Hozzám ne érj! Hagyj békén! Tűnj el végleg az életemből! - hagytam ott.

Egyszerűen nem értem meg, hogy minek kell még mindig gyötörjön engem. Lassan ott tartok majd, hogy meggyűlölöm. De talán épp ez a célja. Mindegy, nem is akarok ezzel foglalkozni. Visszamentem az irodába, Ria pedig értetlenül nézte azt, hogy mennyire ki vagyok akadva.

- Én a helyedben távoltartási végzést kérnék - mondta nyugodtan miután elmeséltem, mi volt.

- Mégis milyen ürüggyel? Eddig én zaklattam az exem, és most megint érdekelném, de már nem akarok tőle semmit? Biztos komolyan vennének - nevettem fel.

- Egy jó ügyvéd mindent elintéz, csak szólok. 

- Te tiszta bolond vagy. Nem kérek távoltartásit, de Danielt kerülöm ennek ellenére. Jó messzire.

- Annyira örülök, hogy végre így gondolkodsz. Annyira ideje volt már.

- Tudom. És jó is, hogy végre így gondolkodom. Nem kell nekem már ez.

Az egész napomra rányomta a bélyegét ez kis incidens. Alig vártam, hogy végre hazamenjek. Ám ez sem úgy történt, ahogy én azt elképzeltem. Ahogy befordultam az utcába, már láttam, hogy a lakásom előtt ott áll az autó. Nem akartam elhinni, hogy képes volt Daniel idehozni. 

De, ami még hihetetlenebb volt, az az, hogy ott ült a bejárati ajtó előtt. Komolyan, biztos van valami baj a fejével. Tuti, hogy nem teljesen százas.

- Nem tudsz leállni? - kérdeztem mosolyogva.

- Csak tényleg kárpótolni akarlak - állt fel a lépcsőről. 

- Ha más kocsiját töröd össze, akkor is veszel neki újat?

- Nem, de te megérdemled. Ráadásul pont olyan, ami tetszik is neked. Mindig mondtad, hogy szeretnél egy bordó autót. Most itt van.

- Ez túl nagy ajándék, nem fogadhatom el.

- Dehogynem. Ez a tied - nyújtotta felém a kulcsot. - Na, ne kéresd magad!

- Gyere be, és megbeszéljük - adtam be a derekam.

- Nem akarsz az utcán veszekedni, mi? - vigyorgott.

- Elég jól ismersz - mondtam faarccal míg nyitottam a bejárati ajtót.

- A tegnap esti srác a barátod? - kérdezett rám hirtelen.

- Most ez miért érdekel? - fordultam felé.

- Csak kíváncsi vagyok, hogy mi van veled. De nem muszáj elmondanod.

- Nem a barátom,  csak le akartalak rázni - vallottam be neki, pedig nem kellett volna.

- Ennyire utálsz? - érdeklődött, mikor már bent voltunk.