Cold | lh • Befejezett

33

– Ez a nap a mienk, Cold.- fogta meg a kezemet.– Ha esetleg...- nyelt egy nagyot.–Úgy döntesz...- kereste a megfelelő szavakat, de nem találta.– Ahj. Nem akarom hogy úgy tekints vissza az életedre, hogy nem próbáltál ki ilyen merész dolgokat.

Igaza volt. Nem félek hogy meghalok miközben leugrok. Előbb-utóbb úgyis végem. Legal–bb egy balaset végezzem velem, minstem a rák. Beálltunk a sorba. Nem is tudtam, hogy ez ennyire drága. Csak lopva néztem a kasszahoz, mikor Luke fizetett. Megpróbáltam volna én fizetni, de nem volt erőm veszekedni. Egy fiú ismertette velem a szabályokat, és közölte, hogy egy ember jöhet fel velem. Ez természetesen Luke volt. Amint felértünk rám kötöttek minden biztonsági felszerelést.
Egy pillanatra lenézek a mélybe. Az emberek olyan kicsik mint a hangyák. A peremnél álltam, a lábaim bokánál össze vannak erősítve, a rugalmas kötelet ehhez rögzítették. Veszek egy mély lélegzetet, és várom az engedélyt az ugrásra. Reggel még a korház ágyát nyomtam, a halálomat tervezgetve. Este a bálban voltam a barátaimmal, egy órával ezelőtt pedig betörtem az operával. Még mindig a báli ruhámban voltam. Szakadt volt már, vizes és piszkos. De ez volt a legkisebb gondom jelen pillanatban. Akartom ellenére is a korlátba kapaszkodtam, mintha az majd megvédene az ugrástól. Folyamatosan rém képek jelentek meg előttem, hogy kinyilik alattam a rács amin állok, vagy meghalok az ugrás közben, elszakad a kötél. Megkaptam a jelet. Mielőtt meggondoltam volna magam, vettem egy mély levegőt és elrugaszkodtam a talajtól. 100 km/h sebességgel zuhanhattam lefelé, az agyam képtelen volt felfogni mi is történik. Egy éles sikoly visszhangzik az egész területen. Én síkoltok. Nem az ijedségtől. Soha nem éreztem magam ennyire szabadnak és boldognak, mint abban a pillanatban. Mikor leértem és a kötél rántott rajtam párat éreztem, hogy a vacsorá vissza köszönön, de végül sikerült bent tartanom. Miután leszerelték rólam a kötelet remegve sétáltam oda a barataimhoz. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy elég bátor vagyok egy ilyen dologhoz. És láss csodát. Megcsináltam.

– Most már nagyon kiváncsi vagyok mi lesz ezek után az utolsó megálló.- pattantam Luke mellé.

– Előtte öltözz át. Egész Sydneynek villantottál zuhanás közben.- nevette el magát.

A szatyorban amit adott, egy vidámparkos poló és melegítő volt. A kenyelmetlen báli ruha után erre vágytam a legjobban. Kifele sétálva nem a kocsi irányába haladtunk. Hanem a part felé. Nem kérdeztem semmit. Nem akartam előre tudni, mire készült.

– Maradj itt.- állt mögém Luke, és valamit a szememre kötött.

– Most jön az, hogy beledobtok a tengerbe? - mosolyodtam el.

– Majd meglátod.- nyomott egy puszit az arcomra.

Ugyan nem láttam, de hallottam, hogy valamit cipelnek meg susognak. Mintha a tűz hangját is hallanám. Levették rólam a kendő szerű anyagot, és a szemem elé tárult egy tábor tűz, pokrocok szépen leterítve. Az egészben a legszebb az volt, ahogy a napfelkelte megvilágította az óceant. Nem voltam messze attól, hogy elsírjam magam. Csodálatos nap. Leheveredtünk a pokrócra, a fiúk énekeltek, én meg minden pillanátat megőrizem ennek a napnak.

***

Arra ébredtem, hogy a strandot megtöltik az emberek. Hirtelen nem tudtam, hogyan kerültem ide, de aztán minden világos lett. A fiúk ott feküdtek a homokban, egymást ölelve. A nem messzi büféből kértem egy lapot és tollat. Leültem a moló alá, és megírtam a búcsú levelemet.

Drága Luke, Ashton, Mikey és Calum!
Tudom, a tegnapi nap után, nem erre számítottatok. De én már akkor tudtam, mikor bele egyeztem az egészbe. Köszönöm nektek a tegnapi napot, életem legjobb napja volt. Hosszú oldalakon keresztül tudnám sorolni, mennyi mindenért vagyok hálás nektek. Lehet ez most hülyén fog hangzani, de ti mentettétek meg az életemet. Nem tudtam mennyi lesz hátra, de nektek köszönhetem azt, hogy valóban megtanultam élni, és úgy tudok most töletek elköszönni, hogy rengeteg boldog emlékre tekintehtek vissza. Luke... Kérlek ne haragudj rám. Örökre az emlékeimben fogsz élni, és fentről fogok rád vigyázni. Végig kísérem az összes szerelmedet, az összes csalódásodat és boldogságodat. Örökké és mindig szeretni foglak. Fájdalmas ez nekem is, de kérlek, értsétek meg, és ne szóljatok bele. Még fogunk találkozni, ne hiányoljatok, ne sajnáljatok. Egyszerűen annyi mindent szeretnék még mondani nektek, de nem tudom hogyan. Talán azzal zárnám, hogy ti voltatok életem legjobb részei, és szeretlek titeket. Tudom, hogy mostantól ezerszer átfogom élni az együtt töltött napokat, hallani fogom a nevetéseteket, ha ti az enyémet nem is. De ez már kezd túl csöpögös lenni és hogy hű maradjak önmagamhoz úgy érzem itt a búcsú ideje. Egy egykori barátotok - Blake.

A papír lapot félbe hajtottam, betettem Luke keze alá. Egy utolsó csókót nyomot az arcára, majd mentem az utamra.