Maybe life is more

10.

Mire Lexáék felértek az eső már szemerkélt, aztán  épp mikor már elindultak volna lefelé egy csapat Lexával nagyjából egyidős fiatalba botlottak.
A barna hajú lány egyből egy szőke lány alakjára lett figyelmes aki látszólag remekük szórakozott egy magas,izmos meglehetősen jóképű fiú mellett. Hirtelen a szőke hajú lány felnézett egyenesen Lexára-aki számára a világ egyszerre elhalványult és teljesen elveszett a tengerkék szempárban. Fogalma sem volt arról meddig bámulhatta a szőke lányt,de feltételezte,hogy elég sokáig mert mostohaapja hangja zökkentette ki bambulásából.

-Lexa mit szólsz hozzá?
-Mi? Mihez?
-Lincoln felajánlotta,hogy maradhatunk éjszakára a faházukban.

Lexának csak ekkor tűnt fel,hogy a magas,izmos pasi- ezek szerint Lincoln már nem a szőke lány mellett van hanem mostohaapjával társalog.

-Inkább menjünk haza. A kocsi lent parkol.-egy másodperccel sem akart tovább a szőke lány közelében maradni.
- Egyre jobban esik,ilyenkor a bekötő utat elönti a sár. Ráadásul nemsokára besötétedik.-magyarázta Lincoln. A faház nincs messze,és bőven elférünk.
-Akkor hát köszönjük szépen. Egyébént hívjatok nyugodtan Titusnak,ez a kis morcos mellettem pedig a nevelt lányom Lexa.

Lincoln után a többiek is sorban előre léptek és bemutatkoztak. Először Luna  majd Octavia,Raven aztán Clarke- szólalt meg rekedtes hangon és közben szemérmetlenül végig nézett Lexán tetőtől talpig.
Szia- válaszolta a barna hajú lány olyan nyugodtan amennyire csak tudta,de belül ordított. Legszívesebben elrohant volna. Egyszerűen nem értette miért van ilyen zavarban egy lány közelében akit nem is ismer. És most össze lesz zárva  egy faházban vele és a barátaival plusz a mostohaapjával holnapig.
Egyszerűen csodálatos.