Kizárva (Leondre D. ff.) [BEFEJEZETT]

1.

*Leondre Szemszöge*

- A vezetői készségek kérdőív azt méri, hogy öt kiemelt készség tekintetében (teljesítményigény, autonómia, kreativitás, kockázatvállalás, akaraterő) a kitöltők egy országosstatisztikai átlagpontszámhoz viszonyítva milyen pontszámot értek el, azaz az átlagosnáltöbbet, vagy kevesebbet használják az adott készséget. A csoportok átlag pontszámai vannaktehát a standard átlagpontszámokhoz mérve. Töltsék ki, de a legközelebbi megbeszélésre hozzák el, vagy a titkárságon adják le, és mondják, hogy a vezérigazgatónak lesz a felsőbe - kezdtem el magyarázni az egyik megbeszélésen a mai százból, hiszen London legmenőbb és legkeresettebb szállodája van a markomban, amit még az apám vezet, azonban csak messziről, néha egy-két fontos megbeszélésre bejön, de az enyém a hely ha eltekintünk ettől. Már csak pár év, és én leszek az elnök.

- Mr. Devries, akkor mára ennyi? - kérdezte a titkárnőm, aki mindenhová velem jön a szállodán belül. 

Igazából, ez nem egy szokványos szálloda. Mármint... de, csak azon kívül, hogy öt és fél csillagos, luxus az egész, vele egy telken található a vezetőségi ház, ahol én általában tartózkodom. A telek majdnem negyven hektáros, ami nem kicsi, de szerencsére kellemes környéken van, a külvárosban, de közel van egy elvezető, csendes út ami a Londoni főúttal köti össze az utcát, hol a hotel van.

- Ennyi. Kérem, mindenki térjen vissza a munkájára, kivéve Mr. Smith-et, ugyanis ő a szállodába fog ellenőrzést tartani az öt másik általa kijelölt személlyel. 

- Rendben, köszönöm - biccentettem az alkalmazottjaim felé, mit ők viszonoztak, de némán pakolásztak tovább.

- Az anyja keresi önt a hármason. Felirányítottuk a hívást, úgyhogy csak fel kell vennie - állt fel a recepciós a vezetősségi házban, amikor kiértem a földszinti konferenciateremből.

- Köszönöm Ana, leülhet - mondtam neki, majd Ms. Robinsonnal a nyomomban felsétáltam a második emeletre. 

Mivel ezt az épületet csak a dolgozók használják, nem kell húsz emelet, elég kettő. Az én irodám úgy is egy külön szárnyban van, szóval felesleges felpaprikáznom rajta magamat. Tulajdonképpen, ez olyan, mint egy cég, csak összesen 30-an dolgoznak benne. Van, aki a foglalásokat intézi, van, aki a honlapot frissíti folyamatosan, van, aki a pénzügyi dolgokba segít be.

- Hagyjon magamra kérem. Majd hívom, ha kell valami - mondom a titkárnőnek, aki bólintva elhagyta az irodámat.

Fáradtan nyúltam a telefonért miután leültem a székembe, s amint a fülemhez emeltem, anya izgatottan szólt bele.

- Kisfiam! Nagy hírem van!

- Szia, anya. Mesélj, meg tudtad venni azt a szuper táskát, amiért annyira oda voltál? Amiatt örülsz ennyire? - kérdeztem mosolyogva, miközben a fiókban kezdek matatni a statisztikai adatlapért.

- Nem, ez sokkal jobb annál! Haza jött a menyem New Yorkból! Most hívott Antonió! Elvégezte a marketing menedzser szakot az ottani egyetemen! Hát nem nagyszerű? - ujjongott, akárcsak egy három éves. Hiába az anyám, ha nagyon túlpörög, kisgyerekké válik.

A fogaskerekeim kattogtak. Kit hívott anya mindig a menyének? Annyira ismerős... de nem ugrik be.

- Kiről beszélsz? - kérdeztem meg finoman, hiszen nem tudtam miről van szó, lehet érzékeny téma a múltból.

- Emlékszel Nika Isabella Gillre? Akit majdnem feleségül vettél öt éve? - kérdezte meg lelkesen, nekem pedig villámcsapásként hasítottak be az emlékek a fejembe.

Nika... A legelső szerelmem.