A Phantom Lord Jele / Fairy Tail

Laxus támadása után.

Levy feldúltan nézett a távolodó alak után.

Fejében veszettül kavarogtak az elmúlt néhány perc eseményei. Csapattársai kihívták Gajeelt az épületből, hogy beolvassanak neki. Fölháborodásuknak nem csak hangot adtak, hanem tettlegességig fajult a helyzet, amihez ő, Levy nem adta beleegyezését.

Aztán a semmiből ott termett Luxus, és minden etikai, erkölcsi határt felrúgva a porba akarta alázni a férfit. Aki szó nélkül eltűrt mindent.

Vezekelt? Megérdemeltnek vélt büntetését tűrte összeszorított fogakkal?

A kék hajú lány túltette magát az első döbbeneten. Pajzsként hárította Luxus villámait? Megvédte őt? Keserű ízt érzett a szájában. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie.

Nem akart megelégedni azzal a tudattal, hogy egész idő alatt célpontként viselkedett. Bokszzsákként tűrte, hogy revansot vegyenek rajta. Levy soha nem gondolta volna, hogy ezt fogja érezni, de sajnálta őt. Hibáztatta magát, hogy nem lépett közbe sem előbb, sem később. Most pedig nézhette, ahogy horzsoltan, vérezve, villámsújtottan, zokszó nélkül elkullog. Mikor sziluettje eltűnt a következő sarok mögött, hirtelen elhatározásra jutott.

Apró kezeit reszketve ökölbe szorította, és egy makacs gondolattól vezérelve a párhuzamos utca felé vette az irányt.

- Elnézést, el kell intéznem valamit! - kiáltotta vissza a helybenhagyott társainak, akik még mindig a történések hatása alatt bámultak Luxus után. Összenéztek, s vállukat megrántva indultak meg az indulatoktól sercegő férfi mögött a céh épülete felé. Nyomasztó hangulatban lépdeltek egymás mellett, és próbálták megemészteni, hogy ugyanazt tették az imént, amit Luxus, csak ők pitiáner módon. Leheletnyivel sem voltak jobbak nála.

Levy minden erejével azon volt, hogy megkerülje a háztömböt, ahol látta elfordulni Gajeelt. Mindenképpen a nyomába akart szegődni, hogy az iménti jelenetet megmagyarázza neki. Bár ezen nem volt mit megmagyarázni, a saját mellkasában égő, fetrengő, feszítő érzés azt súgta, könnyebb lesz. Megrázta a fejét, hogy a gondolatok képletesen a helyükre rázódjanak.

Önzőség!

A saját lelkiismeretén akar javítani, azért követi? Erre a gondolatra alább hagyott a követési szándéka. Az elkeseredés úgy festette meg lelkét, mint a vízbe csöppenő festék.

A következő sarok után megpillantotta az imbolygó testet, amit ez idáig próbált beérni. Lassan haladt előre, a házak árnyékában mozgott, nem kívánt kitérni a mozgalmas utcára abban az állapotban. A hárításra használt karját ernyedten lógatta, ruhája csapzott, földes és szakadt volt, a menése is meglehetősen bizonytalannak hatott.

Levy megvárta, míg eltűnik a következő kanyarban, s csak akkor merészelt egy rejtekhelynyivel közelebb óvakodni mögé. Így saroktól sarokig, szemetestől szemetesig osont utána. Remegve fohászkodott, hogy ne vegye őt észre. Úgy néhány háztömbnyire a céh épületétől, imbolyogva megállt egy szürke ház előtt, és vállával a falnak támaszkodott. Hátára csapott utazózsákját a földre ejtette, s rövid csörgés után benyitott egy alig észrevehető, teljesen hétköznapi, ódon faajtón. A ház is elég átlagos volt, az ajtót sem lehetett elsőre meglátni. Annyira beolvadt a környezetbe a jellegtelenségével. Átlagos körülmények között az ember elsétált volna mellette anélkül, hogy egy pillantást is vetett volna rá, vagy felfogta volna, hogy egy ajtó mellett haladt el. Levy a falhoz lapulva hallotta, hogy a férfi nagyot sóhajt. Nem akart illetlen lenni, de beszélni akart vele. Lehunyta a szemét, hogy erőt vegyen magán, s arra tért magához, hogy vállát hirtelen nagy erővel a falnak taszítják.