3.3. A gazdasági környezet
Az általános gazdasági feltételek egy vállalat munkaerő-gazdálkodására főleg áttételes hatással vannak. A piaci verseny feltételrendszere vagy működése, a gazdaság egészének állapota (növekedés, stagnálás, recesszió), a termelékenységi viszonyok általában a foglalkoztatáson keresztül hatnak a vállalati munkaerő-gazdálkodásra, a foglalkoztatottság alakulása pedig a piacgazdaságok működésének legfontosabb tényezője.
A foglalkoztatottság alakulásának hatása főleg a munkaerőpiac helyzetén keresztül érvényesül, ennek állapota közvetlenül befolyásolja a vállalati illetve az intézményi szféra szervezeteinek munkaerő-gazdálkodá-sát, mind a keresleti, mind a kínálati oldalon.
A munkaerő-kínálatot hosszú távon befolyásoló tényezők közt szerepelnek a gazdaság munkaerő-állományának szerkezete és növekedési üteme, valamint a foglalkoztatási szokások. Ezek döntően befolyásolják, hogy a munkaerő-piacon hosszabb időszakon át túlkereslet (szívás), vagy túlkínálat (nyomás) jellemző. Az emberi erőforrás-gazdálkodás akkor indulhat ki a vállalat munkaerő-szükségletéből, ha a munkaerőpiacon túlkínálat van, mégpedig nem csak általában, hanem a fontossabb szegmenseken is. A piacgazdaságban ez a feltétel általában érvényesül, így az általános magatartási szabályokat, a munkaadó-munkavállaló kapcsolatrend-szert alapvetően ez határozza meg. Az ettől eltérő helyzetekben (pl. az utóbbi évtizedekben a demográfiai elöregedés miatt Európa számos országában tapasztalható egyre nagyobb a munkaerő-hiány közepette), amikor a vállalat nem tudja munkaerő-igényét a piaci kínálatból kielégíteni, akkor a vállalatok kénytelenek munkaerő-szükségletüket helyettesítéssel, átképzéssel, átszervezés-sel megoldani (Chikán A., 1992).
3.4. A jogi környezet
A jogi szabályozások országonként eltérő módon hatnak a mukaerő-gazdálkodásra. A fejlett országokban a kormányzat a munkaadók és a munkavállalók tevékenységét egyaránt szabályozza, ami különböző jogszabályokban és egyéb intézkedésekben ölt testet, pl.:
- a munkához való jog különböző megfogalmazásai;
- az egyenlő foglalkoztatási esélyek különböző megfogalmazásai;
- a bérezésre, a munkavégzés biztonságára, az elbocsátásra illetve a nyugdíjazásra vonatkozó jogszabályok;
- az érdekellentétek kezelésére vonatkozó jogszabályok;
Ez utóbbival áll összefüggésben az érdekvédelmi szervezetek szerepe is. A szakszervezetek és a kormányzat viszonya országonként eltérő, általában aszerint, hogy baloldali (szocialista/szociáldemokrata) vagy jobboldali (konzervatív vagy liberális) kormányzat van hatalmon, a baloldali kormányzatok ugyanis inkább a munkavállalókat védik, míg a jobboldaliak inkább a munkaadók érdekeit tartják szem előtt. A szakszervezetek is jelentősen különbözhetnek a harciasság illetve az engedékenység szempontjából (amit persze nagymérték-ben befolyásolnak az érvényben lévő munkajogi törvények is), de általában elmondható, hogy részt vállalnak a munkaerő-gazdálkodási tevékenység valamennyi folyamatában. Legnagyobb figyelmet azonban az alkalmazás-elbocsátás, a bérek-fizetések, valamint a munkafeltételek ügyére fordítanak (Uo.).
A kormányzat és a szakszervezetek tevékenysége lényegében versenykorlátozó (vagy legalábbis szabályozó) hatással van a munkaerő-piacra, és főként arra irányul, hogy a nem kimondottan gazdasági természetű, de az adott ország társadalmi feltételrendsze-rében befolyásoló erővel rendelkező társadalmi szereplők (pl. a különböző nyomásgyakorló, érdekérvényesítő csoportok) véleménye szerint érvényesítendő szempontok jelenjenek meg a munkaerő-gazdálkodásban (Uo.).
A foglalkoztatáspolitika új jelszava Nyugat-Európában az angol flexibility (rugalmasság) és a security (biztonság) ötvözete: „flexicurity", vagyis az a gazdaság- és társada-lompolitikai szándék ill. kényszer, hogy a gazdasági versenyképesség növelése végett az eddiginél alkalmazkodó-képesebbé váljon a munkaerőpiac a szociális biztonság veszélyeztetése nélkül. A. Sapir belga közgazdász a gazdasági hatékonyság, illetve a szociális biztonság függvényében négy különböző európai szociális modellt különböztet meg (Kocsis Gy., 2006):
- északi modell (Dánia, Svédország, Finnország, Hollandia, Csehország): ez nyújtja a legmagasabb szociális biztonságot és egyidejűleg a legnagyobb gazdasági hatékonyságot;
- angolszász modell (Nagy-Britannia, Írország, balti államok): hatékony, de viszonylag nagy társadalmi egyenlőtlenség mellett működik;
- kontinentális modell (Franciaország, Belgium, Németország, Ausztria, Magyarország) gazdaságilag kevéssé hatékony, de többé-kevésbé igazságos;
- mediterrán modell (Spanyolország, Portugália, Olaszország, Görögország, Lengyelország) sem nem hatékony, sem nem igazságos.
