Viszlát Japán!

Egy kis emlékezés

Inazuma városban még jócskán nyár volt, úgy körülbelül július közepe lehetett. Ez a nap az év legforróbb napja volt. Normális ember nem merészkedett ki a napra játszani vagy sétálni. A felnőtteknek is szerencséjük volt, mert egy vasárnapi napról van szó, így nekik sem kellett munkába menniük.

Persze az egész város ember nélküli látképében volt egy hiba. Az Inazuma torony dombján egy fa alatt egy fekete lyukas valami lengett. Egy gumiabroncs volt az. És egy 14-15 év körüli fiú lendítette el és utána fogta meg. Kapus kesztyűt hordott és a fején egy széles narancssárga fejpántot viselt. Az előző gumiabroncs (egy kisebb méretű), ami a földön volt mellette, már nem volt számára akadály. Azt már simán el tudta kapni anélkül, hogy az egy picit is meg tudta volna lökni. Persze három évvel ezelőtt a kicsi is egy szempillantás alatt felborította. A srácot különben Endou Mamoru-nak hívják. Ő a világbajnok Inazuma Japan elsőszámú kapusa és egyben a kapitánya is. 

Alig egy éve ért véget a Nemzetközi Futball Frontvonal bajnokság, ami után fél évig ünnepelték őket. Azon a fél éven keresztül a barátai is alig találták meg Endou-t a tömegben, mert annyi sárga hajpántos fiú és lány rótta az utcákat. És ez a látvány az egész csapatot megmosolyogtatta, még a kapitányt is.

Különben Endou épp a napi edzését tartotta, ilyenkor el szokott gondolkodni néhány dolgon. A mai edzésen az első az volt, hogy már teljesen biztos volt abban, hogy jó döntést hozott az új kapitánnyal kapcsolatban. Ugye Kurimatsu-t tette meg a csapat vezetőjének, aki hétvégei Mikage Sennou elleni gyakorló meccsen nemcsak azt bizonyította milyen jó szellemi vezető, de az is kiderült róla milyen jó játékmester. Úgy látszik, ahogy Kidou is elballagott Endou-val együtt, előhívta a mindössze egy évvel fiatalabb fiúból az irányítót. De emellett Kurimatsu talált egy új kapust is a csapatnak, Dokuro Narihira állítólag még csak elsős lesz, de máris beállt a klubba futballozni, 12 éves is alig van, de rendkívüli kapus lesz belőle is az biztos. A hissatsu technikája is nagyon ott volt, az Ólom kezek nevezetű technikával, úgy nyomta le a labdát a földre mintha két óriási ólomzsák nehezedett volna a játékszerre. A mozdulatsor úgy nézett ki hogy a srác felemelte mindkét kezét és utána a két tenyerével nyomta le a hissatsuval megerősödött labdát, a technika aurájánál két tenyér jelent meg, amik hasonlóak voltak az isteni kéz nevű technika tenyeréhez, de ezek szürkék voltak. Toramaru-ból pedig tökéletes ászcsatár lett, meg is kapta a tízes mezt.  Endou-ban ezek után meg is erősödött az, hogy csapat miatt már nem kell aggódnia többé.

Aztán elmélázott a világbajnokság elött történteken is. Megküzdöttek a Teikoku akadémiával először kikaptak, de utána területi döntőn legyőzték őket, utána fáradságos küzdelmek árán legyőzték a Zeus csapatát a döntőben, majd a bajnoki döntő után elég erősre edzették magukat hogy legyőzzék az Alia akadémia összes csapatát. De ennek a győzelemnek a mámora sem tartott sokáig, mert utána megkellett kellett küzdeniük az Alia meteorittal felturbózott barátaik a Dark Emperrors ellen is és végül ezt a kanyart is sikeresen vették. 

