Őrizd meg a titkom! [DRAMIONE] /FELFÜGGESZTETT/

Chapter 12

  - Még mindig nem mondtad el neki.
A fejemet rázva húzom ki a Ginnyvel szemben lévő széket, hogy lehuppanjak rá. Kibújok vékony, szürke kardigánomból – az eső már két napja nem esik, még sincs túl meleg -, és rosszalló pillantást vetek barátnőmre.
- Kezdesz unalmassá válni – jegyzi meg könnyedén, arra utalva, hogy akárhányszor találkoztunk az elmúlt két napban, mindig ezekkel a szavakkal köszöntöttem. Lazán megvonom a vállam, és az itallapért nyúlok, bár már kívülről fújom a kínálatot. Végignézek a sorokon, elidőzve az ízesített, habos finomságoknál, melyek rendszerint levesznek a lábamról.
- Elixírvarázs? – vonom fel a szemöldököm mosolyogva. Ez új.
- Aham – bólogat Ginny a kezemben tartott papírra pillantva. – Azt mondják, olyan íze van, mint a bölcsek kövének. Mintha megkóstolhatták volna! – forgatja a szemeit. - Annyira felpörget, hogy valósággal halhatatlannak érzi magát a mágus – teszi hozzá.
Felnevetek, összecsukom a kis füzetet, és ujjaimmal az asztal lapján dobolva fordulok a vörös hajúhoz.
- Nagyon remélem, hogy nem felejtetted el a pénteket – néz rám összehúzott szemekkel, mire arckifejezésem oly tanácstalanná válik, hogy akaratlanul is elárulom magam. Államat a tenyeremnek támasztva, ártatlanul elmosolyodok, aztán sóhajtok egyet, és azt mondom:
- Dehogy is! Hát hogy felejthetném el, hogy azon a gyönyörű napon mi...
- Találkozunk a volt sulitársainkkal –fejezi be helyettem.
Akárhogy is kutatok az emlékezetemben, egyáltalán nem rémlik, hogy ilyesmiről hallottam volna.
- Hogy mi? – rázom meg a fejem összehúzott szemekkel.
- Azt ne mondd, hogy nem kaptad meg az üzenetemet! – csap az asztalra elkerekedett szemekkel. – Már vagy két hét eltelt azóta, hogy odaadtam valamelyik munkatársadnak, mert nem találtalak az irodádban!
- Nem kaptam cetlit – vonom meg a vállam tanácstalanul.
- Te jó ég...
- De miért nem említetted? Két hét alatt rengetegszer találkoztunk – döntöm oldalra a fejem azon töprengve, hogy az ilyesfajta összejövetelek előtt Ginny mindig rettenetesen felpörög.
- Ah!– legyint gondterhelten. - Terhes vagyok, vagy mi a sárkánytojás. Ez azért eléggé lefoglal.
- Valóban nehéz dolog a titkolózás – bólintok, s bár csak viccelődni szerettem volna, rájövök, hogy tulajdonképpen őszinte az egyetértésem. Borzasztóan szeretnék beszélni vele néhány dologról, hiszen ő az az ember, aki a legjobban ismer, a legtöbbet tudja rólam, ráadásul, ha a drasztikus divatdöntéseket leszámítjuk, még a tanácsadás terén is messze kimagaslik. De az igazság az, hogy félek. Rettegek, hogy nem tudna mit kezdeni Malfoyjal, hiszen az ő szemszögéből nézve valószínűleg még mindig csak egy tejföl szőke gyávaságnak számít, akinek legnagyobb szórakozása amúgy sem túl könnyed életünk megkeserítése volt. S bár elmesélhetném, milyen sokat változott a dolgok állása az elmúlt időben, nem lehetek annyira önző, hogy vállára borítom saját problémáimat is, miután meg kell birkóznia... minden mással.
De... miben is áll ez a változás pontosan?
Tulajdonképpen én sem ismerem Malfoyt igazán: tudom, hogy hajlandó segíteni, tudom, hogy egy oldalon állunk, de valójában halványlila gőzöm sincs, mi van vele. Hogy mi van az életével.

- Ne utalgass! – ripakodik rám Ginny, kizökkentve meglehetősen elkalandozott gondolataimból. Felvont szemöldökkel válaszolok, mire csak sóhajt egyet, megrázza a fejét, és a hajába túr, hosszú, vörös fürtjeit lassan hátrasimítva. – Oké. Rendben.
- Őszintén nem értem, miért görcsölsz ezen ennyire. Harry seprűre fog ugrani örömében!
- De...
- Mennyi is van még a vizsgaidőszakból?
- Csütörtökön csinálja az utolsót – harapja be az ajkát.
- De hát akkor ez azt jelenti, hogy...
- Igen. Házasságra készek leszünk.
Kissé elnyílt szájjal figyelem, ahogy a nyakában lévő láncot birizgálja ujjaival, miközben kíváncsian a kiszolgálópult felé pillant.
- Vajon mikor veszik fel a rendelést?
- De hiszen akkor... Mindenképpen el kell mondanod péntekig!
Csücsörítve megpiszkálja az itallap sarkát, majd elmosolyodik, amikor észreveszi, hogy a felszolgáló közeledik.
- Tudom. De Harry borzasztóan elfoglalt manapság, és szinte biztos vagyok benne, hogy nem csak a vizsgái kötik le – feleli végül. - Mit igyak? – kérdi kíváncsian, mire elnevetem magam, és azt mondom:
- Azt hiszem, ki kéne próbálnod néhány csepp halhatatlanságot. Talán segít.