Csodalány

1

Gyors mozdulattal összerámolom a történelem cuccaimat, és egy mozdulattal behajítom a táskámba. Imádom a csütörtök utolsó órát - persze nem azért mert olyan töri fanatikus lennék, hanem, mivel amint a csengő megszólal, indulhatok kedvenc programomra.

A rajz szakkörre.

Soha nem voltam valami nagy rajzos, de Orsi addig akaratoskodott, hogy "már pedig van tehetségem", még végül beadtam a jelentkezést. Akkor még fogalmam sem volt róla, hogy Ő, az a bizonyos lány is erre a szakkörre jelentkezett, azonban amikor besétált a terem ajtaján, egyből tudtam, hogy jó helyen vagyok. És persze azt is, hogy Orsolya nem véletlenül ajánlotta ennyire a szakkört.

- Renáta tanárnő, indulhatunk? - kérdezzük majdhogynem egyszerre, hárman rajzszakkörösök, Mili, Sári és én. A tanárnő biccent egyett, mi pedig szinte kivágódunk az ajtón, mintha az életünk múlna rajta hogy elhagyjuk az iskolát.

Gyors összerakva a táskáinkat, felkapkodjuk magunkra a dzsekiket, és összenézünk. - Andrea? - kérdezi unottan Mili, mire a szívem nagyot dobban. Basszus, Réka Dorottya, ne legyél már ilyen gyenge.

- Gondolom Sanyi bá' megint nem engedi ki. - mutat a másik osztály ajtajára Sári.

Bár Andival nem járunk egy osztályba, több időt tölt velünk, mint a sajátjával. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy mivel évvégén nem szerepelhet az osztályunk képén, készítünk egy saját tablót. Valószínűleg egy egyszerű PicsArt-tal összedobott semmiség lesz belőle - de tény ami tény, az a lány hozzánk tartozik.

- Menjetek előre, nem hoztam Korzó pénzt. - nézek a lányokra, utalva a fagyizóra, ahová mindig beugrunk rajz előtt. Mili arcán leplezetlen megkönnyebbülés csillog, Sári azonban egy kissé gyanakodva néz rám.

- Reana, ha legközelebb ilyen van, szólj, és dupla annyi pénzt hozok. - mosolyodik el végül derűsen Sári, én pedig imádkozom, hogy ne látszódjon a fájdom az arcomon.

Van nálam pénz.
Akár 2 fagyira is elég.
Utálok hazudni.

A lányok felkapják félvállra a táskáikat, én pedig összeszorított ajkakkal nézek a terem ajtajára, majd az órámra, és ezt még párszor elismétlem. Annyira hülye vagyok... Túl feltűnő hogy mostanában ennyiszer "nem hozok pénzt"?

Perceken keresztül toporgok egy helyben, és már azon gondolkozok, hogy inkább mégis elindulok a szakkör irányába, amikor a terem ajtaja kivágódik, és valaki belecsimpaszkodik a nyakamba. A sikítást visszafojtva esek a padlóra, úgy érzem mintha a hátam ketté repedne, de a pillanatnyi fájdalom azonnal elmúlik, amikor meglátom a csillogó sötét szempárt.

- BUMM! - vigyorog Andi, én pedig pár másodpercig némán bámulok magam elé, majd megtörve a jeget elröhögöm magam. Nem lehet haragudni rá.

- Fáj a hátam - fulladozok a nevetéstől.

- Bocsi. - kapaszkodik fel. - De megérdemelted.

- Miért is? - nyújtózkodom egyet, és nagyon remélem hogy nem roppan meg egy csigolyám sem.

- Mert már megint elküldted Emíliát és Sárát, csak hogy megvárhass.

A mosoly azonnal leolvad arcomról. Hogyan...

- Réka, nem vagyok hülye. A teremben mindig hallom ahogy mondod hogy nincs nálad pénz, holott reggel is láttam - válaszolja meg a ki nem mondott kérdést.

Érzem hogy full vörös vagyok.

- Csak leakarom rázni Milit. - hazudom, ám Andi hitetlenül keresztbe rakja karjait.

- Inkább fogd be, és menjünk fagyizni. - ragadja meg a karomat, én pedig szinte beleremegek az érintésbe.

