Larry - Home for the broken heart (befejezett)

1. - Kezdetek: Fiatal gondjaink

 Mivel a One Direction történetét majdnem az egész világ ismeri, nekünk csak egy kicsit máshonnan kell néznünk a dolgokat és már is valami teljesen új történet kezd kibontakozni szemeink előtt. Hasonlíthatnám egy vörös, szirmait bontogató rózsához is. Nem mindegy, milyen szemszögben élünk meg egy dolgot. Sosem mindegy.

Harry életében az X- factor volt az, amit a jó évei közül is a legjobbnak tartott. Mikor beköltöztek a házba, melyet csak a versenyzőknek tartottak fent, a tizenéves énje odáig volt azért a gondolatért, hogy az újdonsült bandatársaival töltse az időt, kihasználva míg itt vannak. Ugyanis senki sem tudta mikor búcsúznak a versenytől, minden pillanatot meg kellett élni. Már pár hete elfoglalták a lakhelyüket a fiúk, így kezdtek belerázódni ebbe a dologba. Lassan pedig ki is ismerték egymást. Nem rövidtávra terveztek így együtt.

***

Fülledt levegő nehezedett a szobára, melyben két ágy foglalta el helyét, a sötétítőfüggönyök közti réseken pedig be- beszökött néhány fény csík. Bőven nem volt már korán reggel, úgy dél körül járhatott, mikor egy fiatal srác óvatosan benyitott a helységbe. Fájdalmasan szorította össze szemeit, mikor az ajtó élesen nyikorogva tárult és kilincs meg is ütötte a falat. Egy pár pillanatig nem mert mozdulni, de mivel nem hallott mozgolódást, a jobb sarokban elhelyezett, fakeretes ágyra pillantott.

- Hál istennek... - suttogta és a másik ágy mellé lopakodott, hogy letegye rá a kicsit sem egészségesnek mondható üdítőket, melyekért az előbb ugrott le a boltba. Óvatosan leeresztette magát a fehér ágyneműk közé és a szomszédos ágyban hangosan szuszogó fiút kezdte figyelni. Olyan tökéletesen csend volt, az ébren lévő, mogyoróbarna hajában és a falakon is ott bujkáltak a fénykígyók. Szürkéskék szemeivel pedig unottan kezdte azokat figyelni a fiú. Úgy tűnt vár valamire, talán arra, hogy a sugarak keltsék szobatársát és ne neki kelljen megint a nyavalygását eltűrnie. Miután megunta a táncoló foltokat órájára pillantott, és mikor felfogta mennyi is az idő, összepréselte ajkait és szórakozottan álló helyzetbe tornázta magát. Egy nagyot lépett a másik ágy felé és ezzel a lendülettel le is guggolt a feje mellett. Először csak a paplan alól kilógó, hullámos tincseit kezdte húzogatni unottan, aztán még a meztelen kezére is rá- ráfújt. Egy ideig folytatta ezt, mire a szuszogó csak halkan felmordult.

- Harry - suttogta a másik fülébe hajolva. Mint egy anyuka, aki első tanítási nap próbálja ébresztgetni a gyerekét. Először türelmes, de gyorsan elszakad a cérna. Csak egy elégedetlen morgás jött válaszul.

- Harry - ismételte meg, de erre a csipkerózsika csak visszahúzta a takaró alá a kezét.

- Ne már Lou - mondta nyűgösen. Louis megforgatta a szemeit, de aztán mégis elvigyorodott.

- Rád ugrok, ha nem kelsz fel! - fenyegette a másikat.

- Már megint? - dünnyögte, egy kis nevetéssel a hangjában Harry. Úgy tűnt, nem ballábbal tervezett felkelni, aminek Louis nagyon is örült.

- Na, gyerünk nagyfiú szedd össze magad, mert most reggeliztem és ha így rádmászok nem biztos, hogy felkelsz még ma.

- Nee! - fordult meg az ágyban Harry és egyenesen Louis szemeibe nézett kérlelően, de mosolygott.

