Cara Stone élete

3. Évad 2. Rész

Theo engedett a szorításon, majd belekezdett a mondókájába.
- Szóval. Azért voltam veled elutasító, mert el kell mennem. Lehet, hogy egy évre, lehet hogy csak egy hétre. Nem tudom. A szüleim munkája miatt van ez az egész és semmit nem tudok tenni ellene. Úgy volt, hogy már előző héten mennem kell, de nem akartalak cserben hagyni az előadáson. -kezdett bele a sztoriba. Szavai villámcsapásként értek.
- Tehát, nem akartalak megcsókolni, mert tudtam, hogy utána sokkal sokkal nehezebb lesz. Igyekeztem tartani a távolságot, de nehezen ment. Nagyon nehezen. Mint látod, most a színpadon...öm, nem bírtam magammal. -mondta enyhén zavarban.
- Mi...miért történik ez? -kérdeztem remegő hangon.
- Nem tudom. De ez van. Ma este indul a gépem Atlantába. -mondta.
- Tudod Theo. Rohadj meg! -mondtam kurtán, majd kihúzódtam a karjai közül.
- Ennyi? Ezzel búcsúzol? -kérdezte gúnyosan.
- Ja nem. Hozzátenném, hogy utállak. Végig kihasználtál, szórakoztál velem. Ha minimálisan is fontos lennék neked, hamarabb is szóltál volna, hogy ne most törjek össze. Felkészülhettem volna erre. De te kibaszottul önző vagy és csak magadra gondolsz. Tedd is azt! Rám már nem kell majd. Soha többé! Na szia! -mondtam és kivágtam az ajtót és otthagytam Theot.
A szomorúság helyét átvette a düh. Egyre mérgesebb lettem. Gyorsan az öltözőbe mentem ahol átvettem a ruhámat. Pár percig csak ültem a padon, amikor bejöttek a többiek.
- Cara! Minden okés? -kérdezte az egyik lány.
- Igen igen persze. Csak...csak most haza kell mennem! -mondtam majd kiviharoztam az öltözőből az iskola elé. Ahol Theo várt.
- Kérlek hadd vigyelek haza. -mondta szinte könyörgően, mire bólintottam egy aprót és beszálltam az autóba.