Könyvtári alvótárs /befejezett/

41. 0%

Megcsókolt majd a mellkasom fele vette az irányt. Az apró csókjai csikiztek egy kicsit viszont jól estek mégis. Keze meleg volt a derekamnál a pólóm alatt járt

-Ha feljebb mersz nyúlni megrúglak, te perverz.

-Mi én?-kérdezi mosolyogva

Feljebb hajolt velem egy vonalban. A kezemet felemelve megböktem az orrát ujjammal.

-Igen te.-mondom

-Én feljebb nyúlni?-kérdezi

Keze, lassan de biztosra érzem, hogy fel fele kezd haladni.

-Igen.

Egy hangos csattanás törte meg a csendet. Áron megdermedt, ahogyan én is. Egy pillanattal később teljes sötétség lepett el minket még a kinti világitás se működött vak sötét lett. A számon egy apró sikoly csúszott ki majd ösztönösen magamhoz öleltem Áront.

-Ez csak áramszünet. Minden rendben.

Kezét kivette a pólóm alól és végig simította az hajamat nyugtatás képpen.

-Bezártad az ajtókat?

-Igen.

Felültünk mind a ketten. Áron a kezét végig húzta a karomon.

-Hé, te reszketsz. Talán nem csak félsz?

Áron szemszöge

-Nem félek.-mondja hangosan

-Ha nem félsz akor a telefonomért elmennél?

-Hol van?

-A folyosó végi utolsó szobában balra. A polcon.

-Persze.

Felállt az ágyról és elindult a fal mellett lassan, a lába is remeghet. Kiment és becsukta maga után az ajtót.

Szemétség volt tőlem hogy elküldtem. Nem hittem volna, hogy elmegy. Amint elment nemsokára egy hatalmasat villámlott és esni kezdett lehet ez miatt nincs most áram. Remélem, hamar vissza hozzák.

Már több mint tíz perce elment az órám szerint. Utána indultam mivel ennyi idő alatt már hússzor megjárhatta volna.

Kiléptem a szobából és a folyosó végén egy apró fényforrást pillantottam meg. Csakis Aliz lehet, az biztos vagyok benne.

Közelebb léptem és feltűnt, hogy az ajtórésnyire nyitva van, beléptem a szobába és rögtön erős fény vakított felém, amitől ösztönösen eltakartam a szemem.

-Hé. csak én vagyok az.

Elfordította a fényforrást. Kellett pár perc mire visszatért a látásom. Amint már normálisan láttam meg pillantottam Alizt, a földön ült összekuporogva.

-Gyere ide.-mondom és széttárom a karjaimat

Azt vártam, hogy a karjaimba rohan, de nem mozdult. Egy pillanatra felém fordította a fejét a szemei megrebbentek, de gyorsan el is fordult.

-Gyere már.-ismétlem

-Nem.

-Miért nem?

-Mert mérges vagyok rád.

-Miért nem mondtad, hogy félsz a sötétben?

-Mert láttad rajtam és te csak kinevettél.

-Nem akartalak. Nem hittem volna, hogy komolyan kijössz ide.

-Már mindegy.

Nem kellene ezt gondolnom, de olyan aranyos mikkor mérges. Kissé bűntudatom van, amiért ezt tettem, de meg is érdemlem.

-Leülhettek melléd?

Nem mondott semmit.

-Ezt igennek veszem.

Leültem melléje a földre olyan pár centire tőle.

-Tudod én is félek valamitől.-mondom

Nem szólt, de láttam, hogy fülelt.

-Gyerekorom óta utálom a csigákat. Valahogy ha meglátok, egyet rögtön arrébb kell mennem vagy két méterrel. Egyszer mikkor olyan 11 éves voltam az egyik barátom rám rakott egyet én meg szó szerint felsikítottam. Lelöktem magamról a békát majd beleestem a tóba hol csak még többen voltak. Teljesen kiráz a hideg azóta is.

Halkan elkezdett nevetni, ami jót jelent.

-Miért rakta rád?

-Felelsz vagy mersz kihívás volt.

Végre mosolyog.

Aliz szemszöge

A telefonra néztem, ami eddig sem volt valami sok energiájú már csak egy százalék van. Felállnék, de lehet, útközbe merülne le, ami nem lenne jó.

A telefon elvesztette a maradék erejét és teljesen kikapcsolt ez által sötétséget hozott. Behunytam szememet és ráharaptam az alsó ajkamra. Áron a derekamnál fogva egy gyors mozdulattal az ölébe rakott.

Elakartam menni még mindig mérges voltam rá, de ő nem hagyta.

-Nem engedlek el.-mondta teljesen nyugodtan