Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Mindenkinek van valami kérdése. Hol van Édesapád? Ugye eljön meglátogatni? Biztos jó ötlet volt Anyádat és Fredet egymás mellé temetni? Mennyibe került a temetés? Semmi hír a bátyádról?
Mintha nem is egy szeretett ember temetésén lennénk túl, hanem csak egy grillpartin lennénk. Mindenki kedélyesen, kotnyelesen beszélget, és nézem ezeket az embereket, akik annyira egyszerűen veszik ezt az egészet. Persze, mindenki közli, milyen szörnyű, ami történt, és a rendőrség biztosan megtesz majd mindent, hogy bűnhődjenek a tettesek. Szinte ugyanezekkel a szavakkal, amik már zengnek a fejemben.
Jacob szülei voltak olyan kedvesek és összehoztak egy fogadást, hogy együtt gyászolhassunk. Kurvára semmi kedvem sem volt ehhez. Jobban elgyászolok egyedül, köszönöm. De mégis mit mondhattam volna nekik, mikor már megterveztek mindent, és szétkürtölték?
Ez is már két órája tart, és a végtelen részvétnyilvánítás után, egy kényelmes sarokban helyezkedtem el, körülvéve magam kajával. Ez az én gyászom. Minimális kommunikáció, és sok szénhidrát. Ha ez valakinek nem tetszik, megcsókolhatja a seggem. Mindig is a hideg rázott a gazdag emberek temetési szokásain. Most is így van, és ez a hidegrázás órák óta tart. Jacob szép öltönybe öltözve, udvariasan társalog, a szülei ugyanezt teszik, semmiféle érzelemmel az arcukon.
Én pedig egy kényelmes széken meresztem a seggem, gőzöm sincs milyen ruha van rajtam, és a smink, vagy az ékszerek annál kevésbé érdekeltek, amikor elindultam eltemetni a nőt, aki felnevelt.. Ezeken meg úgy néz ki a ruha, mintha már rajtuk vasalták volna, a szettjük tökéletesen van összeállítva, és ragyog az arcuk.
Rosszul vagyok.
Jonhson nyomozó is tiszteletét tette, de alig tíz percig maradt, és nagy részét mellettem töltötte, pár mondatot váltott Jacobékkal, és el is hagyta a házat. Szeretném követni a példáját, eleget mutattam itt az arcom. Ha ügyes vagyok, feltűnés nélkül elslisszolhatok. Fogom magam, és lassan megindulok a bejárati ajtó felé, a beszélgető emberek között elhaladva hátra se nézek, elkerülve, hogy bárki is feltartóztasson. Az ajtó nyitva van, ezért feltűnés nélkül kilépek a szabadba. Gondoltam én.
Jacob a nevemet kiálltja, és hallom is a lépteit magam mögött. Hálás vagyok neki, amiért próbál segíteni, de annyira igazából nincs szükségem rá. Se rá, sem a szüleire. Bár a jó szándék vezérelte őket végig, mégis megnehezítették a dolgom.
– Máris mész? Egy csomó ember van még, akik beszélnének veled...
– LESZAROM! Leszarom... Nem érdekel, ki mit akar tőlem. Most hazamegyek, és meggyászolom az Anyám. – a hangom zeng a hatalmas házak között, amitől néhány fej felénk fordul.
Jacob mintha még valamit mondana mögöttem, de a harag, és a fülemben zubogó vér minden külső zajt eltompít. Hosszú az út az otthonomig, de a friss levegő, és egy kis csend csodákra képes, és mire az utcámba érek, lenyugszom. A lényeg, hogy túl vagyok rajta.
