Könyvtári alvótárs /befejezett/

60. Igen vagy nem?

Egy kis idő múltál felmentünk a szobába és az ajtót magunkra csuktuk. Befeküdtünk az ágyba Aliz a karjaim közé feküdt próbáltam benne az erőt tartani, de bennem se volt sok.

A bűntudat belülről mardosott.

Aliz egész éjjelt át sírta, de sikerült neki teljesen elmondani mindent az elejétől fogólok. Egyáltalán nem az ő hibája, ami történt.

Olyan hajnali három fele sikerült neki elaludnia viszont én nem tudtam.

Aznap egészéjjel sírt, amíg el nem aludt olyan hajnali három fele. A gondolatok gyötörtek túl sok információt kaptam. Elővettem a telefont és a fényerőt levéve az internetet böngésztem.

Mind a ketten mondtunk olyan dolgokat, amiket megbántunk. Nagyon mérges vagyok magamra, amiért képes voltam neki olyanokat mondani, de most mégis egymás karjaiban fekszünk.

-Áron nincs semmi baj.-suttogja álmába

Le néztem alvó arcára és végig simítottam az arcát.

Még ilyenkor is a gondolataimban jársz? Segíteni akarok neked, nekünk.

Aliz szemszöge

Reggel beszédre ébredtem fel. Áron járkált fel alá a szobában és a telefonján beszélt.

Fáradt voltam a tegnap miatt, de ma valahogy könnyebbnek érzem magam lelkileg.

-Aliz benne lennél egy vérvételbe?

-Hogy mi? Minek?-kérdezem rekedten

-Egy pillanatra tartaná? Ha a véredbe benne lenne a babák vére is, akkor meglehetne nézni ki az apa, de csak ha benne vagy. Kevés esélye van, hogy sikerül, de legalább megpróbálnánk. Benne lennél?

-Csak egy egyszerű vérvétel?

-Igen.

-Kézből vennék?

-Persze.

-Oké.

-Akkor igen?

-Igen.

Tovább kezd a telefonján beszélgetni. De egy másodperc múlva már le is rakja.

-De honnan tudod, hogy működne?

-Mert volt, már akinek sikerült.

-Mikor találtad?

-Nem tudom olyan 2 órája.

-Ébren voltál?

-El se aludtam.

-Áron aludnod is kell.

-Az alvás rá ér, de ők még nem.

Egy halvány mosoly terült el az arcomon.

-Gyerünk, készülj!

-Minek?

-Tíz perc és ott kell lenni.

-Mi?

-Volt egy szabad hely rögtön le is csaptam rá.

-Oké. Oké.

Gyorsan felkeltem az ágyból és a ruháimat kezdtem el nézegetni. Mérgesen Áronra sandítottam, aki még mindig nem csinált semmit.

-Te fél meztelen akarsz menni?-kérdezem

-Miért is ne? Legalább nem lesz melegem.

Áron mögém lépett és hátulról átölelt.

-Mit vegyek fel?-érdeklődőm

-Nekem mindegy.

-Szoknya vagy nadrág?

-Mindkettő.-vágja rá nevetve

-Akkor szoknya.

Az ajtó hirtelen minden kopogás nélkül kitárult, apu nézet be rajta.

-Aliz.-kezdi, de hangja elhalkult -Bocsi a zavarásért. Lejönnél ha majd végeztettek szeretnék veled kettesben beszélni.

-Oké.-mondom

Áron szemszöge

Gyorsan felöltöztünk én kimentem a kocsihoz, amíg Aliz az apjával beszél.

Nem kellett sok idő és Aliz is megérkezett. Beült a kocsiba és indultunk is.

-Mi volt?-érdeklődőm

-Csak azt mondta, hogy sajnálja a tegnapot.

-Ennyi?

-Meg még volt valami, de azt majd később beszéljük meg. Mondjuk holnap. Oké?

-Rendben.-mondtam

Aliz szemszöge

Este fele már egymagamban voltam.

A vizsgálat gyorsan lezajlott viszont az eredmény csak holnap derül ki, ami mondjuk elég gyors. Egy esti film nézést iktattam be, hogy elterelje a gondolataimat.

Áront haza küldtem, hogy pihenjen. Hátra van még vele egy hosszú beszélgetésem. Amit ma apával beszéltem nem akarom még neki el mondani. Nem akarok a jövőre gondolni, mert tudom, hogy nagyon nehéz lesz.