- Most már késő bánat - nevetett a korán kelő, majd rávetette magát a szobatársára és elkezdtek birkózni, vagy legalábbis valami olyasmit. Összerugdalták az egész berendezést, de mindketten jól szórakoztak. Hol Harry került előnybe, hol Louis. Viszont Lou a kihasználva a fürtös gyengéjét: a csiklandósságát, így a végén ő nyomta Harryt a matracba.

- Na, most már felkelsz végre és eljössz velem egy gyors kajáldába ebédeli? - nézett kérdőn a fáradt, zöld szempárba.

- Miért nem ezzel kezdted te marha? Azt hittem próba lesz - vigyorgott Harry és szemei folyton cikáztak, ahogy próbált Louis arcának minden pontjának figyelmet szentelni.

- Hál istennek... - sóhajtott megkönnyebbülve. Nem kellett több felesleges erőfeszítés.

- Én is megyek! - ugrott az ágyra Niall. Mindig a semmiből termedt elő, mikor kajáról volt szó.

- Akkor indulás! - tápászkodott fel Louis.

xXx

Louis a földön fekve bujt egy újságot, nem úgy tűnt, hogy nagyon érdekli csak kellett valami, ami elvonta a figyelmét. Harry pedig az ágyán hasalva csak egyszerűen hol barátját figyelte, hol próbálta elolvasni az újság főcímeit.

- Nem bírom... - dobta el panaszkodva a magazint Louis, ami pont Harry ágya mellett landolt. Ezt pedig az ágyon fekvő érdeklődve figyelte, mint egy kismacska.

- Micsodát? - Harry mindig figyelt a szobatársa szavaira, még ha az csak panaszkodás volt.

- Ezt az egészet...

- Na, mesélj Lou! - mosolygott felé kisfiúsan a göndör hajú.

- Tudod Harry, ezt az egészet. Ezt a felhajtást, néha már túl sok. És a későbbiekben még csak magánéletünk sem lesz, ha ennél is híresebbek leszünk - nézte a plafont reménytelenül.

- Az lehet, de majd tartjuk egymásban a lelket, ha annyira nehéz lesz - bíztatta Harry. Erre Louis csak elmosolyodott és felállt a szürke szőnyegről, hogy bandatársa mellé telepedjen.

- Reméljük tényleg így lesz - nézett egyenesen a csillogó zöld szemekbe, a könyökén támaszkodva. Harry közben már teljesen fekvő helyzetből nézett fel a mellette támaszkodó barátjára.

- Akármennyire is gondolkozunk ezen, még csak kis tinik vagyunk. Valószínűleg csak ki kéne használnunk az időt, amíg így vagyunk - húzta el a száját a zöldszemű fiú.

- Igazad van - bólintott Louis és hirtelen felindulásból beletúrt Harry sötét tincsei közé. Lou ezen gesztusai pedig mindig úgy összezavarták Harry gondolatait, hogy a végén már nem is tudott semmire se gondolni, csak arra, amit látott és az pont a kiváltó ok volt: a Tomlinson fiú. De Louis mindig ezt csinálta, összezavarta az embereket, aztán csak hagyta, hogy a saját levükben forrjanak miatta. Minden alkalommal ezt tette, de talán nem is vette észre.

- Lassan próba - ütött a matracra és már fel is pattant, hogy készülődhessen. Hogy mit érzett ilyenkor Harry: dühöt. Miért csinálja ezt? Elégedetlenül sóhajtva terült el az ágyán és a plafont kezdte bambulni. Lassan kezdett elfogyni a türelme ezekhez, Louis hülyeségeihez, és ahhoz is, hogy nem értette ezt az egészet.

Harry már rég egy jó barátra talált Louis személyében, talán az első pillanattól szimpatikusnak tartotta, ahogy meglátta, de a beszélgetéseik során kedvelte meg igazán. A sok eszetlenkedés először teljesen normális gondolatokat ébresztett Harryban, de ahogy telt az idő kezdett magán olyan érzéseket észrevenni, melyek először megijesztették. Bár úgy tűnt Louis- nak ez csak szórakozás, a fiatal, naiv Harryt ezek nagyon megzavarták.