Kingcognito ➨ DABI

1.

- SZOBÁT VAGY ÉLETET - csaptad le a kezed az asztalra. - Haha. Vicceltem - legyeztél. - Csak szobát - mosolyodtál el.

- Hívom a rendőrséget - emelte fel a telefont a negyvenes éveiben járható, szőke férfi.

- MIMIMIMIMIMI NE - emelted fel a kezeidet védekezően. - Nézze, egész nap járkáltam, sötét van ráadásul mindjárt elájulok, nem engedhet ki így az utcára--

- Barbárok nem kapnak szobát. Fontos emberek alszanak itt.

- Hogy mik?

- Barbárok - bökött a válladon logó nyilakra. Elmosolyodtál.

- Jaj, nem, ezek--

- Kifelé.

- Jó, na - fintorogtál. - De ha meghalok, maga fizeti a temetésem - morogtál, ezzel elhagyva a fogadót.

- Látszik, hogy nem idevalósi... a Király fizeti minden lakos temetését - ciccegett a fogadós, ahogy kiléptél az ajtón.

Leültél a ház előtti lépcsőkre.

- A francba is már! - levetted válladról az íjadat és a nyíltartót.

Két napja indultál el otthonról. Az első nap egy fán aludtál, most, pedig úgy néz ki, hogy az utcán fogsz. Nem erre számítottál, mikor elhagytad Faarlandot. Mindenki azt mondta, hogy Wonigenben édesebb a víz, szelídebbek az állatok, maga a Nap szebben süt az itteni lakosokra, te pedig naiv módon elhitted, és ide szöktél.

Szöktél, hisz ha ott maradtál volna, valószínűleg már házas lennél. Amit semmiképpen nem akartál. A király második lánygyermekeként egyetlen dolgod a házasodás volt, lehetőleg egy gazdag nemeshez. Senkit nem érdekelt, hogy szerelemből teszed e, vagy sem. Épp ezért két napja összecsomagoltad a holmidat, és leléptél a szomszédos királyságba, Wonigenbe.

- Helló? - hallottál hirtelen egy hangot. Egy szempillantás alatt kipattintottad az íjat, és egy nyilat beletéve kerested a hang forrását.

- Ki van ott?

- Woah, nyugi - az ismeretlen hang elnevette magát. - Nézz fel.

Úgy tettél, ahogy mondta. Fegyveredet el nem engedve felemelted tekintetedet a hang irányába.

Valaki állt a fogadó teraszán, és 100% biztos voltál benne, hogy egy férfi.

- Ki vagy te?

A férfi gondolatban elnevette magát. Bárki wonigeni lakos ekkora már fölismerte volna, magára erőltetve egy kedves álcát, csak, hogy jó képben jelenjen meg Wonigen első számú hercege előtt.

- Touya... uh - egy pillanatra elgondolkozott. Nem mondhatta el, hogy Todoroki. Minden birodalom ismeri a wonigeni uralkodó család nevét. És mivel te nem úgy néztél ki, hogy felismerted, meg akarta tartani ezt a helyzetet. - Touya Shusaru.

- Csodálatos. (Y/n) (L/n) - elpakoltad az íjat és a nyilat.

A hatalmas felhő, amely eddig a Holdat takarta, szép lassan elcsúszott előle, fényével felfedve előtted a férfi kinézetét.

A fennálló félhomályban is látható volt vörös, tüsi haja; kék íriszei csak úgy ragyogtak a sötétben. Vállán valamiféle palást lógott, de nem nagyon érdekelt téged.

- Mit keresel az utcán? - dőlt az erkély korlátjára.

- Ki lettem dobva. Elvileg valami 'fontos emberek' alszanak itt, úgyhogy élvezd, hogy egy levegőt szívsz velük - megdörzsölted felkarodat, lévén, hogy hideg volt.

Touya szó nélkül a palástjához nyúlt, lekapcsolta, majd ledobta a teraszról.

- Nemár, ember - kaptad el az anyagot. - Nem tudom, ki vagy, de ez már szagra is bársony, úgyhogy valószínűleg kelleni fog neked.

- Kár, hogy már lent van, és nem tudod felhozni - arcán egy lusta félmosoly terült el.

Viszonoztad a gesztust, ahogy zsebedbe tűrted az anyagot, majd a terasz felé futva ugrottál egyet.

- Megvan! - vigyorogtál, ahogy elkaptad a korlát alját. Meglendültél, és szimplán beugrottál. - Itt a palástod.

A férfi elkerekedett szemekkel bámult téged.

- Vadász országból érkezem, az ilyenek normálisnak számítanak - legyintettél.

- Valóban? - vigyorodott el. - Jelentkezhetnél az új király testőrének.

- Meglátom még - túrtál (h/c) hajadba, majd rádobtad a palástot. - De bársonnyal ne viccelődj.

Elkuncogta magát.

- Gyere be, van vagy négy plusz ágy - ásított, ahogy kinyitotta a szobába vezető ajtót.

- Örömmel - biccentettél és követted. Úgy néz ki, mégsem az utcán alszol.