Rémisztő Véletlenek

Az új tanár

A reggeli baleset után itt állok a vonaton... Oh, milyen udvariatlan vagyok, még csak be sem mutatkoztam. A nevem Min-Su. Park Min-Su. Azért van koreai nevem, mert ott születtem. A szüleim is természetesen koreaiak, és az apukám miatt történt az a reggeli baleset. Hogy milyen baleset? A legeslegnagyobb hiba, amit elkövethetek egy diákként. Apa túlságosan is felmelegítette a kakaómat és annyira forró volt, hogy eldobtam a bögrét és annak szerencsére csak kisebb tartalma a tökéletes egyenruhámon landolt. És most itt állok a vonaton, a múlthéten használt egyenruhámban, ami meg kell hogy mondjam, igen szagos. Bocsánat, igaz ez nem volt közérdekű közlemény, de ami elhangzott, az elhangzott. Nos igen, igaz, hogy már vagy 2 éve itt élek Magyarországon, de ezeket a rázkódásokat nem szoktam meg. Minden egyes alkalommal amikor vonaton utazok, akkor majd hanyatt vágódok, hol a kanyaroktól, hol a fékezéstől, hol az elindulástól, hol pedig az úthibáktól... Nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de nekem igen kellemetlen így utazni, hiába kapaszkodok. Most éppen az iskolába tartok, de nem hiszem, hogy ezután a reggel után még jó napom lehet. Azt hallottam hogy új tanárt kapunk. Ő fogja tartani a németet és a társosztályfőnökünk lesz. Azt sem tudjuk, hogy mi a neve, nemhogy a nemét vagy az életkorát. Kíváncsi vagyok. Szeretek nyelveket tanulni, viszonylag jól is megy, bár a többi tantárggyal akadnak gondjaim. De ha rossz tanárt kapunk ki, és olyan házsártos vénasszony lesz, mint aki eddig volt, akkor inkább tanulok más nyelvet. Irénke néninek hívták azt, aki eddig tanított minket. Egyszerűen katasztrófa. De inkább nem is ezzel foglalkozom, mert csak még rosszabb lesz ez a reggel.

Végre megérkeztem az iskolához, beléptem a kapun és megpillantottam az iskola hatalmas sárgás épületét. A főbejárat előtt két sorban fák sorakoztak. Éppen az évnek ezen szakaszában virágoztak, egyszerűen gyönyörű volt. Meg akartam volna örökíteni, ha nem szólal meg a csengő. Gyorsan szedtem a lábam, felfutottam a lépcsőn az első emeletre, ahol az osztálytermünk volt. A gimnáziumnak összesen 4 emelete van, a legfelsőn a végzősök osztálytermei vannak. Gyorsan berontottam a terembe, és levágtam magam a helyemre, majd kapkodva vettem elő a német felszerelésem. Egyszemélyes padok vannak a teremben, így nem igazán mondható, hogy van padtársam. Balra tőlem Renáta ül, ő igazán kedves és élénk lány, ha leejtem a radíromat, akkor felveszi. Jobbra tőlem egy fiú ül, Máté. Az osztály általában piszkálja, mert mindenből jó jegyei vannak. Sajnálom szegényt, pedig rendesnek tűnik. Biztos a piszkálás miatt ilyen szótlan. Engem nem igazán piszkálnak az osztályban, sőt inkább nem nagyon vesznek tudomást rólam. Mintha levegő lennék, pedig még csak nem is a leghátsó padban ülök. Bár ez már megszokott, hiszen nem beszélek sokat és szünetekben sem nagyon megyek oda senkihez, a saját kis világomban élek. Én tökéletesen jól érzem magam így, de azért remélem, hogy egy nap ez megváltozik.

Még csak a gondolatmenetem végére sem érhettem, már berontott az osztályfőnök a terembe. A saját felszerelését precízen az asztalra helyezte és felénk fordult.

- Tudom, hallottátok hogy új német tanárotok és egyben társosztályfőnökötök lesz. Mivel német az első óra, ezért szeretném nektek bemutatni Lee Seo-Joon Tanárurat. A nevéből kitalálhatjátok, hogy koreai. A Tanárúr még igen fiatal, 22 éves, kérlek kedvesen bánjatok vele. - majd kinyitotta az ajtót és betessékelte a Tanárurat.

Magas volt, sötétbarna haja félre volt fésülve, frufruja oldalt belelógott éjfekete szemeibe. A bőre egyszerűen tökéletes volt, világos és semmi nyoma a fiatalság ragyáinak. Nőies arcvonásai voltak, de amint elfordította a fejét az állkapcsa erősen kompenzálta ezeket. Határozott lépésekkel haladt a tanári asztalhoz, hosszú lábaival úgy tűnt mintha lebegne. Elegáns öltözetben volt, nyakkendőt hordott, az öltöny rásimult vékony alakjára. Körbenéztem az osztályban és láttam, hogy az összes lány tátott szájjal ül a padban, mind úgy nézett ki mint egy paradicsom. Mivel nagyrészt jól neveltek voltunk, ezért senki sem sugdolózott, de lehet hogy a Tanárúr külseje miatti sokk okozta a csendet. Végül Seo-Joon Tanárúr megállt az asztal mellett és szintén felénk fordult.

- Sziasztok! Mostantól én tanítom a németet, remélem jól kijövünk majd. Ti vagytok az első osztály, akiket tanítok, így szépen kérlek benneteket, hogy velem különösen jól viselkedjetek és hallgassatok meg. - a hangja bejárta az egész termet, határozottan, de mégis gyengéden csengett és még csak akcentusa sem volt - Én azért vagyok itt, hogy ti elsajátíthassátok a német nyelvet és külföldön gond nélkül alkalmazhassátok azt. Tudtommal a második órában is veletek leszek, akkor szintfelmérőt fogok íratni, hogy megbizonyosodjam a tudásotokról. Nem kell megijedni, mindenki a tudása szerint töltse ki. Most csak ismerkedni fogok veletek. Köszönöm, hogy meghallgattatok! - mikor befejezte a mondandóját, meghajolt.

A többiek természetesen elkezdtek kuncogni, mivel ez nem bevett szokás itt Magyarországon, de nekem tetszett a mentalitása. Néha az én gesztusaimon is meglepődnek és kuncognak egy kicsit. Például amikor megköszönök valamit, akkor meghajolok, vagy ha átveszek valamit azt is két kézzel, egy meghajlás alatt végzem. Ezt szoktam meg és nehéz mindezt mellőzni, mivel én így mutatom ki a tiszteletet a másik fél iránt. Az óra nyugodt és csendes volt, mindenki bemutatkozott a Tanárúrnak, majd a lányok elkezdték faggatni, de azokra a kérdésekre már nem figyeltem, mivel belemerültem a saját kis világomba és azon gondolkodtam, hogy otthon mivel fogok majd játszani. Örültem, hogy ilyen tanárt kaptunk, jónak tűnik, majd kiderül, hogy hogyan tanít.