*******

- Csokiii - visítok, leginkább egy kisgyerekre hasonlítva, amikor a török származasú árus a kezembe nyomja a fagyit. Tipikus Korzós - bár akkora mint 3 gombóc, a fele műanyag. De mondjuk, kit érdekel?

- 220 forint lesz - dünnyögi a férfi, de mielőtt beletúrhatnék a zsebembe, megkeresni a pénzt, Andi félrelök.

- Egyben fizetünk. Pontosabban én. - mondja ki és mielőtt bármit reagálhatnék, árnyújtja a 440 ft végösszeget.

- Ezt miért..? - suttogom amikor ő is átveszi az édességet.

- Nem emlékszel? Nincs nálad pénz. - vigyorog rám, mire felsóhajtok, de elmosolyodom. - Na, most pedig gyere, mert elkésünk.

Andi az út széli patkán egyensúlyoz végig, egyik kezében az áfonyás fagylaltját tartva, másikkal a kezemet ragadva, amitől ismét kiráz a hideg. Csak most van alkalmam végigmérni. Sötétbarna tincseit szokás szerint copfba fogta, kék pólóját farmerjébe tűrte, és csak olyan... természetesen szép. Smink nélkül, ékszerek nélkül, egy sima elnyűtt festős felsőben. Őt sohasem érdekelte hogy néz ki, mégis valahogy mindig csinos. Ellenben velem, aki olyan mint valami rút kiskacsa. Szinte egyáltalán nem hasonlítok a családomra.

- Ha leesel, oda a fagyid, csodalány. - szólalok meg kisebb hallgatás után, ő pedig lazán vállat von.

- Hamarabb megeszem annál. - mosolyog továbbra is, mintha semmi baja nem lenne az életben. Pedig ez hazugság. Amióta coming out-olt, teljesen elromlott körülötte minden. Mégis folyamatosan mosolyog.

- Szerinted Sáriék odaértek már? - nézek fel rá. Már nincs messze az épület, ahol a rajzszakkört tartják.

- Kit izgat? - ugrik le hirtelen a patkáról, egy kisebb szívinfartust okozva nekem. - Az egész szakkörön egyedül Szilágyit érdekli hogy ki ér oda leghamarabb.

- Emília abból is versenyt csinál hogy kire mosolyog többször Marika. - kuncogok. - Nullára vezet.

- Tökéletes metafora, Réka. Tökéletes metafora.

Csöndesen sétálunk egy ideig a macskaköves úton, amikor hirtelen egy lány karjait érzem, ahogy átöleli derakamat. Egy pillanatra lesokkolva állok, a lélegzetem fel gyorsul, és nem bírok Andi szemeibe nézni.

- Ezt miért kapom..? - kérdezem nehezen, próbálva nyugodtan tűnni.

- A múltkori miatt. - néz rám szigorúan, mintha valami fontos dolgot felejtettem volna el. Ajkamra harapok. Ne már, hogy ilyen sokat jelentett neki...

- Semmiség volt. - fúrom fejemet a nyakához, és nem akarok kibontakozni az ölelésből. - Tényleg. Bárki megtenné.

- Aha, csak ha nem rántasz el akkor elütnek, de tényleg semmiség volt. - feleli ironikusan.

- Bárki megtette volna. - szállok vitába.

- Istenem, csak fogd már be! - neveti el magát, majd nagysokára kibontakozik az ölelésből.

- Elkéstünk a szakkörről... - motyogom zavarban, de igazából nem is érdekel már a rajz. Csak egy szó kattog folyamatosan a fejemben.

"Imádom."

(A/N

Íme itt is az első fejezet, jippíí!
Mit szóltok leányzók (és eltévedt fiúk)?
Nem vagyok egy túl tehetséges író, de lesz ami lesz, mindent ki kell próbálni.

Fontosnak tartom leszögezni, hogy a történet nem 100%-osan követi a valóságot.
A leírt dolgok mind megtörténtek, de a párbeszédek nem pontosak, vannak amiket kivettem, és van olyan hogy több napom történteket egy napba sűrítek.
Viszont mindent cselekmény valós.
Igen, néha túl nyálas is.

Kíváncsi vagyok a véleményekre, ötletekre, gondolatokra ^^

Legyen szép napod❤
Drink tea, be happy☕
-reana-)