Távol a háztól

1.

1 év Mexikóban. Nem lehet olyan nehéz. Hajrá Maja, meg tudod csinálni, csak szállj fel arra a rohadt gépre!

Gyomorideg. Elég erős gyomorideg. Aludni sem tudtam ma igazán. Azon gondolkoztam vajon mennyi esélyem van arra, hogy elkapjak valami kisebb fertőzést Cancúnban és belehaljak. Bár, ha gyorsan kapom el, legalább a gyomorideg megszűnik.Amikor eldöntöttem, hogy egy évet cserediákként töltök Mexikóban, akkor még nem gondoltam, hogy az utazás napján ilyen ideges leszek. Várom, tényleg. Nem hiába jelentkeztem erre. A gimnáziumi évek szerintem felejthetőek, de ha azt külföldön töltöd, másokkal, varázslatos is lehet.

A bőröndbe már csak pár holmit kell bedobni. Telefontöltő a bőröndbe, powerbank a kisebb táskába, lakáskulcs szintén. Igen, most jöhet a kérdés, hogy egy évig az országban sem leszel, minek az? Hiszitek vagy sem, anyám egy év után is képes lesz kizárni a lakásból. Fantasztikus szakács, tökéletes anya, de a memóriája kihagy, és állandóan elfelejti, hogy bezárta e a kaput. Ezáltal kaptam tüdőgyulladást egy szép őszi napon tavaly. Tényleg, esernyő! Lassan kész a műalkotás, Maja túlpakolt bőröndjei címmel. A kisebb táska már útra kész, bár ki tudja én az vagyok e. El akarok igazán menni?

- Ó, a rohadt életbe! Márk, légy szíves, gyere ide és vidd el a macskát fürdeni. Ráejtettem a rántottát és ha rászárad a szőrére, még mérgesebben fog rám nézni mint most. – hallottam meg anya hangját a konyhából, amiből arra következtetek, hogy nincs ma reggelim.

Lassan kibotorkáltam a konyhába, már felöltözve, teljes harci díszben és kellően fáradtan. Eközben a bátyám nem volt épp a helyzet magaslatán. Talán mondhatom, hogy rosszabbul festett mint a macska.

- A macska a kádban, a ruháid a mosógépben, a mosatlan a mosogatóban. – mondta a bátyám diadalittasan, bár reménykedtem benne, hogy az első rész nem igaz. Már épp aludni akart visszamenni, amikor leesett neki, hogy miért van mindenki hajnalok hajnalán ébren, azaz reggel fél nyolckor- Ma mész el?

- Eltaláltad zsenikém.

- Akkor most nem fekhetek vissza aludni..?

- Hát nem. – mondtam, és elindultam a fürdőbe, hogy legalább valamennyit javítsak a külsőmön.

A macska a padlón ült, azt hiszem remegett, és mikor nyílt az ajtó, ő nyílegyenesen rohant kifelé. Márk igazat mondott.

15 perc a fürdőben mit sem segített. Sőt, lehet rosszabb lett,de legalább mire kiértem apa is ébren volt, anya pedig csinált új rántottát. Ahhoz képest, hogy nálunk általában milyen hangos egy reggeli, ez az ellentéte volt. Csendben ettünk, senki sem szólt a másikhoz. Azt hiszem mindenki most értékelte át, hogy egy évig nincs több közös étkezés. Elég szürreális élmény volt ez számomra, de véget ért. Ami egyet jelentett azzal, hogy nincs megállás, indulni kell a repülőtérre. A kocsiban hihetetlenül büdös volt, mintha meghalt volna benne egy oposszum,így alig vártam, hogy megérkezzünk. Pedig csak 20 perces az út!

Amikor megláttam a ferihegyi repülőteret, mintha elmúlt volna minden. A gyomorideg, a félelem, és a hányinger amit a kocsi bűze okozott.

- Bocsi apa, nem direkt raktam be a pizzát a kesztyűtartóba. – motyogta Márk, mint valami félős 6 éves. Imádom mikor ilyen bűnbánó.

Kiszállásunk után, elindultam becsekkolni. Mondhatom szörnyen érdekes volt. A reptéri dolgok között a fémdetektoros kaput utálom legjobban. Mindig besípolok. Nem viccelek, mindig.

Előtte elköszöntem anyáéktól. Szörnyű volt. Nem sírtam, de közel álltam hozzá. Belegondolni, hogy egy évig nem látom őket kissé horrorisztikus. Hisz mégis csak 16 éves vagyok. Ilyenkor még az anyaméh közelében kellene lennem, nem?