Egyszer élünk - #yolo - Befejezett

Két hét közmunka

Hölgyek és Úrimacskák, megérkezett a nyári könyvem!

Először is, ez egy kicsit másfajta rendszerben lesz feltöltve: mivel nyár van, így minden nap rakok ki egy kicsivel rövidebb, ezer szó alatti fejezetet. Nyaralásra is betervezem őket, így elvileg tudom majd tartani:P

Illetve, sztoritime: nem hiszem, hogy bárki hallott volna róla, de Macska francia hangja, Lenni-Kim (igen ez a neve, nem röhögjük ki!) egy énekes, és igencsak jó számai vannak. És, ami nekünk még jobb, pontosan olyan hangja van a dalokban, mint Macskának.

Így ennek a könyvnek a „főcímzenéje"  is egy ilyen dal lett, a Yolo:

Köszi ha hallgatjátok, és légyszi ne kövezzetek meg, amiért ez a rész nem lett olyan izgi, de mindent el kell valahol kezdeni és ígérem innen már jóval nyáriasabb hangulatú lesz.

Marinette és Alya együtt törtek utat a tömegben, lassan, de biztosan haladva előre. A diákok hangosan csacsogva törtek utat a termükbe, mindenki a nyári szünetet tervezte, és már most érezték a szabadságukat.

Ez alól csak az ő osztályuk volt kivétel; már eddig is tudták, de az évzárón az igazgató mégegyszer kihangsúlyozta, hogy ők voltak a legrosszabban teljesítő osztály.

- Igazságtalanság – duzzogott összefont karokkal Alya; semmi kedve nem volt a nyarat büntetőmunkával kezdeni. Miss Bustier azonban elkerülhetetlennek tartotta a közmunkát, tekintve, hogy az osztály több, mint egy jeggyel az iskolai átlag alatt teljesített!

- Hé – Marinette átkarolta a barátnőjét. – Legalább együtt leszünk. Lehetne rosszabb is – ekkor értek oda az osztályteremhez, ahonnan épp egy lány sipákolása hallatszott ki.

- Micsoda? Én, két hétig, Blonville-sur-mel partján poshadjak? – Chloé viharzott ki a teremből, és még visszakiáltott az osztályfőnöknek. – Azt lesheti, erről apukám hallani fog!

Így tudták hát meg, hogy két hétig kell majd közmunkázniuk.

*******

- Valamilyen szinten érthető – gondolkodott el Sabine, miközben az epres savarin-t díszítette. Miután Marinette hazajött, azonnal elpanaszolta az osztály büntetését, és felfalt két croissant. Teljesen ki volt akadva, és folyamatosan azt ismételgette, hogy nem kötelezhetik őket két hét munkára. – Nem is köteleznek titeket, hiszen azt mondtad, hogy Chloé már most elintézte, hogy ne kelljen mennie. Biztos, hogy egy szülői kéréssel el lehet intézni.

Marinette bólintott. Akármennyire is szeretett volna inkább itthon maradni és élvezni a szünidőt, nem hagyhatta cserben az osztálytársait. Ha Sabine írna neki is igazolást, azzal kibújna a büntetés alól, és a többieknek helyette is kéne dolgozni. Nem-nem, Marinette nem akart olyan lenni, mint Chloé.

- Szeretnéd, ha téged is kikérnélek? – kérdezte Sabine, de nem nézett a lányára.

Marinette beszívta a levegőt és elszánt arckifejezést erőltetett magára. – Nem, mama. Megyek a többiekkel.

Sabine rámosolygott a lányára. – Én is így gondoltam. Meglátod nem is lesz olyan rossz... gondold azt, hogy hosszabb az osztálykirándulásotok – azzal mellélépett és megpuszilta a haját. Marinette szeretetteljesen megölelte az anyukáját: mit is csinálna nélküle? – És gondolom, nem lesz ellenedre, hogy Adrien is ott lesz – tette hozzá, ahogy visszament kiszedni a kakaóscsigákat a tepsiből. Marinette rettenetesen megijedt, még nem is gondolt rá, hogy annyi időt fog együtt tölteni a fiúval.

- Már ha egyáltalán elengedi az édesapja...

*******

- Hogy érted azt, hogy büntetőmunkát kell végezned? – kérdezte Gabriel, hallható váddal a hangjában. Adrien még kisebbre húzta össze magát.

- Az egész osztályt kötelezte az igazgató a közmunkára. Nem Adrien ellen irányul... - ismertette a férfival a tényeket Nathalie, de Gabriel egy kézmozdulattal elhallgattatta.

- Az én fiam nem fog közmunkát végezni. Ez az utolsó szavam.

- De apa...! – pattant fel Adrien, hogy folytassa a szélalomharcot. Nathalie azonban a vállára tette a kezét és biccentett egyet.

- Ezt hadd beszéljem meg az apukáddal, Adrien. Menj a szobádba – utasította. Adrien lecsüggesztett fejjel indult ki az irodából, Gorilla pedig árnyékként követte. Gabriel megvárta, amíg becsukódik az ajtó, majd a felesége festményéhez fordult.

- Ne is próbálkozz. Nem fogom hagyni, hogy az újságok ilyesmiken csámcsoghassanak – mormolta. Nathalie összeszorított szájjal mellé lépett.

- Uram, amíg a fia nincs itthon, kipróbálhatná az újonnan szerzett... tudja – ködösített a nő, és a festmény felé bökött. Gabriel összehúzott szemekkel mérlegelte a lehetőséget.

- Nem is olyan rossz ötlet – adta meg végül magát. – Később megbeszéljük. Most gondoskodj róla, hogy ne zavarjanak – parancsolta, és megnyomta a megfelelő gombokat a festményen.

A következő rész tartalmából: Marinette közelebblépett és karbafonta a kezét. – Mi folyik itt, Chloé? – próbálkozott a kedvesebb verzióval.