Kizárva (Leondre D. ff.) [BEFEJEZETT]

4.

Csak néztem a szemeibe, amik rengeteg keserűséget és fájdalmat sugároztak felém. Nem tehettem mást, minthogy állom a tekintetét, és megpróbálok ellenállni, több kevesebb sikerrel.

- Szerintem kezd te a magyarázkodást, ha már leléptél egy sziával - mondja, miközben elkezdi bámulni a tájat.

- Meghalt a bátyám négy év kóma után - suttogom magam elé, ő pedig megmerevedik, s hátra fordul hozzám.

- Tessék? Tom? Mi? Hogyan? - szegez felém rengeteg kérdést, amiket először fel sem fogok, de aztán válaszolgatni kezdek.

- A feleségétől kaptam egy telefont, még 2012-ben, hogy Tom hat métert repült, mert egy kamion oldalról nekiment. A mentők hamar kiértek, szóval az életveszélyes állapoton túl volt, majd felébredt egy hét múlva a mesterséges kómából, elmondott mindent a rendőröknek, de másnapra már nem emlékezett három évre visszanyúlóan semmire. Ezután az orvosok úgy döntöttek, hogy egy hónap újabb mesterséges kóma alá helyezik, azonban nem gondolták volna, hogy valami meghibásodás miatt a szervezete igazi, rendes kómába "menekül". Szóval ezalatt én szakítottam veled, mert nem akartam a munkádat hátráltatni, de mivel szerettelek ezért nem mondtam egyetlen egy indokot sem a távozásom okáról. Csak elmentem, és nem bántam meg, csak félig. Az utolsó percekben a bátyámmal lehettem, akit már régen nem láttam, és ez fontos volt nekem. Te is az voltál, de döntenem kellett, és a család akkor fontosabb volt. Ugyanakkor tudom, hogy megbeszélhettem volna veled, de könyörgöm... egy tizenkilenc éves lánynak ilyenekre még nincs esze - hadartam le, közben a könnyeimmel küszködve, hiszen nagyon friss a dolog, még fáj a bátyámtól való elszakadás.

- Sajnálom, nem tudtam. Én meg végig azt hittem, hogy te vagy a hibás - nevetett fel kínosan, mire a fejemet kezdtem el rázni, miszerint ne szabadkozzon, felesleges.

- Én sajnálom, mert nem szóltam - törlöm le az egy szem könnyet az arcomról, majd visszanyújtom felé a zakót mosolyogva. - Köszönöm, de megfázunk, úgyhogy menjünk be.

Bólint, s magára kapja a ruhadarabot. Az ajtót kinyitja nekem, amit megköszönök, és belépek a folyosóra. Nagyon régen beszélgettem Leondre-vel ennyire felhőtlenül. Hiányzott, hogy őszinte legyek.

- Most akkor barátok vagyunk? - kérdezem tőle, felnézve rá, mire elvigyorodik és lassan bólint.

- Volt szerelmesek, és jelenlegi barátok - helyesbít, amin összeszorul a szívem (számomra ismeretlen ok miatt), majd belépünk a hallba, hol már nagyon sok vendég van.