Dark song(H.S./BEFEJEZETT)

38.,,Carol Anderson"

Ez a pár hónap rengeteget segített. Harry mind végig nálunk volt. Sosem hagyott magamra. Együtt mentünk bevásárolni, sétálgattunk csak úgy a parkban. Egyszerűen eszméletlen volt... Sosem gondoltam volna, hogy Harry ilyen is tud lenni. Gyöngéd, kedves, mosolygós, vicces, aranyos, odafigyelő és még sorolhatnám!

Ilyen érzéseim, mint iránta, sosem voltak senki iránt... Szeretem... Tényleg szeretem...

Éppen a kanapén ültem és egy női, értelmetlen magazint olvastam, ahol az egyik oldalon azt firtatják jó az alakunk, úgy ahogy van, a másik oldalon pedig azt, hogy hogyan foggy 2 hét alatt 5 kilót, mikor Harry egy sporttáskával a vállán jött le a lépcsőn.

-Elmentem edzeni.-mondta.

-Nem vagy te ehhez már túl ,,öreg"?-cukkoltam.

-31 éves vagyok!-háborodott fel játékosan.

-De attól függetlenül még lehet, hogy az öreg csontjaid és izmaid nem bírják majd a súlyzókat.-nevettem.

-Hahaha.-mondta mosolyogva, majd odajött hozzám és a fejemre nyomott egy puszit.-Biztos, hogy akkor a szüleidnek nem lesz teher egy egész hétig Ethan?-kérdezte aggódva.

-Dehogy!-mondtam azonnal.-Tudod, hogy ha ő most oda akar menni, akkor muszáj oda mennie. A szüleim pedig imádják.-adtam az arcára egy puszit.-Mint ahogy téged is.-mosolyogtam rá.

-Hát...-húzta el a száját.-Azért anyád elég szúrós szemekkel néz rám. Ez nem úgy szokás amúgy, hogy apádtól rezeljek be?-kérdezte elgondolkodva. Hangosan felnevettem.

-Anya is bír téged.-nevettem.

-De titokban tényleg olyan furán néz rám!-mondta.-Esküszöm!

-Jójó.-nevettem.

Ekkor a csengő megszólalt.

-Ki lehet az?-kérdeztem.

-Megnézem.-mondta Harry.

Odament az ajtóhoz és kinyitotta. A szám tátva maradt, a szemem pedig majd kiesett a helyéről. De Harrynek is.

-Sziasztok...-köszönt félénken, az a lány, akivel Thomas 6 éven keresztül megcsalt.

Harry rám pillantott.

-Nem megyek edzésre.-mondta, majd a táskáját a földre dobta.

-Ne!-mondtam.-Hagyd. Menj nyugodtan.-Harry furán és hitetlenkedve nézett rám.

-Biztos?-kérdezte félve.

-Igen.-bólintottam.

-Hívj, ha van valami.-mondta. Felkapta a földről a táskáját és az ajtóban álló csajra nézett, majd vissza rám.-Mert akkor azonnal jövök.-ezzel beengedte a lányt a házba, ő kiment az ajtón és miután beszállt a kocsijába, elhajtott.

-Nos...-mondtam zavartan.

-Oh... Igen.-mondta a lány.-Carol Andersonnak hívnak. Gondolom emlékszel rám, amiatt a pár hónapja történt kis... Khm... Hajbakapásunk miatt.-nyújtotta felém a kezét.

-Rebeca Harrison, közelieknek csak Beca.-ráztam vele kezet.

-Figyelj.-kezdett bele.-Nagyon sajnálom ami történt. Azt hittem, hogy csak én vagyok neki. Ha tudok rólad, semmiképp sem jártam volna vele. Annyira gáz ami történt... Teljesen magam alatt voltam emiatt. Te pedig egy kedves lánynak tüntél, mielőtt a képembe nem vágták egy kupac ruhát és meg nem téptél... De megértem miért tetted. Hisz, ha én kaptalak volna rajta Thomassal, ugyan így reagáltam volna. Sajnálom. Nem akartam ezt az egészet.-mondta.

Most a hangja normális volt. Igaz, hogy még mindig póthajjal volt telerakva a feje és rettentően szőke volt, de már nem öltözött olyan kíhívóan.

-Kérsz egy kávét?-kérdeztem a kanapéról felállva. Rámosolyogtam.

-Az most jól esne.-mosolygott vissza.

És igen. Így kezdődött minden. Vagyis ez a dolog Carollal.

-Figyelj...-mondtam, miközben a kávét készítgettem.-Neked milyen az eredeti hajszíned?-kérdeztem.-Mármint, ne vedd ezt sértésnek.

-Olyan...-gondolkodott.-Szőkés barnás... De csak Thomasért változtam ilyenné... Próbáltam olyan lenni, mint azok a gyönyörű lányok, akiket a telefonján nézegetett. Elhittem, hogy így talán szebb leszek... És közben pedig megtagadtam a valódi énemet...

A szemében könnyek csillogtak. Az arcán minden szomorúsága tisztán átjött.

-Ha gondolod...-mondtam, miközben a kávét öntöttem kifelé a poharakba.-Hogy iszod?-kérdeztem hirtelen.

-Két cukor, tejszín.-mondta.

-Ha gondolod elmehetnénk vásárolni. Hozzád illő cuccokat. És elmehetnénk fodrászhoz is.-tértem vissza ahhoz, amit előbb akartam mondani.

-Tényleg?-pislogott nagyokat hitetlenül.-Eljönnél velem?

-Persze.-mosolyogtam rá kedvesen. Letettem elé a kávéját.-Mind a kettőnket lóvá tett Thomas. Megértelek. Felejtsük el ami köztünk volt.

-Köszönöm.-ölelt meg a pulton keresztül.

Esetlenül visszajöleltem, hisz a pult nyomta a gyomrom. Ezután elengedett.

-Ha megittuk indulhatunk is.-mosolyogtam.

-Rendben.-mondta boldogan.-Köszönöm Rebeca.

-Neked csak Beca.-mondtam kedvesen.

Sziasztok! Itt is van a kövi rész! Kicsit rövid lett, de nemsokára jön a kövi rész! Addig is remélem tetszett nektek! És... Itt is van egy nem várt személy. Nemsokára jön a második is😉 És ha ezek a nem várt személyek találkoznak?😱 Minden kiderül, ha olvassátok tovább😉😄