Felgyorsulva

17.rész

Reggel az órámnál gyorsabban keltem. Villámgyorsan elkészültem, és elgondolkodtam azon, hogy mennyivel más lenne az életem, ha azon a délutánon nem ültem volna le arra a bizonyos padra. Még mielőtt leléptem volna, a szuperruharongyot ( így nevezem) begyömöszöltem a táskámba. Mintha a második bőröm lenne.

Szélsebesen az iskolába futottam. Ahhoz képes hogy majd 2000 km/h - val futok, mindig épphogy beérek.

Az első órán megírtuk a matekdogát. Mázlim volt és figyelem felkeltés nélkül körberohantam az osztályt a válaszokért. Potya ötös, de akkor is poén volt.

A szünetben Sophie-val a szekrényemhez mentünk. Meglepetésemre a főellenségem és ügyeletes zaklatóm Max várt. Nem volt kedvem még jobban megalázni. Amióta elvertem a szünetben, mintha kicserélték volna. Lényegesebben kevesebb gyereket piszkált és engem is békén hagyott.

-helló Lawson.....öhm....dumálhatnánk?-mondta kicsit zavarodottan. Az arckifejezése egy csimpánzéra emlékeztetett.

-Persze, de egy rossz mozdulat.....-

-Nem-vágott közbe.-Most nem akarok verekedni. Figyelj, a múltkori eset után elgondolkodtam. Nagyon nem volt helyes amit eddig leműveltem veled. Amikor a földre terítettél, kicsit átéreztem, hogy én mit műveltem veled nap mint nap. Ezért szeretnék bocsánatot kérni és felajánlani a barátságomat-fejezte be és a kezét nyújtotta.

MIVAN? Max a született szivatóm bocsánatot kért? Lehet van még egy eltitkolt szupererőm, mégpedig a bunkók észhez térítése.

-Örülök, hogy megváltoztál!-mondtam neki és megszorítottam a kezét.

-AÚ!-sikkantott fel Max.

-Mivan?-kérdeztem.

-Scott, te megráztál!-mondta nevetve.

-Bocs, mostanság fel vagyok töltve...-

Vissszasétáltam Sophie-hoz, aki nem bírt magával és rögtön kifaggatott.

-Na, mit mondott az a dömper?-kérdezte

-Nagyon meg fogsz lepődni:  bocsánatot kért és megígérte, hogy jó útra tér-válaszoltam

-Hát ez beszarás! Szerintem van még egy szuperképességed.-mondta nevetve. Nem is sejtette hogy én is erre gondoltam.

-Na de mostmár irány a Moon Labs és oldjuk meg a többi-én problémát.

előkotortam a táskámból a szuperrongyot és a vállamra tettem. Ahogy a ruha formát öltött, megrakadtam Sophie-t és már repesztettünk is.

Lent a kazánházban mindenki egy monitor felett görnyedett. Valahol az én orvosi leleteim voltak, valamelyiken gyorsan cikázó foltok voltak, valszeg bekötötték a műholdakat.

-Nos megjött a mi kis szélvészünk!- köszöntöttek egyszerre a többiek.

-Hát akkor...összeszedem magam!-sütöttem el az évezred legrosszabb szóviccét.