Dolgok, amik engem felb@sznak

A magyar ügyintézés

Szóval a magyar ügyintézés. Ez egy olyan téma ami nagy általánosságban véve sokkal kevésbé van jelen a fiatalok, főleg a 17-18 év alattiak életében, mintsem a felnőttekében, viszont, akinek mégis, az gondolatom szerint teljes mértékben át fogja érezni azt, amiről itt és most szó lesz.

Rálátásom szerint ez egy olyan téma, amiről... Hát, viszonylag keveset beszélnek az emberek, mindennapjaik szerves részét képezi már hosszú idők óta, és elfogadták ahogyan a dolgok működnek, és/vagy nem működnek ezen a téren. Nos, az én álláspontom szerint nem működnek, azon részei legalábbis, amikbe én belelátok vagy éppen a közepükben csücsülök semmiképpen.

Azt hiszem, talán 2011-ben nyíltak meg az országban az első Kormányablakok. Ezek a szervek egy úgynevezett "egyablakos közigazgatási rendszer" kialakításának első lépcsőfokai voltak, melyeknek elsődleges célja az volt, hogy az ügyfelek számára biztosítsa, hogy a korábban széttagolt, párhuzamosan működő szervek irodái helyett, minél több ügytípusra kiterjedően lehessen ügyeket intézni.
Idehaza, lévén nem tartozunk a legnagyobb városok közé, csak pár éve érkezett meg az első és utolsó Kormányablak, melynek megnyitásakor, sorra jelentek meg városkánk heti lapjában a cikkek, hogy ezentúl hú, de jó lesz, mennyivel gyorsabban/gördülékenyebben tudjuk majd az ügyeinket intézni, és a többi, és a többi. Na most, fiatalabb voltam még akkor, nem érintettek ezek a dolgok, és valljuk be, nem is igazán érdekeltek, mit foglalkozzak én velük.

Aztán, pár hónapra rá, mikor lejárt a személyi igazolványom, el kellet mennem megújíttatni. Ez volt az a pont, mikor rá kellett jönnöm arra, hogy bezony, efféle ügyeket intézni nem kis időt és energiát vesz el az ember életéből, és hogy a valóság mennyire nincsen összhangban azzal, amit az újságok néhány hónappal ezelőtt beharangoztak. De, még ekkor sem érintett meg annyira a dolog, mert (egy fél napom ment rá ugyan), de végeztem.  Az igazi arculcsapás akkor ért, mikor 2016 nyarán segédmotoros jogosítványt szereztem, és bizony, ennek megcsináltatása, (elnézést a szóhasználatért) de nem volt kutya f*sza. Először is, el kellett menni arra a helyre, ahol a KRESZ vizsgát csináltuk, (persze, nem volt elég a sikeres rutin/forgalmi vizsgáról szóló  papírt  az EÜ vizsga tanúsítványt, és személyit vinni, a létező összes dokumentum az adókártyától a bizonyítványig szükséges volt) ahol is kaptunk egy ideiglenes jogosítványt (amivel megjegyzem nem vezethettünk), amit aztán be kellett vinni a Kormányablakhoz, persze majdnem az összes előbb fent említett irattal egyetemben, és röpke három és fél óra várakozás után eljutottunk addig, hogy megigényelhessük a tényleges jogsit. Nem tudom, hogy ez a lassúság a munkaerő hiányának, a szakképzetlenségnek, a belesz*rásnak (mert igen, nem egy ilyen van) vagy esetleg mindháromnak tudható-e be, de az biztos, hogy ezen változtatni kéne, mert, főleg ebben a mai rohanó világban az embereknek egyre kevésbé van ideje arra, hogy egy egész napjukat egy iratuk csináltatásával/megújításával töltsék... Igen, persze, erre lehet mondani, hogy "jaj, az emberekben olyan kevés a tolerancia", stb. amivel ilyen megközelítésben (annak ellenére, hogy sajnos van benne igazság) nem tudok egyetérteni. Könyörgöm, a 21. században élünk, ne mondja nekem senki, hogy nem lenne lehetőség arra, hogy minden (vagy legalábbis a legtöbb) ilyen ügyet (nézzük mondjuk az Ügyfélkapuk működését) egy online felületen keresztül, pár kattintással elvégezzünk. De, ha ez így lenne, gondoljatok bele hány millió, irodában dolgozó ember veszítené el a munkáját/ válna értéktelenné a végzettsége. Egyébiránt pedig, a rendszerben folyó bürokráciáról inkább szót sem kívánok ejteni...
Végül a jogosítvány elkészültére, majd a városunk Kormányablakába történő megérkezésére körül-belül egy hónapot kellett várni,  ami után is felhívtak, hogy bemegyek-e érte, vagy kiküldjék postán? Amennyire a Magyar Postát ismerjük (talán erről majd lesz egy külön fejezet) inkább bementem érte személyesen...

