Több mint barátság /NamJoon ff./

Ennyi volt

-Jól van kedves Namjoon, most szépen leülsz a földre, és addig nem állsz fel, ameddig én azt nem mondom! -parancsolom rá a fiúra, aki félve leült a földre.

-És csak ülnöm kell? -kérdezte mosolyogva.

-Yass

-Ülj le mellém! -kérlelt, mire én lehuppantam mellé. -Na, igy máris jobb, nem? -húzott magához egy ölelésre.

-Nam.. -motyogtam -Én.... ezt nem akarom -álltam fel, majd berohantam abba a szobába, ahol Hanui volt.

-Hé, gyere ki! -csapdosta az ajtót, de én nem engedtem be. -Beszéljük meg!

-Nincs mit megbeszélnünk. Én nem akarok többet barátságnál. -zártam le ezzel a témát, de Namjoon nem adta fel ennyivel.

-Én se akartam többet, de ez lett. Te is tudtad, hogy egyszer be fog következni! -hagyta abba az ajtó csapkodását. -Én... Nem tudok többé rád sima barát ként gondolni... Máshogy szeretlek, mint eddig!

-Sajnálom.... Én... ELMEGYEK! -egy gyors kézmozdulattal kinyitottam a kulcsra zárt ajtót, és a bejárati ajtóhoz siettem. Felráncigáltam a cipőmet, és szinte kitéptem a falból az ajtót. Magam mögött nem csaptam be, csak szimplán elfutottam. Nem lakok olyan messze Nam-tól, így pár perc alatt otthon is vagyok.

Halkan kinyitottam az ajtót, és felsunnyogtam az emeletre, ahol a szobám volt. Kulcsra zártam a szoba ajtaját, és egyenesen az asztalomhoz rohantam, ahonnan egy határozott mozdulattal felemeltem azt a képet, amin én és Nam voltunk. Kivettem a kis fényképet, és az ollóért nyúltam. Meg tudod csinálni, Haera! -erősítettem magam, de egyszerűen képtelen voltam ezt tenni. Visszadobtam az asztalra a képet és az ollót, és bedőltem az ágyamba. Utálom ezt -mondtam, majd egy párnát nyomtam az arcomba, hogy még a plafonom se lássa, hogy elkezdetem sírni. Elegem van! -vágtam neki a falnak a párnát, és megfordultam az ágyban, hogy hason feküdhessek, és az alvós párnámba szenvedjek. Pár szitkozódás is elhangzott, de nem először. Valami oknál fogva azt akartam, hogy utánam jöjjön, de nem. Semmi. És mint mindig ha az ágyamban vagyok, bealudtam.

***

Reggel fájó fejjel keltem fel, és azonnal a fürdőbe rohantam, hogy csodálhassam gyönyörű elaludt sírós fejemet. Igen, jól gondoltam. A szemeim háromszor akkorák voltam, a hajam mindenfelé állt, és, hogy fokozzuk ezt a gyönyört, még a nyál is folyt a számból.

Gyorsan megcsináltam az arcomat valami elfogadhatóbbá, és visszaballagtam a szobámba, ahol anya várt.

-Reggelt' -köszöntem nulla életkedvvel anyának, aki nem volt nagyon elragadtatva a látványomtól.

-Miért vagy ilyen? És hol voltál tegnap előtt? -fogja meg a kezemet erősen, mire én felszisszenek.

-Anya, ez fáj! -próbálom kiszedni szorításából a kezemet, sikertelenül.

-Namjoon nem figyelt rád?! -húzott közelebb.

-Összevesztünk, és valószínűleg soha nem fog már beszélni velem! -tépem ki kezemet végre -Szerelmes lett belém, de én azt mondtam, hogy fejezzük be itt! Most jobb? -kiabáltam, mire megéreztem újra az égető érzést a mellkasomban.

-Hidd el, újra ki fogtok békül-

-NEM! Anya, értsd már meg, hogy ez nem olyan, mint a többi eset! -toporzékoltam.

-Idehívom! Ebből nem akarok többet! -indult azt ajtó felé, de én megállítottam.

-Anya, ne. Nem csinálhatod ezt! Ne avatkozz közénk!

-Engedj el! -rántotta ki kezét az én gyenge karmaim közül -Nem avatkozok bele, ha ennyire nem akarod! -ment ki dühösen a szobámból, mögötte erősen becsapta az ajtót. Hát ez marha jó. Namjoon-al és anyával is veszekedtem. Ez az, Haera, csak így tovább!

Visszasétáltam újból könnyes szemmel az asztalomhoz, és felemeltem a kis képet. Összegyűrtem, és a fiókom legmélyére rejtettem.

Később felhívtam a munkahelyemet, és felmondtam. Sokáig tartott, igaz? Elmondtam neki, hogy mi történt ebben a rövid két éjszakában, ami nekem nem volt annyira rövid. Helyette kerestem egy jobb munkát, ami nem eladó volt. Egy aranyos kis kávézóban vettek fel, ahol pincér és kiszolgáló lettem. Igazán kellemesen volt az ott töltött idő, és legalább nem éjszaka volt.

°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°

Hanui pár héttel később elújságolta, hogy újra összejött Namjoon-al, és, hogy hol találkoztak. Már értettem, hogy miért gondolta meg magát, amikor ajánlottam neki a kávézós munkát. Tudta, hogy Nam melyik kávézóba szokott járni, így egy szerencsés nap ( nem nekem ) találkoztak, és Nam újra beleszeretett. Milyen nyálas egy történet.

Egyik nap, mikor hazafelé jöttem a buszon, az én szerencsémre egy párocska ült le velem szemben, így fél órán át azt láttam, ahogy falták egymást. Menjetek szobára -gondoltam magamban, és a feloldottam a telefonomat. Már két hónapja, hogy nem beszéltünk, és nem láttuk egymást. Fájó szívvel gondolok vissza arra a bizonyos éjszakára, mikor azt mondtam, hogy nem akarom ezt. Viszont néha mosolyt csal az arcomra, mikor egy másik estére gondolok, amikor először megcsókolt. Ennyire önző voltam? Nem engedtem meg még saját magamnak se, hogy máshogy szeressem őt. Miért nem? Azért, hogy nehogy elveszítsd a legjobb barátodat? Hülye vagy, Haera. Nagyon hülye. De, ha szakítanánk, akkor már nem lenne meg köztünk az a baráti hangulat, amit nem akartam elveszíteni. Nem engedtem se magamnak, se neki. De most már késő. Hanui visszaszerezte, és nem tehetek semmit. Hogy nézne már ki, hogy otthagytam Namjoon-t, újra összejön Hanui-val, majd én szétszedem őket, és én jövök össze vele? Ennél rosszabb nem is lehetnék. Elvenni valakitől azt, amit én azelőtt eldobtam, és azt mondtam rá, hogy ''nem kell''. Nem így működik az élet. Elszalasztottam ezt a lehetőséget, hogy boldog legyek, és most már nem lehet a barátom. Most már más a barátnője, és ha most visszamennék, és azt kérdném, hogy legyünk azért barátok, az nem lenne se neki, se nekem jó. Fenn áll a veszélye annak, hogy féltékeny leszek, és ez az egész valaki máson csattan. Nincs bennem elég mersz, hogy újra beszéljek vele. Ennyi volt.