HOTLINE SEGÉLYHÍVÓ VONAL ᵐᵉᵃⁿⁱᵉ [✔]

HAT

2:14

Komótosan ballagok a tetőn, miközben várom, hogy a telefonom képernyője újból piros színre váltson.

Az azt jelenti, hogy szabad egy vonal, tehát hívhatom is.

— Hali — szólok bele idétlenül, megmagyarázhatatlan örömmel, melyet tényleg nem tudom, hogy honnan szakasztottam.
Mégis beletörődök a viselkedésembe.

Talán a csillagos ég teszi ezt velem.

— W-Wonwoo? — válaszol egy ismerős, de siránkozó, lehangoló hang. Megrémiszt.

— Mingyu? — kérdezem gyorsan. Minél előbb tudni akarom a fennálló helyzetet. — Jól vagy?

— Én kéne az egyedüli legyek, aki ezt kérdezi. — Szomorúan szól, s én elszégyellem magam.

Csak a bajt hozom rá.

— Ez igaz — mondom belátva a dolgot —, de most úgy hangzik, mintha sírnál.

— Jól vagyok — válaszolja óvatosan, majd folytatja a hárítást: — Nekünk arról kellene beszélnünk, hogyan érzed magad.

— De tudni akarom, hogy miért sírtál — mondom, szinte kérlelem, majdhogynem parancsolom.

Nem szólal meg percekig, én pedig csendben várok rá.

— Légyszi mondd el, Mingyu — kérem tőle siránkozva.

— Volt egy hívásom pár perce — sóhajt egy nagyot, majd kifújja a benntartott levegőt. — Ő-ő... A neve Chan volt, és nem tudtam megmenti.

— Oh — lepődök meg. A szívem összeszorul, nem tudom, hogy mit mondjak.

— Nem tudtam megmenti őt, talán... ha valami mást, többet mondtam volna, vagy erősebben próbálkoztam volna-

— Elég erősen próbálkoztál, Mingyu — vágok a szavába egyből, mielőtt folytatta volna. — Nincs semmi, amit másképp tehettél volna.

— Hát már semmit sem tudok tenni. Én csak- — elharapja a mondatot, sóhajt még egyet, hangja keserűen hat. — Hozzá vagyok szokva a jó végkimenetelekhez, sosem gondoltam volna, hogy jön egy rossz.

— Mingyu?

Amint kiejtem a nevét, megbánom a kérdést, amit feltenni készülök.
A légzésem szapora lesz, ahogy várom, hogy válaszoljon.

— Igen?

— Hogyan reagálnál, ha én lennék az egyedüli, aki megöli magát?

És tessék, kimondtam.

Egy egészen kézenfekvő gondolat ez, mivel könnyebb lenne az emberiségnek, ha egy ilyen, mint én már nem élne.

Helyettem ezer más csodás ember élhetne.

Milyen jó is lenne...

— ... Wonwoo, ez nem vicces — mondja pár másodperc némaság után.

— Nem próbáltam az lenni... —motyogom válaszként. Sosem voltam vicces.

Semmilyen nem vagyok, és már nem is leszek.

— Elég. Ne! — kiabál kétségbeesetten. — Tudod, hogy aggódom érted. Mindenkiért aggódok.

— De nem is érzem úgy, mintha érdekelnélek — vallom be.

— Pedig nagyon is érdekel, hogy mi van veled — vallja be ő is, én meg lenyugszom egy pillanatra.

— Ez volt minden, amit hallani akartam.

2:46
hívás vége