És, hogy miért pont most jutott ez az egész eszembe? Nos, azért, mert két nappal ezelőtt, amikor ezt a kis sorozatot létrehoztam, arra ment el a napom, hogy el tudjam intézni azt, hogy egyáltalán kaphassak valahol diákmunkát...
Ugyanis, nekem sikerült kiválasztanom egy munkát, ahol nem közvetítőcégeken keresztül foglalkoztatnak diákokat. Szóval, ahhoz, hogy egyáltalán jelentkezni tudjak az állásra, első körben el kellett mennem a Munkaügyi Központba, ahol (bár a sorszámokat jelző kivetítő nem működött, és ugyancsak órákat kellett várni) de, a csajszi, olyan huszonéves volt, egész profin végezte a munkáját és még kedves is volt, úgyhogy gondoltam oké, ez eddig nem is olyan vészes. Kaptam egy nyilatkozatot, ami javarészt arról szólt, hogy kijelentem, hogy nem vagyok teljesen/részlegesen cselekvésképtelen, ergo nincs fizikai akadálya, hogy dolgozhassak, meg arról, hogy felelősségteljes vagyok, a hivatallal és a munkaadómmal tartom majd a kapcsolatot, és ha bármilyen probléma merülne fel, vagy valami közbe jönne, erről tájékoztatom őket, stb, stb. Formaságok.
Na DE, azután, el kellett mennem a Polgármesteri Hivatalba, megmondták, hogy kit kell keresnem, üljek le, és várjak. Egy srác volt előttem, aki pont akkor ment be az irodába, mikor én leültem. Viszonylag gyorsan le is rendezték a dolgot, olyan 10-15 perc után kijött, becsukta maga mögött az ajtót, és elment. Én pedig vártam. És vártam. És vártam. És még tovább vártam, egy idő után azon gondolkodtam, hogy bekopogok, hiszen, ha nincsen bent senki, akkor mégis mi a francot csinálnak eddig...?; amikor is nyílt az ajtó, egy negyvenes körüli, unott arcú férfi vontatott hangon közölte velem, hogy bejöhetek. A pasas különösebben nem érdekelt, mert tudtam, hogy nekem egy nőt kell keresnem, úgyhogy elmentem mellette, bemasíroztam az helyiségbe, és mikor megláttam a nőt, sajnáltam, hogy nem az imént említett férfiú az én emberem.
Felvázolom: egy olyan késői harmincas, vállig érő szép, méz szőke hajjal, nagyigöncbe öltöztetve, olyan fájdalmas arcot vágva, hogy még az én életkedvem is elment. Hát, mondom, oké, jól kezdődik. Köszöntem, jó napot kívánok, ezért meg ezért jöttem. Csak álltam ott, olyan fél percig, mire végre kaptam egy választ, meg egy felszólítást, hogy foglaljak helyet. A nő elég furán nézett rám, amiért nem ültem le egyből, mert én hülye, gondoltam illedelmes leszek, és mondjuk nem meresztem ott egyből a s*ggem, amíg azt nem mondják, hogy leülhetek.
Ezután elkérte a létező összes iratomat, majd elém tolt egy adatlapot, amit én neki is álltam kitölteni. A szokásos, név, lakcím, születési hely/idő, bankszámlaszám, telefonszám stb., viszont, volt rajta egy olyan rubrika, ami a "nyelvtudás" nevet viselte, én pedig bátorkodtam megkérdezni, hogy ide a beszélt nyelvet írjam, vagy esetleg a megszerzett nyelvvizsgát nevezzem meg?
Mire, jött az élettel teli, rendkívül sokat segítő  válasz: "Hááát, én azt nem tudooom..."
És, ezen a ponton, felmerült bennem a kérdés, hogy; akkor mégis, mi a jó anyádért ülsz itt, de komolyan?
