Több mint barátság /NamJoon ff./

Barátnők (?)

Reggel, mikor felkeltem, Nam ölelése azonnal mosolyra késztetett. Hátam mögött feküdt, és onnan ölelt át, fejét a nyakam mögött pihentette a párnán. Bármennyire is próbálkoztam kifészkelődni karmai közül, számomra ez lehetetlen volt. Mind abból a szempontból, hogy ő sokkal erősebb, és magasabb, mint én.

-Nami -szóltam halkan, nehogy miattam keljen fel. Nem jött válasz. Jó, akkor alszok tovább. Igen, visszaaludtam, nem is fél órára.

Mikor újból felkeltem, Nam már nem feküdt mellettem. Szívem kihagyott egy ütemet, mikor meghallottam ordibálását HaNui-val. Gyorsan kipattantam az ágyból, és kisiettem a szobából.

-Nem értem, hogy mi bajod van! Szakítottunk! Szakadj le rólam! -üvöltötte Nam.

-De én még mindig szeretlek! -kiabált vissza HaNui.

-Nyugi van emberek! -álltam közéjük két oldalra tárt karral -Még is miért egy veszekedésre kell reggel felkelnem? -nézek mérgesen Nam-ra, majd kicsit gyengédebb arccal HaNui felé.

-Bocsi, csak....

-Nincs semmi csak! Kérjetek egymástól bocsánatot, aztán kussoljon mindenki! -indulok a konyhapult felé. Előveszek egy tányért, majd a hűtőben kezdek keresgélni. Otthonosabban mozgok Nam-nál, mint otthon.

-Nem kell, majd csinálok neked valamit! -próbált megállítani.

-

Csigavér, tesó! Nem zabálom fel a hűtőt, nyugi! -állítom meg.

-Jó. HaNui, te kérsz valamit? -fordult nulla életkedvvel volt barátnője felé.

-Egy kávét.

-Oké -indul el Nam a polc felé. Kiveszi a őrölt kávét, majd megcsinálja.

-Emlékszel még, hogy hogyan szeretem? -megy közelebb Nam-hoz HaNui. Igy egy kicsit mintha féltékeny lennék, de nincs okom aggodalomra, Nam nem árulna el.

-Ilyen dolgot nem felejtek el, még ha akarnám se. -vonja meg vállát, majd HaNui kezébe nyomja a bögrét. -Idd meg, aztán húzz el.

-Hogy azt akarja, hogy eltűnjek -motyogja HaNui megsértődve, majd felém néz. -Unnie, mára rád bízhatom magam? -pislog kislányosan.

-Mire gondolsz? -kérdezem. Jól tudom, hogy mit akar.

-Tudod, amiről tegnap beszéltünk -mosolyog még mindig pislogva. Legalább a beszédstílusa visszament. Ezek a hangulatingadozások.

-Jó, a délutánomat rád szánom. Kettőtől hatig. -harapok bele készített szendvicsembe.

Miután mind megreggeliztünk egy kinos csönd kíséretében, Hanui végre elment, így tudtam egy kicsit Nam-al lenni.

-Most komolyan rászánod a délutánodat, nem pedig rám? -vágta be a durcit mint egy kisgyerek.

-Hidd el, jobb lesz így. Csak négy óra. -próbálom nyugtatni.

-Ja, négy hosszúúú óra vele. -forgatja szemeit.

-Gyorsan haza kell mennem. Majd írok! -veszem fel cipőmet.

-Inkább hívj. Ha végzel, csak hívj fel, érted megyek.

-De hisz' éjszaka végzek. -hatódom meg kedvességén. -Biztos, hogy éjszaka akarsz fuvarozni?

-Érted bármit. -mondja komoly arccal, majd rám kacsint.

-Jaj, te kis cukiság! -futok oda hozzá, majd erősen megölelem.

Kicsit eltolt, én pedig értetlenkedve néztem fel rá. Ahogy szemei ismét megbabonáztak, egyre közelebb hajolt, én pedig pólójába kapaszkodva lábujjhegyre álltam, hogy el tudjam érni felém közeledő ajkait. Nam próbált kicsit visszafogottabban csókolni, de ez nem jött össze, mivel most én csókoltam vadabban. Mosolyogva váltunk el egymástól, majd még egy hirtelen puszit nyomot utoljára ajkaimra búcsúzásul.