Harcosok törzse ( warrior cats) fanfiction : Az örökség harcosai

Prológus

A foltos nőstény macska óvatosan kikémlelt a fedezéket nyújtó bokor mögül, és ismét megállapította, hogy nem tűnik  veszélyesnek a hely. Mélyen a levegőbe szimatolt, várt pár percig, ám semmit sem érzett. Szájába vette két kicsinyét, és árnyékként suhanva érte el a dombtetőből kiemelkedő bazaltszikla üregét. Szürkületkor indult, és erősen lihegett, amikor lerogyott a repedés előtt, ezen a késő éjszakai órán. Kölykeit maga mellé tette, hogy még utoljára velük lehessen. Bolyhos farkával betakarta a fázós kicsiket, majd gyengéden lenyalogatta puha bundájukat. A két apróságnak még a szeme se nyílt ki, és mit sem sejtve teljes bizalommal simultak anyjukhoz. A nőstény legszívesebben felordított volna fájdalmában, viszont pontosan tudta, hogy bármilyen erre járó ragadozó meghallhatná.                                                      -Kicsinyeim, anyukától szeretett titeket.- búcsúzott el a két kölyöktől, és a szikla üregébe tette le őket. Megtörten, semmivel sem törődve, hihetetlen gyorsasággal szlalomozott vissza a fák között, hátha így ki tudja adni magából a bánatot. Futott a törzséhez, amit olyan szívesen hátrahagyott volna, ha a harcos kód nem kötelezi. Lépteinek halk nesze elhalt a távolban, a sziklánál beálló csendet csak néhány korai tücsök ciripelése törte meg. Váratlanul azonban félre hajlott egy páfrány levele, és két aranysárga szem szikrázott fel a sötétségben. Az eddig rejtőzködő másik nőstény karcsú teste vált láthatóvá a csillagok gyenge megvilágításában. A macska csodálkozva indult meg a csöppségek felé. Amint rájuk letekintett, meglágyult a szíve. Bekúszott utánuk a lyukba, lefeküdt, és mancsával védelmezően körbefogta őket. A kandúr kölyök azonnal elaludt, míg a lány anyja illatának irányába szegezte  orrocskáját, és cérnavékony hangon hívogatva próbált arra mászni. Mikor a másik, mézszínű macska mancsába ütközött, feladta a harcot, egyedül a test megnyugtató melegét érezte. Változtatott a tervén, ezúttal az elérhető legmelegebb pontot, azaz örökbefogadója oldalát vette célba, és átesve a túl magas akadálynak bizonyuló mancson, kényelmesen elhelyezkedett. A nőstény gyönyörködve nézegette. Szemében már előre látta az időt, amit hárman együtt töltenek el majd. Mindig is szeretett volna kicsiket, és most  már tudta, hogy élete árán is megóvja őket. Egyszer talán megtalálja az igazi anyjukat is...  Azonban ez az idő még messze volt, és egyenlőre a kölykei töltötték be minden gondolatát. Kitekintett a nyíláson, ahonnan már éppen beszűrődtek a nap első halvány sugarai.                                              

