Olivia Turner egy tehetséges sminkmester, kinek műveitől több alkalommal hangosan zengett a sajtó. Folyamatos megbízásokkal van ellátva, így munkában és feladatokban nem szenved hiányt.
Épp a nagyon ritkán előforduló szabadnapját élvezi, mikor főnök...
К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.
Baekhyun szemszöge:
Két és fél hónap. Két és fél kibecseszett hónap telt el, de még mindig, minden nap gondolok rá.
Vajon hol lehet most, és kivel? Mit csinálhat? Hogy lehet? Vajon neki is eszébe jutunk néha?
Egyszerűen képtelen vagyok felfogni... Miért kellett ennek így történnie?
Miután elment, minden áldott nap felhívtam -minden napom minden szabad fél percében is akár-, válasz azonban sosem érkezett -soha, egyetlen alkalom kivételével sem. Sosem volt elérhető, és nem is hívott vissza. Tudomást sem vett rólunk, bármennyire is próbálkoztunk -és elhihetitek... mi próbálkoztunk.
Ha más lett volna a helyzet, szó nélkül felkutattam volna, ténylegesen bármi áron -elmentem volna a lakásához, és addig el sem mozdultam volna onnan, míg meg nem bizonyosodom róla, hogy minden a legnagyobb rendben van vele-, de sajnos ezt nem tudtam megtenni. Az akkori koncertjeink igencsak messze voltak Koreától, és nem léphettem le csak úgy, egyik percről a másikra. Egy egész hónapot voltunk távol, de azt hittem, ez nem okozhat akkora problémát, hisz ismétlem, állandóan kerestem, kerestük őt.
Persze megértettem, hogy túl kell tennie magát a szakításon, s azon, hogy ilyen undorító módon ki lett rúgatva -és ezzel a verzióval alapvetően semmi problémám sem lett volna-, de úgy gondoltam, hogy ezt követően, mikor a lelke kissé megnyugvásra lelt, újra képes lesz beszélni velünk -ám nem így lett. Továbbra is elérhetetlen volt, olyan érzést keltve ezzel mindnyájunkban, mintha megszűnt volna létezni abban a pillanatban, ahogy elhagyott minket. Egyszerűen eltűnt mindenhonnan.
Az egyik pillanatban még velünk volt, a másikban pedig... Mintha soha nem is létezett volna. Mintha minden csak egy álom lett volna. Olykor komolyan elgondolkodtam rajta, hogy kezdek megőrülni, és biztosan csak a képzeletem játszadozott velem, de a szívem mélyén tudtam, hogy mi az igazság.
A barátai voltunk, és éreztük, hogy szüksége van ránk -ugyanakkor sajnos, a telefonjaink nyomkodásánál többet olyan messziről nem tudtunk tenni.
Emlékszem, mennyire vártuk, hogy végre újra Koreában lehessünk -vagy sokkal inkább azt, hogy újra vele lehessünk. Akárcsak a kisgyerekek, olyan izgatottsággal vártuk a hazatérésünk napját. Emlékszem, milyen boldogok voltunk a tudattól, hogy jó hírekkel szolgálhatunk majd számára -hogy elújságolhatjuk neki, végre sikerült az, amiről nem hittük volna, hogy valaha is fog: elmondtunk Chanyeolnak mindent, és ő figyelmesen végighallgatta azt.
Elgondolkodtattuk a lapátfülűt alaposan.
Emlékszem, hogy már csak néhány nap volt vissza, mikor Jonginnak sikerült véghez vinnie ezt a csodát, s onnantól kezdve mind tűkön ülve vártuk, hogy újra láthassuk a lányt, akit már olyannyira hiányoltunk a köreinkből.
