Kizárva (Leondre D. ff.) [BEFEJEZETT]

2.

- Leondre! - szólít meg anya bizonyára századszor, ugyanis elkalandoztam a múltban. 

- Itt vagyok, csak meglepett, hogy visszajött - próbálok továbbra is átlagos maradni, viszont az egyik felem boldog, a másik pedig dühös.

- Szóval! Apáddal úgy hisszük, nem számít mi volt a múltban, ő nagyon kedves, és mivel velünk nem osztod meg a dolgaidat, majd vele meg fogod. Szeretnénk, ha elvennéd feleségül, ha már egyszer megkérted a kezét!

- Anya, az öt éve volt. Azóta nem láttam, ráadásul nemet mondott. Oké, tizenkilenc volt akkor, én pedig huszonhárom, és fiatalnak érezte magát, de aznap el is hagyott! Konkrétan azóta vagyok nemnormális.

- Fiam...

- Anya! Ő ment el, nem én küldtem el. Te is tudod, hogy szerettem. Az a múlt, és ne emlegesd nekem légyszíves, mert megszakítom veletek is a kapcsolatot. 

- Engem te ne fenyegess Leondre! 

- Jó, bocsánat. Mennem kell, majd beszélünk - mondtam, majd letettem.  

A fejem már rég nem fogott rendesen. Érzem, ahogyan a testem teljesen elernyed, ha a múltra gondolok. Az a sok minden, amit vele éltem meg, egy álom. És ő mindent képes volt kidobni a kukába az álmai miatt. 

Nagyot sóhajtva dobtam félre mindent, még a büszkeségemet is, és visszahívtam anyát.

- Sokáig tartott - sóhajtott irónikusan, mire felnevettem.

- Add meg a címét - kértem tőle, amire ő lediktálta nekem, s azonnal le is tettem.

Most vagy odamegyek, és megbeszélek vele mindent, csak hagyom a francba az összejövetelig, ami itt lesz a hotelben egy hét múlva. 

Tudom miért jött vissza. Anyáék kiküldték neki a meghívót, szóval kapott az alkalmon, és jött. Csak nem értem, hogy erre miért kellett ennyit várni. Nem volt bátorsága, vagy mi? Nem ilyennek ismertem meg Nikát. Ő egy belevaló csaj, okos, szép, a kisugárzása ellenállhatatlan, szóval egy szóval, az istenség.

Mindig kiállt mellettem, még ha én is voltam a hibás, jól érvelt és úgy állította be, mintha ő lenne a hibás, csak hogy megvédjen. Tényleg nagyon szerettem, de már vége.