Special Policewoman ×Befejezett×

28.fejezet-Búcsú...

Persze én mit sem sejtve néztem, a családomat. Apa még nem is tudja Alexáról a dolgokat. De én mégis félek. Vissza ültem.

-Tessék! Szabad! -kiáltottam, az idegenek az ajtón túl. Kinyílt az ajtó, nyolc csodálkozó szempár meredt rám, és a srácra. 

April azonnal hozzám szaladt, megöleltem. Vállán át, felnézve apára meredtem.

-Apám, itt van az új kolléga! -intettem, a fejemmel a meglepődött egyedre. 

-Jól van. Kérem jöjjön utánam! -lépett ki az ajtón. Húgom mindig ölelgetett. Eva-t megpusziltam, majd leült a velem szembeni székre, tekintete fáradságtól csillogott. Nekem még a fejem is fájt.Ekkor megcsörrent a telefon. Felvettem. Kár volt!

-Rendőr Kapitányság! Tessék! -össze vontam a szemöldököm.

-Halló, Alexa vagyok! -ijedtem kaptam a fejemhez. Szánalom visszahangzott a készülékből.

-Emma egyetlen drága ikrem, tudod milyen jó újra LA városát, látni? Hallom, kedves Dominic bent ül. Haha, hála nekem ugye? Ugyan már. Magát fojtotta a mély vízbe. Kész öngyilkosság, mit képzelt? Ide jön, és elvisz engem a börtönbe? Hát, sajnos az emberölés nem játék. Gondolom szaladsz apuhoz mi? Ne tedd. Gyere csak ide egyedül, Dominic társaságában. Oksi hugim? Szombat, 23;30-ra gyere hadd lássalak egyetlen húgom. Nem lesz baj. Puszi! - kezem remegett. Csak én és ő? Mit akar tőlem és Dom-tól? 

Eva-nak intettem hogy mindjárt jövök, April hisztizett hogy ne hagyjam egyedül.

-Mindjárt jövök, csak beszélek egy bácsival jó? -pusziltam meg a haját.

Lerohantam a lépcsőn, szinte betörtem az ajtót, annyira rohantam.

-Dom! Dom! -ráztam a rácsot. Alex, a szomszédos cellából figyelt. Elvitték egy másikba, hisz majdnem megölték egymást.

-Mi mi? -kapta fel a fejét. 

-Gyere kérlek! Nyugi apa tudja hogy kijössz! -nyitottam ki az ajtót. Felébredt, oda sietett hozzám, karját nyújtotta felém, rákattintottam a bilincset, elém ment. Kiléptünk a hátsó udvarra. Így senki fog észre venni minket, vagyis inkább hallani. Leült a földre, élvezte a nap melegedő sugarait.

-Dom! Figyelj, egyszer mondom el. Szombaton, muszáj elmennünk. Lehet meghalok... kitudja. Alexa hívott azzal kapcsoltban, hogy "látni" akar engem. És téged gondolom az a Fickó. Én nem élem túl az is biztos...Ketten kell mennünk. Vállalom a felelősséget teljesen! -megakadt a légzése.

-Mi? -nézett maga elé.

-Én se akarom....De bármit megtesz egy kis fűért és pénzért. Téged nem bántanak, hisz tudják hogy az ő fejükön vér díj van. Az alvilág megöli őket, hisz Te! Aki javítja a verdákat, sok pénzért.Ezért téged nem bánt. Legfeljebb én halok meg. 

-Emma! -csattant fel. -Képes lennél a fél alvilágnak oda adni magad?! Bedobod magad tizenkilenc évesen a medve, nem is...A démon szájába?! Tárt karokkal várnak. Golyót akarsz abba a szép buksidba?  Hisz te még félig gyerek vagy! Tudom, hogy a család az első, de ekkora fájdalmat akarsz okozni? Alexa ezt akarja, hogy szenvedj!

-Nem tudod mire képes! -sírtam fel. -Fogalmad sincs arról, hogy milyen díjak vannak a fejem felett. Mintha egy szűz lány lennék, aki sokat ér. És igen, sokat érek. Mert megvan az amit sose adnék oda, a szemem színe. Különleges vagyok. Ott lent...A pokol mélyén, egy kincs vagyok. De nagyon...Több milliót érek,lehet kiszedik a szemem! -zokogva mondtam amit évek óta tudok.

Dom, is könnyezett. Azért akarják hogy ott legyen, hogy lássák mennyire fájdalmas elveszíteni egy barátot...

