Tökéletlen Tökéletesség|| jjk ff.

II.

Miután leültem a fehér busz belsejében egy kényelmetlen ülésre, a táskám belsejébe nyúltam, hogy megszámoljam mire elég a bankkártyámról kivett pénz. 498 ezer (~120 ezer forint) wont számoltam. Bár ebből új laptopot szerettem volna venni, most máshogy hozta az élet.

Ha minden igaz, ebből tudok bérelni egy olcsó hotelszobát ahol aludhatok, amíg szerzek valami kisebb állást. Mellé pedig még az étel. 

Megfontoltan forgattam a kezembe a pénztárcát, majd inkább eltettem és tovább kutattam a táskámban, hogy elővegyem a telefonomat. De bárhol is néztem sem a táskámban, sem a dzsekimben, sem a farmerem zsebében nem találtam. A telefontöltőt elraktam, arra tisztán emlékeztem, és azt meg is találtam. Egy pillanatra mintha megállt volna a szívem, eltátottam a számat és újra végignéztem mindent a készülék után kutatva. Sikertelenül.

Összeszorítottam a szemem és gondterhelten lehajtottam a fejem, ekkor felvillant a kép a telefonomról, ahogy Ryan mellett feküdt az éjjeliszekrényemen. A nagy sietségben biztosan otthagytam és nem vettem észre. Kellett nekem annyira rohanni.

- Aish! - csaptam homlokon magam, majd behúztam a hátizsák cipzárját. A ruhákat sikeresen összegyűrtem benne a nagy keresgélés közepette. De ez volt a legkisebb bajom. - Most hogy fogok hotelek után nézni? - motyogtam az orrom alatt csalódottan. Talán még futja a legolcsóbb okostelefonra  a pénzemből. Mindent újra kellett számolnom.

A fejemet a busz ablaküvegének támasztottam és úgy néztem komoran a mellettünk elhaladó utcarészeket. Bár már lassan éjfélt ütött az óra, még voltak akik esernyőt a kezükben tartva az utcán sétálgattak. A bárok és kisebb üzletek még nyitva voltak. Végül már az ablakon kinézve csak fényeket láttam, ugyanis a szakadó eső miatt az üveg vizes lett és párás. Még utoljára rajzoltam a párába egy mosolygós fejet, majd tekintetemet inkább a busz belsejére szenteltem. A kék garnitúrás ülések szinte üresek voltak, egy két ember volt rajtam kívül a járművön, egy idősebb hölgy és egy baljós kinézetű középkorú férfi. A férfi annak ellenére, hogy rengeteg üres hely volt, mégis az ácsorgást választotta, talán csak pár megállóig szállt fel. A bőrkabátja zsebéből cigarettásdoboz kandikált ki.   

A busz hamarosan megérkezett a vonatállomáshoz, ahol leszálltam és a jegypénztár felé vettem az irányt, be az épületbe. Elég modern helynek tűnt, de a falak itt is csak fehérek voltak, néhány helyen fel voltak függesztve tájképek Dél-Korea szép vidékeiről. Semmi extra. Az ülőhelyek nem tűntek túl kényelmesnek, vasból készült padok révén. Mivel jegyet áruló személy már nem ült ilyenkor a pénztárban, az automata mellé léptem. Kiválasztottam az úticélt, belecsúsztattam a készpénzt és pillanatokon belül a jegy már a kezemben is landolt.  Felnéztem a kivetítőre, amiről megtudtam, hogy 5 perc múlva érkezik egy vonat, amelyik éppen arra halad, amerre nekem is mennem kell. Nem ültem le várakozni, inkább elindultam a 4. vágányhoz az aluljárón át hiszen erre már az eső sem esett.

Az aluljáró kissé lepukkantnak hatott, a falak tele voltak graffitivel, néhol lekopott a vakolat. Sajnos látszott az eltérés a váróterem és az említett földalatti folyosó között. Éjszaka révén még ijesztőnek is hatott az épphogy pislákoló villany miatt. Már csak egy rémisztő bohóc hiányzott volna az aluljáró másik végéről, és kész is lett volna a tökéletes horrorfilm kezdete. 

Próbáltam gyorsan lépkedni, hogy minél előbb kijussak a föld alól, és a sínekhez érjek. Nem néztem fel, csak a lábamon tartottam a tekintetem. Egyrészt, hogy ne essek el semmiben, másrészt mert nem is mertem felnézni. A talajon elszórt cigicsikkek és néhol különféle szemetek voltak.  

Végül elértem a másik felére, fellépcsőztem és vártam a vonatot.

Az éjjeli levegő nagyon jól esett, elég hűvös volt, de kibírható. Az égen már nem volt annyi felhő, a zivatar már elhaladt a fejem felől. Az eső illata még mindig a levegőben volt, ezzel egyfajta frissességet kölcsönözve neki. Egy mély levegővétel kíséretében ismét az égre szegeztem a tekintetem. Néhány csillag fent ragyogott, és teljesen megbabonázott. Egészen addig őket bámultam, míg a vonat fel nem tűnt előttem éppen fékezve, majd megállva. Kinyíltak az ajtajai én pedig felszálltam és leültem egy ülésre.