Utána Endou-nak eszébe jutott néhány hissatsu technika, amiket a társai csináltak, míg a meteorit irányítása alatt voltak. Eldöntötte, hogy ezeket a technikákat majd betanítja a leendő gimis osztálytársainak. Aztán azok a technikák is megjelentek az elméjében, amikre alig emlékezett, nagyjából csak arra, hogy egyszer csinálta őket. És azokat a kapus technikákat, amikre nem emlékezett megfogadta, hogy egy meditáció közben megpróbálja előhívni az emlékezetéből. Az edzése utolsó felében is ezeken a dolgokon gondolkodott.

Már jócskán beesteledett és Endou pont végzett az edzéssel, amikor egy türkizkék hajú, futó fiú megállt előtte. Természetesen ők ismerték egymást.

 -Szevasz Kazemaru - köszönt a kapus.

 -Helló Endou - köszönt vissza a másik. - A szokásos edzés?

 -Igen, épp most végeztem vele

 -Az jó, mert én is pont ebben a pillanatban.

És, mint egy végszóra a kapitány hasa megkordult. Erre mindketten elnevették magukat.

 -Nem megyünk el kajálni a Rairaiken-be - vetette fel, a multifunkciós játékos. Azért lehet őt így hívni, mert a kapus poszton kívül minden pozícióban kiváló teljesítményt nyújtott emberfeletti gyorsaságának köszönhetően.

 -Nem is rossz ötlet úgyis meg akartam látogatni Hibiki edzőt. - mondta Endou.

 -Rendben. Akkor menjünk! - mondta Kazemaru és mindketten elindultak lefele a dombon.

Már amikor Inazuma város utcáit járták az étterem felé, észrevették az utcán egy régi ismerősüket egy szürke hajú velük egyidős srácot két felnőtt társaságában, aki éppen feléjük fordult.

 -Sziasztok, srácok! Rég láttuk egymást - köszönt a fiú.

 -Szevasz, Fubuki! - köszöntek egyszerre a fiúk.

 -Ők itt a nevelőszüleim - intett a fenőttek felé.

 -Örülünk, hogy megismerhettük önöket - hajolt meg egyszerre Endou és Kazemaru aztán utána a társuk felé fordultak. - Fubuki nem akarsz velünk jönni? Épp a Rairaiken-be megyünk kajálni.

 -Figyelj, Shirou nyugodtan menj a barátaiddal - mondta a nevelő apja.

 - Hogy-hogy? - kérdezett vissza a fiú.

 -Egyrészt, mert látszik rajtad, hogy nagyon szeretnél menni, másrészt pedig, amit mi fogunk most csinálni az untatna téged - mondta az anyukája.

 -Rendben. Köszönöm - mondta a már-már liberoként viselkedő csatár/védő. - Akkor menjünk srácok!

 -Viszontlátásra! - köszönt el a két felnőttől Endou és Kazemaru.

-Sziasztok! Szórakozzatok jól! - köszöntek el a szülők is.

Így már hárman folytatták útjukat volt edzőjük üzlete felé. Útközben beszéltek a fociról, arról hogy milyen technikákon dolgoznak. Kazemaru és Fubuki is egy-egy igazán a stílusukhoz illő darabról számolt be, amikor Endou-ra került sor elmondta a barátainak min gondolkodott az edzése közben és utána feltette a kérdést: - Ti emlékeztek olyan hissatsura, amit csak egyszer használtam és azóta nem?

 -Nem nagyon - mondta Fubuki.

 -Én sem - válaszolt Kazemaru.

 - Mert ma egyszer csak olyan érzésem támadt, mintha csináltam volna a mostani technikáimtól eltérő hissatsukat is valamikor régebben. És most ezek felidézésén fogok dolgozni - mondta a kapus.

 -Sok sikert hozzá - kívántak szerencsét a fiúk a barátjuknak.

Az út folyamán még megálltak úgy negyed órát játszani a folyóparti pályán a kicsikkel, és végül jó éhesen és fáradtan megérkeztek a Rairaiken elé.