Amnesia (N.H.)

9.~ Just Hold On

Jó olvasást!

„Wish that you could build a time machine
So you could see
The things no one can see
Feels like you're standing on the edge
Looking at the stars
And wishing you were them"

A dal felénél jártam, Rachel éppen elaludt, amikor Zayn ront be nagy robajjal, őt pedig a fiúk követik.

- Hölgyeim és Uraim, íme a One Direction új dala! – mondja vigyorogva

- Valaki aludna – morog Rachel a takaró alatt

- De akkor is! Ezt nem lehet szó nélkül hagyni! – mondja vigyorogva, és mint valami kisgyerek, megölel

- Azért nem is olyan jó szám – mondom és lefejtem kezeit magamról

Amíg én leszedtem magamról Zaynt addig az alkalmat kihasználva, a gerle pár heves csókcsatát indított.

- Majd ha hazamentünk akkor a saját szobádban kiélhetitek magatokat – vetek véget a romantikus pillanatnak

- Hölgyeim és Uraim, íme az én bunkó bátyám – mondja Rachel, mire mindenki fölnevet, én meg eljátszom hogy megvagyok sértődve

- Miért bántasz folyamatosan? – mondom elváltoztatott lányos hangon

- Mert téged olyan jó bántani – válaszol Harry ugyanolyan hangnemben

Vele hamar összefogok barátkozni.

>Rachel szemszöge<

- És akkor ti most miért is vagytok itt? Nem dolgoznotok kéne? – kérdezem a 4 fiútól

- Mára végeztünk baba – mondja Niall

- Értem, akkor mehettek haza – mondom és lehajtom a fejem

Mert már én is mennék haza. Ott sokkal jobbat tudnék aludni, mint majd itt.

- Mi is megyünk nemsokára – érti meg a bátyám hogy mire gondolok

- Olyan idegesítő tud lenni, hogy minden gondolatomat ismered. A többiek meg ilyenkor azt sem tudják hogy mi van – nevetek fel, mire Louis is elmosolyodik

- Ez az átka hogy van egy bátyád – mondja és eljátsza hogy elszomorodik

- Aha. Csak én most azt tudom, hogy nem vagy szomorú – mondom nevetve

- Akkor új taktika kell – mondja mire fölnevetek

- Mi kimenjünk vagy beszélhetünk veletek? – szólal meg Zayn

- Mondom én hogy nem értik – mondom mosolyogva

- Majd én megértelek! – mondja Niall vigyorogva és hevesen az ajkaimra tapad

Nem zavartatva magát, kezével benyúlt a takaró alá és a hasamat kezdte el simogatni. Nem figyelve a többiekre hajába túrva visszacsókoltam. Nyelvével megnyalta alsó ajkaimat, mire tudat alatt kinyitottam résnyire a szám, így nyelve bejutott a számba. Vadul faltuk egymás ajkait majd levegőhiány miatt váltunk szét. Amikor kinyitottam a szemem, nem találtam senkit a szobában. Kettesben maradtunk.

- Ez tök jó. Így simán ketten tudunk maradni – mondom vigyorogva, és vörösre duzzadt ajkaira adok egy gyors csókot – te is hazamész? – jut eszembe, hogy ő most hazamehet nem úgy mint én

- Nem. Louis fog hazamenni és én itt maradok veled – mondja és megakar csókolni, de én ülő helyzetemből a hátamra fekszem, így a hasamon találja magát

- De! Ha holnap nem ismerlek fel – mondom szomorúan – kell valaki, egy családtag aki elmondja ezt az egészet

- Nem úgy van hogy a naplódat fogod elolvasni?

- De. De magamat ismerve nem biztos hogy elhiszem – mondom szomorúan

- Akkor majd én holnap reggel bebizonyítom neked. Nem hiszem hogy nem ismernél meg miután megcsókollak. Úgyis újra belém szeretsz – mondja vigyorogva mire én nyakánál fogva közelebb húzom magamhoz

- De kis beképzelt valaki – mondom ajkaira, mire csak egy csókot kapok válaszul

Egy szerelmes csókot...

Még mindig kíváncsi vagyok a véleményetekre! ;)