Nos hali :) elhoztam nektem Toby történetét. Ő az egyik legnagyobb kedvencem, mert IMÁÁÁÁÁDOOOOM és mert a története is nem csak olyan, hogy depressziós lesz, mert ez meg az zaklatta, hanem megvan a maga története, és néhányszor meg is könnyzen főleg hogy én is tikkelek.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
A hazafele tartó út szinte már végtelennek tűnt. Az autó fénye, ahogy megvilágította az utat, úgy világította meg az út mellett elhaladó fákat is, amik így visszatükröződtek a jármű ablakán, és a figyelmes szempárokon, ezzel táncszerű mozzanatot hagyva rajtuk. Az utat, miközben körülölelte a rengeteg sötét fa, oly soknak tűnt, hogy már-már erdő formálódott ki belőlük. Az egyetlen hang, ami hallható volt, az a kocsi motorjának zúgása, miközben haladt az úton. Kifejezetten kellemes megnyugtató érzést nyújtott ez a hang. Az egész utazás igazán andalítónak tűnt, bárkinek az lett volna, kivéve a jármű két utasának. Egy középkorú nő ült a volánnál, rövid barna haja volt, ami kifejezetten illett a hölgy vonásaihoz. Egyszerű v nyakú zöld pólót, farmert, és kis gyémánt fülbevalót viselt, ami néha kikandikált a haja alól. Mély, zöld szemei voltak, ami kiemelte a pólója színét, ezt az ablakon beszűrődő út megvilágítása még jobban észrevehetőbbé tette. Nem volt semmi egyéb különös a kinézetén, úgy nézett ki, mint minden átlagos középkorú édesanya, akit a televízióban látni. Egy dolog mégis kiemelte az átlagból, a kimerültség, ami a szeme alatt hatalmas táskákat hagyott. Arcáról megviseltség és a szomorúság egyvelege volt látható, ennek ellenére olyannak tűnt, mint aki korában igen boldog ember volt, és sokat mosolygott. Gyakran szipogott, valószínűleg korábbról elejtett könnyektől. Főleg akkor szipogott, amikor fiára vetette pillantását a visszapillantó tükörben, aki a hátsó ülésen ült teljesen görnyedten. Karjait szorosan a mellkasához ölelte miközben fejét a kocsi hűs ablaküvegére helyezte. A fiú, már kinézetét illetően sem tűnt egészen normálisnak, bárki, még a vak is észrevette volna, hogy valami nagyon nincs rendben. Kócos barna haja szanaszét állt és a bőre, a szinte szürkésnek mondható bőre már-már világított, ahogy az útról beszűrődő fény rávetült az arcára. A szemei nagyon sötétek voltak, ellentétben az anyjával. Fehér póló és kórházi betegeknek szánt nadrág volt raja, amiből máris következtetni lehetett, hogy nem sokkal ezelőtt engedhették ki a kórházból. A ruha, amit ezelőtt viselt, szanaszét szakadt és vér áztatta, így válva véglegesen hordhatatlanná. Arcának jobb részén vágások nyomai voltak, amik a szemöldökéig húzódtak ezzel át vágva azt. Jobb kezét válláig kötések díszítették, valószínűleg szétzúzódhatott egy korábbi baleset során. Ezek a sebek elviselhetetlenül fájdalmasnak tűnhettek egy átlagember számára. Már ha egyáltalán ő érzett volna fájdalmat. Sosem érzett semmit. Ezen különös képessége kiemelte őt a nagy átlagból, mint azon érdekes tulajdonságok sokasága, amivel föl kellett nőnie. Habár sosem szerzett súlyos sérülést, most már nyilvánvalóvá vált maga az a zavarba ejtő tény is hogy, számára az se kottyanna meg, ha egy karját vesztené el, meg sem érezné. De nem csak ez a defekt volt az, amivel együtt kellett élnie, ott volt az a betegség, ami miatt gúnynevek sokaságát és rengeteg megaláztatást kellett régebben elszenvednie nap, mint nap az iskolatársaitól, ez miatt kellett ott hagynia az iskolát. A betegség a Tourette szindróma volt, ennek köszönhetően irányíthatatlanul tikkelt és rángatózott, miközben még kontrolálhatatlanabbul ropogtatta a nyakát. A gyerekek az iskolában rengeteget zaklatták. Ticci- Toby-nak gúnyolták majd nevetgélések közepette eltúlozva utánozták ezeket a rángatózásokat. Így lett magántanuló miután ezen, zaklatások sorozata még jobban eldurvulni látszott. Képtelenség lett volna ilyen szintű atrocitások mellett iskolában tanulni. Toby üres tekintettel meredt ki az ablakon, egyetlen beszámítható érzelmet sem lehetett leolvasni az arcáról. Bármely másodpercben megránghatott a válla, keze vagy a lába. A kocsi egy-egy kisebb ingásától is fölfordult a gyomra. Toby Rogers volt a fiú teljes neve és legutolsó alkalom, amikor kocsiban ült az karambolozott. Képtelen volt másfelé terelni a gondolatait. Akarva akaratlanul is újra játszotta magában a történteket mielőtt újra és újra minden elhalványult volna. Toby volt a szerencsés túlélő, de ez sajnos a nővéréről már nem volt elmondható. Sehogy sem tudott segíteni, csak nézni, ahogy a nővére meghal. Ezek a szörnyű emlékek újra meg újra lejátszódtak benne. A nővére sikolya, ahogy a kocsi neki csapódik a másik autónak. Aztán egy kis időre minden elsötétült. Mikor Toby újra kinyitotta a szemét, szembesült nővére testének látványával, ahogy a homlokába üvegszilánkok ágyazódtak, ahogy a csípője és a lába a kormány alá szorult, ahogy a mellkasát szétnyomta a későn aktiválódó légzsák. Ekkor látta utoljára a kedves szeretett nővérét.
