Egyszer élünk - #yolo - Befejezett

A bakancslista titka

Üdv skacok!

Mint azt már a másik futó könyvembe is kiírtam, most egy ideig nem leszek elérhető - azaz a részek is leállnak, pontosan egy hétre. Holnap még kirakok egy részt (csak azért, mert az is elég izgi és akkor már itt is függővéggel zárok:D), és utána szünet.

Szeri van azért, ugye? :P

Adrien nagyon sokszor érezte magát kínosan és megalázottnak; amikor kettesben kellett lennie Chloé-val, vagy amikor az apja hegyibeszédeket tartott neki.

Habár, egyik sem volt olyan kínos, mint ez.

Az egész undorító és szomorú volt, és hátborzongatóan sok mindent megmagyarázott. A lányok hangulatingadozásait, vagy, hogy Katica miért volt bizonyos időközönként idegesebb és sérülékenyebb az akumatámadások alatt.

- Jól van, most mond el, mire emlékszel – fonta össze a karjait Alya.

Már a szálláson voltak, a barátai azonnal berángatták, amint a végzetes kérdés elhagyta a száját, és elkezdték neki megmagyarázni az egészet, sok-sok izzadtság és ideges nyelések közepette.

A fiú összeszedte minden bátorságát és hadarni kezdett. – A lányok minden hónapban megérlelnek egy babát, amit aztán kinyomnak. Ilyenkor fáj a hasuk és véreznek.

Alya sóhajtott. – Nem! Tévedés. Nem a hasunk fáj, hanem a méhünk, egészen pontosan... - és már kezdődött is az egész undorítóság elölről.

Adriennek pedig eszébe jutott, hogy vajon hol lehet Marinette.

- Vajon hol lehet? – túrta fel Marinette a táskáját, hasztalanul. Tikki a száját elhúzva repkedett mellette.

- Ha a croissant-t tetted a hátsó zsebedbe, akkor a telefonod bizonyára otthon maradt – okoskodott. Marinette-t azonban ez nem nyugtatta meg, kis híján a haját tépte idegességében.

- A mama és a papa meg fognak ölni, ha nem jelentkezem! – nyafogott.

A kis katicakwami odaröppent mellé és megsimogatta az arcát. – Lefogadom, hogy Alya megengedi, hogy néha használd a telefonját.

- ...és bevéreznek. Minipelenkát kell hordaniuk – Adrien úgy érezte, zsong a feje. Ha tényleg ez a „felnőtté válás egyik alappillére", ahogy Nino fogalmazott, akkor inkább gyerek szeretne maradni.

Alya a homlokát dörzsölgetve pillantott fel Nino-ra. – Én ezt nem bírom, most csináld inkább te.

Azonban a DJ-nek is elege volt a sok badarságból, amit a vörös arcú barátjuk összehordott, és inkább csak legyintett. – Hagyjuk. Majd... egyszer úgyis kénytelen lesz megtanulni. Legkésőbb ha lesz egy barátnője – azzal, mintegy végszóra, valaki berúgta az ajtót.

- Alix! Tudod, hogy ha tönkreteszünk valamit, ki kell fizetnünk! – korholta Alya az ágyról.

A rózsaszínhajú azonban nem is figyelt rá, susogva újságolta a hírt. – Miss Bustier-ék azt mondták a tulajnak, hogy csak holnap leszünk beosztva, és kezdünk dolgozni!

Az információnak meglett a hatása: Adrien értetlenül figyelte, ahogy Alya villámgyorsan felül az ágyon és összenéznek Nino-val. Alix nem várta meg, mit mondanak, rohant tovább, terjeszteni a hírt.

- Ez tudod, mit jelent? – kérdezte Nino, de a vöröske már meg is ragadta Adrien karját és kiviharzottak az ajtón. Nino is felkapta a telefonját és követte őket.

Marinette megölelgette Tikkit, majd felállt, hogy a csomagjait kihúzza a mosdóból és csatlakozzon a barátaihoz.

- Marinette! – Alya rohant feléje, Adrient ráncigálva, mögöttük Nino. A kékhajú lány először azt se tudta, min lepődjön meg jobban: hogy a legjobb barátnője ilyen gyorsan végzett Adrien felvilágosítóórájával, vagy, hogy ignorálja Nino-t. Amint melléjük értek, Alya magyarázkodni kezdett. – Ma még nem kell semmit csinálnunk, a többiekkel viszont találkozunk a hátsó udvaron, gyere te is – hadarta el egy szuszra.

Marinette csak tüntetően rábökött a bőröndjére. – Ezt elviszem a szobámba.

- Dehogy viszed! – Alya az épp befutó Nino-hoz fordult. – Nino, vidd el Marinette bőröndjét a szobába! – utasította, de a fiú csak a telefonjával legyintett.

- Tele a kezem.

Alya grimaszolt egyet, majd felemelte a bőröndöt és a barátja mellkasának nyomta. Mivel nem akarta, hogy a lábára essen, Nino kénytelen volt megfogni.

- Köszi, Nino, úriember vagy! – azzal Alya elindult a hátsó udvar felé. Marinette még odasúgott egy „sajnálom"-ot a fiúnak, de az csak megvonta a vállát. Valószínűleg már rájött, hogy ha Alya-val akar lenni, akkor annak ára van.

Az osztály nagy része már a hátsó udvaron várakozott. Miután Marinette-ék kikerülték a sok gazt, és egy nagy vödröt amiben kétes eredetű lötty állt és szúnyogok köröztek felette, megérkeztek a csoporthoz. Mellettük futott a rozsdás acélkerítés, néhány fa és utána már a tenger – a friss szellő azonban idáig is elért és cirógatta az arcukat.

Adrien közelebb lépett Alya-hoz és kérdőn az osztályra bökött. – Min veszekednek ennyire? – erre Marinette is kíváncsi volt, így ő is a barátnőjére pillantott.

Alya láthatóan élvezte a reflektorfényt. – Így, hogy csak holnap kell dolgoznunk... - kezdett bele vigyorogva – az osztály lehúzhat valamit a közös bakancslistáról.

- Nem is tudtam, hogy olyanunk is van – jegyezte meg Adrien, Marinette pedig egyetértően bólogatott. Alya úgy tett, mintha meg se hallotta volna.

- Így éjszaka kilógunk fürdeni egyet!

A következő rész tartalmából: – Fázok. Igen, fázok. Adrien szinte automatikusan elvigyorodott. – Akkor legalább nem jut eszedbe megint levenni magadról valamit– fikszírozta az aprócska fürdőruhát.