Szombat, Este 23 óra 12 perc, 34 mp

Síró görccsel, remegő ajkakkal, remegő kézzel, írtam a búcsúleveleim, amit beraktam a szekrénybe. Életem minden egyes megmaradt emléke, mára csak foszlány, egy boldog élet illúziója. Egy család, egy barát, igaz barátság, mind csak illúzió. Sírva ültem be az autóba, a legmeszibb raktár épületben vártak rám. 

*Dominic szemszöge*

Megszorítottam Emma kezét, ha kell meghalok. Ő kurva fiatal ehhez. Miért barátkoztam vele össze? Miért szerettem meg? Miért kell el veszítenem? Fél év alatt olyan barátság, olyan kötelék alakult ki, amit nem akarok másnak oda adni. Féltettem, féltem. Ettől hogy belekavarják a családom, a fél alvilági patkányokat. Tudtam, ha kell megölik, megerőszakolja ha kell, csak azért hogy kihasználja hogy ő az egyetlen különleges leány az egész kibaszott bolygón.

Lefékeztünk, megálltunk, hamar. Megpusziltam az arcát, kéz- a kézben sétáltunk be. Alexa, teljesen megörült ahogy meglátta.  Azonnal megölelte, mire csak ellökte. Mögötte álltam. Nem voltunk bedrótozva, nem volt nálunk semmi. Se tőr, se semmi. Éreztem, hogy ez volt az utolsó emlékem Emmával.

-Egyetlen húgom! -erre oda ugrott hozzám két majom a sötétből és lefogott. -És persze Dominic. Emma tudod hogy ez volt az utolsó pillanatod? Tudod, kurva szar amikor te vagy az aki, többet ért el mint én. Míg te be mentél arra a szarra, én meghaltam belül, tönkre tettél. Utálak, miért? Mert, te voltál apuci kedvence, anya is miattad hagyott el minket. Mert te szegény kislány depis voltál, ajj már! -húzta meg a haját. 

-Ezért megbűnhődsz! -kiáltozta Emma.

-Én? Ugyan csak te. Gondolj rám...Mikor a puska golyó a fejedbe száll. Nem fog fájni, csak a baj hogy te halottan kellesz a fejesnek. Um, de kár... Egyetlen kívánság?

-Dom! Sajnálom, de ez van, túl naiv voltam 6 évvel ezelőtt. Hogy én leszek LA rendőre...Istenem... Alexa, ha bárkit bántasz, azzal te fogod magadat a szarba belehúzni! Idióta kurva vagy! Tessék! Lőjj el. De ne feledd, ki a húgod, az ikred! -átnyújtott egy borítékot.

Alexa nevetve átölelte a vállát, Emma zokogva állt. Nem tudtam mit tenni. Ekkor egy pisztoly, egy halk szeretlek...

Alexa kegyetlenül lelőtte, össze estem. Sírtam, belül szétszakadtam. Alexa, eldobta a pisztolyt. Sírva bukott a földre, Emma halott testét ölelte.

-Sajnálom, annyira sajnálom! Megbosszulom amit tettem..Magamon is, és téged is. 

Sötét alak lépett ki, Roland volt az. Perverz vigyorral nézett Emma felé. 

-Alexa, kicsi kincsem milyen ügyes vagy!

-Adja vissza az apám! -kiáltotta.

-Apád él és virul bájos hercegnőm! Kár, hogy nem tudtad.

Elhomályosodott előttem a világ, FBI tipikus hangja hasított a levegőbe. Pisztoly lövés, kiáltás. Minden elmosódott előttem.

Emma temetése... Itt össze tört minden...Sírt, zokogott. April a húga sírva borult a sírra. Mia ölelt át, zokogott. Én erős voltam...De csak voltam...

Emma Alexandra Black

1999. 05.18- 2018. 07.12

A halálnak éjszakája vissza őt nem adja már, 

Mert a sírok éjszakája át nem léphető határ.
Lengjen hát sírodon béke,
Bárha dűljön a világ,
Semmiségek éjjelébe
Jó barátid hű emléke
Halhatatlan mécsvilág. 

Erős, s kitartó voltál, egyetlen drága kincsem, lila szemű lányom. Szeretlek az életemnél is jobban.Édesapád, anyukád, és a húgod...És Alexa, ki nem akart neked rosszat. -hangozott el a pap beszédje, kiborult mindenki, sírtak, emésztették a hallottakat. Végig kitartott... Búcsú szavak, halkan suttognak a szélben.

Vége.