the broken hearts club

első 🌹

Zokogva rontottam be a házba. Becsaptam magam mögött az ajtót és hátamat neki vetve a földre zuhantam. Könnyeim záporoztak és képtelen voltam abbahagyni a sírást. Fejemben újra és újra lejátszódott a pillanat. A pillanat, amit sosem szerettem volna, hogy eljöjjön. Lucassal három éve voltunk együtt és úgy tűnt minden a legnagyobb rendben van. Mindig álompárként emlegetettek minket. Mindenki szerint tökéletesek voltunk együtt. Csak Lucas szerint nem. Szimpatikusabb volt neki Anne, aki az egy évvel alattunk lévő osztályba járt,aki régen az egyik legközelebbi barátom volt, így szakított velem. Tulajdonképpen az egésznek én voltam az okozója. Miattam ismerkedtek meg. Ha nem erősködök annyira, hogy menjünk el abba a hülye házibuliba, sosem ismerik meg egymást és sosem jutunk ide.
Ahogy ismét végig futtattam agyamban a képeket ismét erősen felzokogtam. A tudat, hogy nem ölel meg többé, nem kulcsolja össze kezünket, nem nyugtat meg éjszaka, mikor senki más sem tud, fájdalmasan hasított belém.

Az idő repült és arra lettem figyelmes, hogy a nap szépen alá szállt. Ami azt jelentette, hogy a szüleim is valószínűleg hamarosan megérkeznek. Így feltápászkodtam az ajtóból és a szobámba témferegtem. Levettem a kényelmetlen farmerom és az eddig szépen betűrt rózsás ingemet és magamra kaptam egy nagy fekete pólót és egy rövid nadrágot. A fürdőbe csoszogtam és felkötöttem a hajamat. A tükörbe nézve megrémültem saját arcomtól. Igaz, nem voltam fehérebb, mint az év bármely másik napján, de szemeim vörösek voltak és hatalmas karikák köszöntek vissza alóluk. Megnyitottam a csapot és hideg vizet locsoltam fáradt arcomra.

Mikor anyáék hazaértek külsőm már valamennyire vállalható volt. Kiszaladtam és adtam nekik egy-egy puszit majd mielőtt bármit kérdezhetek volna vissza is spuriztam a szobámba. Ők mindig csak a tökéletes lányt látják és csak őt is akarják. Azt a lányt, aki jó jegyeket hoz, jó barátai vannak, kedves és szerető barátja és mindenben jeleskedik. Sosem látják a mögötte lévő szenvedést, a megfelelési kényszert. Nem látják mennyire igyekszem, azt hiszik ilyen vagyok, hiszen az ő lányuk vagyok.

Letelepedtem az asztalomhoz és elindítottam a gépem. A háttérről Lucas mosolygott vissza, ahogy Lucifert, a cicámat, tartotta kezében. Dühösen nyitottam meg a beállításokat és azonnal módosítottam. Nem is figyeltem mit állítok be, csak azt akartam, hogy ne Lucas legyen az. Nem bírtam a vigyorgó fejét nézni többé. Ebben a pillanatban, mintha csak tökéletesen lenne időzítve, a telefonom megzörrent a táskámban. Előkaptam a rezgő készüléket, de amint rápillantottam a borítóképemre a földre vágtam a telefonom.

-Nem, nem, nem! Nem vagyok rád kíváncsi! - üvöltöttem és reméltem a szüleim mindezt nem hallják kint. A székemre rogytam és ismét sírni kezdtem. Egy fél óra elteltével a könny csatornáim kiapadtak és csak ültem. Ültem és bámultam a képernyőt. Üresnek éreztem magam és mérhetetlenül szomorúnak. Majd agyamat elborította a köd. Megnyitottam a facebook oldalam, de nem az igazi profilommal, hanem egy profillal, amit azért hoztam létre, hogy névtelenül tudjak netezni. Senki sem tudott a létezéséről rajtam és Luciferen kívül. Kikerestem a csoport létrehozása címkét és rákattintottam. Beírtam a csoport nevét és a rövid leírást. A profilkép kiválasztásával töltöttem hosszabb időt, de amint ledobtam az összes ablakot és megpillantottam a hátterem, nem kellett tovább agyalnom. A létrehozás gomb felett lebegett az egér. Míg végül rákattintottam.

És létre is jött a The Broken hearts club.