Sorsod nem kerülheted el (Daniel Ricciardo)

Sorsod nem kerülheted el - 11. rész

Reggel arra ébredtem, hogy valaki puszilgatja az arcomat. Elmosolyodtam, főleg azért, mert eszembe jutottak az este történtek. Kicsit közelebb húzódtam Danielhez, és szájon pusziltam.

- Jó reggelt! - morogtam halkan.

- Hogy aludtál? - simogatta az arcomat.

- Én jól. És te? - néztem rá mosolyogva. - Ú, biztos szép látványt nyújthatok így.

- Ne aggódj, gyönyörű vagy így is - csókolt meg. - Tudod, milyen jó melletted ébredni?

- Ez egyértelmű - jelentettem ki, mire elnevette magát.

Egész reggel olyan érzésem volt, mintha nem is lettünk volna egy évig külön. Nagyon furcsa volt. Na, de annak idején, a kapcsolatunk legelején is azt éreztem, hogy mindig is ismertük egymást.

Miután kilustálkodtuk magunkat, átvonultunk a konyhába. Dan főzött kávét, én pedig készítettem reggelit. Mikor ezek megvoltak, leültünk a nappaliban, és miközben ettünk, megnéztünk egy részt az Agymenőkből.

Épp indultam készülődni, mikor nyílt a bejárati ajtó. Kíváncsian pillantottam oda, és egyből lefagytam, mikor megláttam Riát. Tudtam, baromi nagy bajban vagyok, tuti le fogja ordítani a fejemet a helyéről.

- Jó reggelt! - köszönt vidáman - Jöttem, hogy bevigyelek - kezdett bele, miközben bejött a nappaliba. - Mit keres itt?! Emma! Most azonnal legyen valami értelmes magyarázatod arra, hogy miért van itt Daniel!

- Neked is szia, Adrianne! - mosolygott Dan, ami láthatóan még jobban felidegesítette legjobb barátnőmet.

- Jó, én inkább már nem is mondok semmit. Úgy látom, lesz, aki bevigyen melózni. Engem pedig egy ideig jobb, ha nem keresel, mert elegem van belőled - a végén már kiabált, majd maga után becsapva az ajtót távozott.

- Ria! - kiáltottam utána. - Cseszd meg, ne csináld már!

- Most nagyon mérges? - kérdezte Dan, majd átölelt.

- Gyűlöl téged, és valószínű engem is, amiért hajlandó vagyok szóba állni veled azok után, hogy mi történt.

- Basszus, nem akarom, hogy miattam haragban legyetek - nézett rám komolyan.

- Le ne lépj te is, mert esküszöm, megyek és beleugrom a tengerbe! - mondtam hisztérikusan. - Annyira elegem van ebből. Te egy év alatt teljesen tönkretettél, mivel többször is hülyítettél, közben Ria nem egyszer megharagudott rám, leszedte a fejem, és meg akart ölni. Nekem viszont mindketten kelletek, mivel beléd baromi szerelmes vagyok, Ria pedig a legjobb barátom. Ehhez tartsd magad! Ha most elmész, akkor hozzám többet vissza nem jöhetsz. Eleget szenvedtem miattad.

- Nagyon rossz volt?

- Pokoli - bújtam hozzá sírva. - Neked milyen volt? Őszintén!

- Nem fogsz megsértődni? - nézett rám komolyan.

- Nem. Éppen azért mondtam, hogy légy őszinte, mert nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy te hogy élted meg ezt az egészet.

- Rendben. Legyen. Gyere, üljünk le - húzott a kanapé felé, majd az ölébe húzva ültünk le. - Eleinte nagyon jól éreztem magam, örültem, hogy végre nem kell veled lennem. Őszinte leszek, nagyon elegem volt abból, hogy tényleg próbáltál közel kerülni hozzám, és a kedvemben jártál. Nagyon soknak éreztem ezt azután, hogy azelőtt szakítottam a volt barátnőmmel. Aztán elkezdtél hiányozni, akkor találkozgattunk. De szörnyetegnek éreztem magam amiatt, hogy átvertelek. Úgy voltam vele, hogy jobbat érdemelsz, ezért jobb, ha mégis eltűnök. Utána persze megint kezdődött minden elölről, pedig próbáltam legyőzni saját magam. Persze, egy ideig sikerült is. Majd összejöttem egy lánnyal nem túl rég, és ekkor felnyílt a szemem. Rájöttem, hogy nekem mégis az kell, amit tőled kaptam. Hiányzott, ahogy hozzám értél, ahogy szerettél, és mindig támogattál. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű visszajönni hozzád, többször el is küldtél ugye, viszont nem érdekelt. Szeretlek, és meg akarom mutatni, hogy igenis méltó vagyok arra, hogy melletted legyek.