- Az orvosmacska azt mondta, ilyen erős kölyköket még nem is látott.- újságolta el izgatottan az örömtől Homálybundás az éppen vadászatból hazaérkező párjának.
- Hogy hasonlítanak az anyjukra!-jegyezte meg Bagolytoll, az újdonsült apa.- Kivéve ez itt.- szimatolta meg egyetlen fiát. A fekete, fehér lábú és farkú kölyök tényleg nem hasonlított két húgára, akik egyszínű szürke bundával jöttek világra.
- Nos, neki már a Sólyomkölyök nevet adtam. Viszont a két kistestvérének még nincs neve.- esett gondolkodóba Homálybundás.
- Rá illene a Birskölyök.- hajolt a világosabb szürke fölé Bagolytoll.
- Tökéletes.- válaszolta elégedetten a királynő. - Ő pedig Szegfűkölyök lesz- mutatott rá a sötétszürkére. Lombcsillag is gyorsan előrefurakodott az összegyűlt rokonság tömegével, hogy gratulálni tudjon apja legkisebb öccsének, azaz Bagolytollnak, és Homálybundásnak, majd sietősen továbbállt.
A Villám törzs a mostani újlevél idején eddig öt jövendőbeli harcossal gazdagodott, és a helyettes jelentése szerint előreláthatólag jó préda ígérkezik a területükön. A vezér ennek ellenére igyekezett  kissé visszafogni klántársai elbizakodottságát. Lombcsillag maga is büszke volt a harcosaira, de egyszerűen nem engedhette meg magának hogy csupán a múlt és jelen dicsősége miatt teljesen biztos legyen a törzse jövőjében. Tisztában volt vele, hogy ő is, de elődjei is sorra hozták a bölcs döntéseket, és hogy erre a legtöbb klán irigy. Minden gyűlésen érezte magán a becsvágyó tekinteteket, és látta, ahogy macskáira sandítanak. Néhány őse kissé elvetette a sulykot az önfényezéssel, ezért utóbb már mint a "Csillag törzs kedvence" gúnynévvel emlegették egymás között a Villám törzset. Talán tudatalattija legmélyéről kellett volna egy gondolatnak figyelmeztetnie őt, hogy ez az ellenszenv nem fog kitöretlenül maradni, hogy talán egy nap még a sértődöttségtől fűtött macskák megbosszulják mindazt, amit nem nyerhettek el. Sóhajtott, és fészkébe újból visszabújva megpróbált mégegyet aludni hajnalig. Álmában maga körül csak feketeséget látott, amikor hirtelen észrevette maga előtt a sárga szempárt. Egy másik, nála jóval kisebb harcos állt előtte, körvonalai elmosódtak, mintha árnyakból állna. Gyengéden ráhelyezte a meglepett Lombcsillag tappancsára
az ő tappancsát, majd vidáman, és kissé pimaszul elvigyorodott. A kandúr dobogó szívvel ébredt fel. Tágra nyílt szemekkel tekintett le bal mellső mancsára, amin még mindig érezte az árny-macska meleg érintését. Hiába próbálta hitegetni magát, csalhatatlanul érezte az alacsony macska mancsnyomát. Szigorúan ráparancsolt magára, hogy márpedig ő nem egy gyáva egér, ez csak képzelgés, és igen, ő mer megint elaludni. Erősen lehunyta a szemét, és ugyanott találta magát, ahol az előbb volt.
- Mit akarsz?!- fakadt ki egyenesen az árnyékmacska arcába.
-Nyugalom,Lombcsillag.- próbálta lecsillapítani a nőstény. -Én azért vagyok itt, hogy jó tanácsot adjak.
-Hát, rendben van. Pontosan mivel kapcsolatban?-kérdezte, és magában csak reménykedett, hogy ez a furcsa árny-alak nem vezeti őt félre.
- Újra sorsdöntő idők következnek, ezért most nagyon fontos, hogy senki olyannak ne higgy, aki könnyű megoldást ígér,vagy befolyásolni akar, és semmilyen körülmények között se add át a vezérséget. Nehéz lesz, de muszáj megcsinálnod.Várj rám, amíg újra találkozhatunk, majd akkor talán biztosat tudok mondani a helyzet alakulása felől, és természetesen,- tette hozzá- aludd ki magad.
Ám amint az utolsó mondatot kimondta, egyre fényesebb lett körülötte a tér, elköszönésképp még rávillantotta a kandúrra jellegzetes mosolyát, majd köddé vált.
Lombcsillag karikás szemekkel ébredt. Kinyújtóztatta elzsibbadt tagjait, majd megfogadta, hogy az utolsó tanácsot követve holnap mindenképp pótolja a pihenést. Talán nem is tudta, milyen pótolhatatlan kincs lesz a három újszülött kölyök unokatestvére.

Héjacsillag árgus szemekkel hallgatta Gyepszeműt, miközben két ellentétes érzelem dúlt benne, újra meg újra egymásnak feszülve. Egyfelől kimondhatatlan boldogságot érzett, hogy orvosmacskája új látomást kapott a Csillag törzstől, így végre a Szél törzs kiemelt  szerepet kaphat egy jó ideig, másrészről elbizonytalanodott a jóslat jelentését  illetőleg. A Csillag macskák olyan sejtelmesen tudtak fogalmazni, hogy szerencsétlen vezéreknek, hacsak nincs éppen szerencséjük, idegeik eléggé megviselt állapotban lesznek, mire kiderül a rejtvény értelme. Elképzelte, ahogy drága megboldogult nagynénijének ( elég kellemetlen természete volt, de a rokonait senki sem tudja megválasztani), akinek nem mellesleg a törzs vezéri rangot köszönheti, örök vadászmezőkön való minden egyes magasnapkor megrendezett öreg macskás beszélgetésein találják ki a prófécia mondatait, a lehető legfurcsább összetételben, majd alaposan kitárgyalják a "mai fiatal harcosok " borzalmas viselkedését. Ettől kicsit felvidult, majd a saját üregébe invitálta Gyepszeműt. Száraz fű és némi búzavirág illata csapta meg az orvosmacska orrát, amitől már megint tüsszentésingere támadt. Héjacsillag kicsit még elbeszélgetett vele az új kölykökről, néha szerette csak hallgatni Gyepszemű hangját, aki számára nővére szerepét töltötte be, és kiskori játszótársa is egyben. Szinte bármikor ott voltak egymásnak, így ez a kötelék a klánt is összetartóbbá tette. Miután Gyepszemű befejezte mondanivalóját, a kandúr elmélyült gondolataiban. Mintha az Árnyék törzs helyettesét kissé túl közömbösnek látta volna. A szívüket megfagyasztja a Mennydörgő ösvény szele. Ha ennél is jobb fapofát vág, biztos, hogy valami készül. -gondolta szarkasztikusan. Kezdettől fogva nem bízott abban a macskában, utálatos gonosztevőnek tartotta, aki csak arra vár, hogy vezetője meghaljon, és átvegye a helyét. Héjacsillagnak azonban nem volt kedve ezen mérgelődni, inkább orvosmacskájával együtt nézte a hajnal színjátékát, átgondolva az előtte álló nehézségeket.

( Sziasztok, Harcosok törzse- fanok! Most csak egy kis prológusra volt időm, de már gőzerővel dolgozok az első fejezeten. Ez a legelső ilyen Wattpados történetem, remélem majd sikerül vele örömet szereznem nektek.)