Szakképzett magyar munkaerő, gratulálok... Az egy dolog, hogy ül ott, világfájdalmas képpel, meg se próbálja palástolni, hogy mennyire rohadtul utálja, amit csinál, de, hogy semmi segítőkészség nincs benne, ráadásul azt se igazán tudja, mit kell csinálni...? Na, mondom jó, beírom mindkettőt. Miután végeztem a kitöltéssel, elkérte tőlem a nyolcadikos bizonyítványomat, mire én közöltem vele, hogy nem volt még évzárónk, és mivel év elején a beiratkozáskor (lévén most voltam 9.-es) be kellett adni a bizonyítványt, még nem kaptuk vissza. És, akkor, abban a szent pillanatban, láttam valamit, valami égi szikrát gyúlni azokban az élettelen szemekben, és aztán jött a hegyi beszéd; "Akkor, hogyan tudom igazolni, hogy rendelkezem nyolc általános végzettséggel, ezt így hogy gondoltam, blablabla...?" (lám, az a mocskos bürokrácia...)
És akkor, előtört belőlem a flegma, rámutattam a diákigazolványomra, és csak annyit kérdeztem: az, hogy tanulói jogviszonyban állok egy gimnáziummal, önmagában nem elég bizonyíték?
Tudni kell rólam, hogy én egy borzasztóan önérzetes ember vagyok, nem bírom, ha sértegetnek, vagy ha lekezelően bánnak velem, és nem félek beolvasni sem embereknek, legyen az akár fiatal, akár felnőtt, mert, ha megérdemli, akkor megérdemli. Tudok iszonyúan bunkó lenni, ha kell, pedig alapjában véve egy empatikus személyiségnek tartom magam, célom az emberek segítése, ezért készülök sebésznek, de, vannak olyan helyzetek, amik nálam is kiverik azt a bizonyos biztosítékot. Na, de ennyit a személyeskedésből, vissza a sztorihoz:
A nő nagyot nézett, én meg, mintegy slusszpoénként elővettem a bizonyítvány fénymásolatát, mert hát, előrelátóan készíttettem egyet az osztályfőnökömmel, mert tudtam, hogy kelleni fog, csak azt nem, hogy minek.
Ezután, minden rendben zajlott, elküldték a jelentkezésemet a munkára, azóta is várom a hívásukat. Ja, az csak a hab a tortán, hogy a jövőhéttől kellene kezdenem, de még nem hívtak, és mielőtt munkába állok, kötelező elmennem egy egészségügyi alkalmasságira, amit csak a szerződés megkötése után tudok majd megtenni, csakhogy, ugye, még nem hívtak, na, de ez  mindegy is, már nem lényeges. Egyszerűen túlbonyolítják ezt az egészet, nem értem, miért kell egy szimpla diákmunkának ennyi felhajtást keríteni, na meg úgy egyáltalán, miért működik az egész rendszer, úgy ahogy? De, nem az én tisztem megkérdőjelezni a rendszert, hisz ki vagyok én ahhoz? És elsősorban nem is az ítélkezés, mint inkább a vélemény nyilvánítás volt a célom ezzel a kis irománnyal, és az, hogy kiírjam magamból a frusztrációimat, amik ennek kapcsán felgyülemlettek bennem.
Ez csak egy, az élet apró-cseprő dolgai közül, amik engem speciel iszonyatmód fel tudnak idegesíteni, de úgy gondolom, ezzel nem vagyok egyedül, és érdemes volt szót ejtenem róla, még ha csak pár ember olvassa is ezt el.

Ha legközelebb bármilyen hasonló helyzetbe kerültök, nyugi, csak higgadtan, attól, hogy annyit idegeskedtek, mint én, még nem fogjátok tudni gyorsabban elintézni. Majd, ha hazaértek, kidühönghetitek magatokat, vagy kiírhatjátok Wattpadra, ahogy tetszik :D