Willow- A koriárius

Boris

A tetováló keze alatt halkan duruzsolt a gép. A bőröm valósággal nyelte a tintát. Emlékszem arra a napra, amikor eldöntöttem, hogy ez a minta kell nekem. Alig voltam 15 éves, de mivel nem olcsó mulatság ez a fajta önkifejezés, és kiskorú is voltam ,csak most, 8 évvel később keríthettem sort az álmom megvalósítására. Keményen dolgoztam amióta az eszemet tudom. Apámat korán elveszítettem betegség miatt, anyám pedig szép szóval is tojt rám. Hamar fel kellett nőnöm és az alapvető egzisztenciámat magamnak megteremtenem. Halkan felszisszentem, ahogy a kétes múltú művész egy érzékenyebb ponton kezdett dolgozni.  
-Nyughass már!-reccsent rám, a szakállas ,pocakos tetőtől-talpig kivarrt figura ,vastag szemöldökeit szigorúan összevonva. Felpillantottam és egy pillanatra belebámultam szürke szemeibe. Esküszöm úgy nézett ki mint egy testes favágó. Szakadt farmerja lefelé bőr bakancsban végződött ,felfelé pedig leszakított ujjú sötétzöld kockás ingben. Az egész imidzsén pedig csak lendített egyet az, hogy  eredeti vörös arcszőrzet keretezte szigorú fizimiskáját. Nem értettem egyébként miért reklamál ,amikor az egész bal oldalamat beborító minta születése alatt most az egyszer adtam jelét annak, hogy kellemetlen volt amit csinál. Ez volt az a pillanat amikor végleg megbántam, hogy ehhez a bunkóhoz jelentkeztem be. Sajnos azonban az ő keze alatt születtek a megye legszebb tetoválásai. A modoráról pedig diszkréten megfeledkezett mindenki amikor az értékeléseket írták róla Facebookon és egyéb online platformokon.
Egyébként egy szomorú fűz képét választottam. A törzse egészen megcsavarodott, lelógó ágai pedig lágyan súrolták az alatta elterülő tó csillámló felszínét. Maga a fa egészen a kulcscsontomtól , a bordáimon keresztül, a csípőlapátom felső szegletéig tartott, a tó pedig a combom felső részén fejeződött be. Lehet, hogy így kimondva nem elég varázslatos ,de nekem sokat jelentett.  Ez már a második alkalmam volt Boris szalonjában. Egy ekkora minta részletes kidolgozása egy alkalomba sajnos nem fért bele. Érdekes ,mert Boris a két alkalom egyikén sem kérdezett semmit. Talán még a koromat sem ,pedig még ma is elkérték sok helyen a személyimet. Arról sem érdeklődött, hogy miért ezt választottam. Egész egyszerűen semmit. Felrakta a vázlatot rám, leültetett a székbe és némán dolgozni kezdett. A csendet csak a gép és a szalonban felállított ventilátor berregése törte meg. Az oldalt fekvéstől rohadtul ezsibbadtam, de nyekkenni sem mertem ,vagy szünetet kérni ,mert ez az ember egész egyszerűen belém rakta az ideget a puszta jelenlétével. Az első alkalom után rengeteget dilemmáztam ,hogy visszajöjjek-e egyáltalán és vele fejeztessem-e be a munkát, de meggyőztem magamat ,hogy egy hülye megérzés miatt nem hagyhatom félbe a dolgot.
Négy hosszú és gyötrelmes óra után, végre kimonda.
-Kész vó'nánk!
Felkeltem, befóliázta a friss területet ,fizettem és anélkül viharoztam ki a szalonból, hogy megnéztem volna a kész művet. Gondoltam, hogy ha valami nem tetszik, keresek mást aki kijavítja. Ezzel a gondolattal caplattam hazafelé enyhén égő bal oldalammal és felüdített a gondolat ,hogy a spórolt pénzemet végre véglegesen befektettem a neki szánt bizniszbe és Borist sem kell többé látnom. Amikor itt tartottam a gondolatban ,akkor ugrott be, hogy fázom. Hideg október volt és késő délután, én pedig a nagy megkönyebbülésben a bőrdzsekimet sem vettem fel. Megálltam egy kerítés mellett, rátettem a hátizsákomat a peremre,előhúztam a kabátom, majd rögtön fel is kaptam. Ezzel védve voltam a metsző szél ellen, és megszaporáztam a lépteimet hazafelé.

  Amint becsuktam magam mögött az ajtót,kizárva a süvítő szelet,ledobtam a táskám és a kabátom az előszobában,lerúgtam a bakancsomat,majd bemasíroztam a szobámba. Beálltam a tükör elé és nagyon óvatosan levettem a pólómat,hogy megcsodáljam a művet.Ahogy ott álltam,éreztem,hogy illik hozzám a minta. Az enyém volt. Száz százalékig. Most már örökre a részemmé vált.