Könyvtári alvótárs /befejezett/

50. Kettő éve? Ez komoly?

Már lassan egy hete hogy elment, azóta csak az interneten keresztül tudom látni. A napok egy formán telnek, semmi érdekes nem történik viszont ma Liza eljött hozzám.

Liza az egyik unokatestvérem, aki egy ideig itt fog lakni a mamáméknál, akik tőlünk nem messze laknak. Kettő év különbség van köztünk, de szerintem elég jól megértjük egymást, ma is elmentünk fagyizni.

Haza felé tartva elköszöntünk egymástól. Bementem a házba ahol hangos kiabálásba botlok. A hangok alapján a szüleim azok, szokatlan tőlük ez mivel a kapcsolatuk mindig rendben volt szóval valami történt biztosan.

Bementem a konyhába hogy megtudjam mi történt hátha olyan dolog, amiben tudok segíteni.

-Takarodj innen!-ordítja apám anyámnak

-Mi történt?-kérdezem idegesen

-Az anyád már két éve a főnökével csal.

-Anya? Ez igaz?

-Sajnálom. Nem akartam, hogy így tud meg.-mondja sajnálkozva

-Két éve?

-Először azt hittem csak egy éjszaka lesz, de több lett annál.

Komolyan? Két év az nagyon sok idő. Csak egy kis kaland miatt eldobta apát akivel már húsz éve házas. Anyából nem néztem volna ki ilyet ő volt a legjobb anya. Már nem kisgyerek hogy kalandoznia kellene.

-Kérlek, kicsim legalább te bocsásd meg nekem. Nagyon szeretem az apádat, de ez a tűz már elmúlt belőlem.

-Nem akarok rád nézni se.

Mérgesen hátat fordítottam és felsiettem a szobámba nem akarta tőle többet hallani. Az ajtót bevágtam és a kulcsot rácsavartam, hogy biztosan senki se tudjon zavarni. Egy pillanatra csend lett de nem sokára ismét ordibálás tört ki.

Földre lerogytam és hagytam, ahogyan a könnyeim lassan le folyjanak.

A belsőmben valami mérhetetlen fájdalom volt, bár nem is engem csaltak meg, de attól még fájt. Csalódtam anyámban, amiért ilyet tett. Pár hete még boldogan és vidáman ültünk az asztalnál, mint egy nagy boldog család.

Két éve? Nagyon hosszú idő fel sem tudom fogva, hogy miért húzta ennyi ideig. Dühös és csalódott vagyok, amiért apát így cserben hagyta.

Elakarok menni innen semmi kedvem most egy ideig az arcába nézni.

-Szia.-mondja

-Hello. Nem jössz át?

-Mer?

-Rossz a helyzet.

-Mond csajszi, figyelek.

-Anyum már lassan két éve a főnökével kavar.

-Hát ez tényleg rossz hír. Biztos vita van, gondolom.

-Igen ordít mindenki.

-Ma lesz egy buli. Nem megyünk?

-Milyen?

-Kollégiumos. Itt lesz nem messze.

Nem szoktam menni ilyenekre, ez lehet, kicsit segít elkerülni az itthoniakat.

-Oké. Mit vegyek fel?

-Majd átmegyek.

-Mikor megyünk?

-Este tízfele kezdődik.

-Megbeszéltük.

-De szerintem a pasid nem pártolnál, szóval neki ne szólj.

-Oké.

-Legyen a mi titkunk.

-Rendben.

Este tíz fele már nem veszekednek. Mind a ketten elmentek valahova én meg itthon voltam egymagam, mondjuk, nem sokáig vagyok már itt.

Liza már majdnem fél órája itt van és a ruháim között keres valami értelmes darabot. Nem sokára egy tapadós fekete felső és egy szűk nadrág akadt a kezébe.

-Csak azért nem a piros kisszoknyát vettem ki, mert van pasid, de ha nem lenne, azt adnám rád.