Több mint barátság /NamJoon ff./

Baleset

A nyári szünet egy szemvillanás alatt elmúlt. Jött az ősz, utána a tél. Namjoon már nem szól hozzám, sőt át is ült az osztály másik felébe. Szünetben néha beszélgettem Myung-ékkal, de az nem volt olyan, mint Nam-al. Viszont egyik órán az internetről beszéltünk, és nekem eszembe jutott valami, amit muszáj volt elmondanom. Szerencsém, hogy a tanárnő ''szeret'' engem, mert én teszem elvileg ''fényesebbé'' a napjait. Mások csak azt mondják, hogy benyaliztam nála, de igazából nem érdekel. De vártam azt az alkalmat, amikor megszólalhatok. De ezen az órán nem jött el az én pillanatom.

Éreztem Namjoon tekintetét a hátamban, és egyre frusztráltabb lettem. Mit néz ez a gyökér?!

Végre megszólalt az életmentő csengő, és vártam, hogy majdnem mindenki kimenjen a teremből.

-HÉ! -kiáltok oda neki az osztály másik feléről. -Csordogálj ide kis patak! -hívtam magamhoz Nam-ot. Szótlanul átsétált az osztályon, és előttem pár méterrel megállt. -Rég beszéltünk. Mizu van a barátnőddel? Megvagytok? -kérdeztem már ijesztően mosolyogva, amit onnan tudtam, hogy Nam félve nézett rám. -Na mi az? Elvitte a cica a nyelvedet? -teszem a kezemet a vállára. -Oké, csináljuk így -léptem hátrébb -Namjoon, lécci ne utáljál már ennyire -biggyesztettem le az alsó ajkamat.

-Nem utállak. -lépet egyel közelebb hozzám -Csak a lelkembe tiportál -mosolyodott el fájdalmasan -Hidd el, nem az én hibám volt, hogy beléd szerettem az elmúlt években. -hajtotta le a fejét, majd közelebb lépve a vállamra tette azt.

-Nam.. -simítottam végig a hátán -Menj, Hanui biztos vár rád odakint. -tolom el magamtól, és kedvesen rámosolygok.

-Sajnálom Haera... Én-

-Shhh -tettem a mutatóujjamat a szája elé -Már így is kivagyok, nem kell még több olajat öntened a tűzre... -vettem le az ujjamat ajkairól -Menj! -mutattam az ajtó felé.

-Haera...

-MENJ!!! -mondtam kicsit erőteljesebben, már szinte kiabálva. Nem akartam ennyire durva lenni vele, de fáj még mindig. Egyszerűen már nem tudok olyan jó hangulatban lenni a közelében, mint régen. Túl közel engedtem.

Felvettem a táskámat, és fáradtan kisétáltam az osztályból, majd az iskolából. A kapunál Nam-ot és Hanui-t láttam, ahogy éppen.... veszekednek?

-Mizu? -megyek oda hozzájuk.

-Oh, szia Unnie! -ugrott a nyakamba Hanui. -Szólj már rá kérlek Nam-ra! Nem ért egyet azzal, hogy el kéne mennem tanfolyamra.

-Milyen tanfolyam? -kérdezem kicsit lejjebb véve a mosolyomból.

-Főzős tanfolyam. -fújta ki lassan a levegőt Nam.

-Fö-főzés?! -nézek tányér nagyságú szemekkel Hanui-ra, majd Nam-ra. -Inkább Nam-nak kéne mennie, ő egy igazi szerencsétlen a konyhában. -nevetek.

-De te is az vagy, Haera -húzza oldalra a száját.

-Az lehet, de te, aki tökéletes jegyekkel rendelkezik, nem tud a konyhában eligazodni. -nevettem továbbra is rajta, amire csak szúrós szemek voltak a válaszok. Valahogy más hangulat van kettőnk között. Nincs meg azaz összhang, ami eddig megvolt kettőnk között.

-Beszélhetek veled, Unnie? -karolt át Hanui, és kicsit arrébb húzott, hogy Namjoon véletlenül se hallja meg, hogy miről beszélünk. -Mi van közted, és Nam között? Mi ez a fagyos hangulat? -súgta nekem.

-Bevágta a durcit -vontam meg a vállam -Miért? -kérdezem, közben az eget bámulom. Esni fog ma az eső?

-Csak kérdeztem. -billentette oldalra a fejét -Tudod Nam.. megváltozott.. Folyton ha piál, rólad beszél, és sír. Fura amióta nem beszéltek. -hajtotta le a fejét -Aggódom érte. Keveset eszik, és még aludni is ritkán szokott. Beszélj vele, kérlek! -fogta meg két csuklómat, és már szinte sírva nézett a szemembe.