Mélység |Todoroki × Oc - Befejezett|

9. Fejezet: Düh, düh, és düh

Nem tudom mennyi idő telhetett el, hisz elaludtam. Mikor kinyitottam a szememet, egyből a telefonomért nyúltam. Ahogy a kezembe vettem, megtekintettem az időt. Hajnali 3 volt. Remek.
  Magam mellé néztem, de Shouto nem volt ott mellettem. Kicsit odébb kúsztam, így megpillantottam a földön fekvő fiút. Feje alatt egy párna volt, testét pedig egy takaró fedte be. Vajon miattam ment le? Nem tudok rá sokáig haragudni. És különben is, egy butaságon idegesítettem fel magam, és vesztünk össze.
  Lemásztam mellé, majd bebújtam mögé a takaró alá, s átöleltem hátulról. Bőre meleg volt, valamint mámorító volt az illata. Fejemet a hátába fúrtam, és egyre szorosabb öleltem őt.

  - Mit csinálsz? - kérdezte a hang, attól a fiútól akit öleltem.

Egy szó nélkül öleltem tovább. Vele akarok aludni. Semmi mást nem szeretnék.

  - Válaszolj... - szólt halkabban.

  - Miért jöttél le? - kérdeztem tőle, és nem is válaszoltam a kérdésére.

  - Nem akartalak zavarni.

  - De nem zavartál volna... - húzodtam el kissé.

  - De igen. Most jobb lett volna, hogyha egyedül alszol.

  - Sajnálom.. - mondtam ki a szavakat.

  - Mégis mit? - húzodott el, majd egyenesen rám nézett.

  - Hogy így reagáltam...

Shouto száján ekkor egy halk nevetés szökött ki.

  - Babe - sose hívott így, szóval eléggé meglepődtem - Neked nem kéne semmit se sajnálni. Én vagyok az, akinek bocsánatot kell kérnie. Én... - nézett rám kissé zavartan - Nem akartalak megbántani. Csak kicsúszott a számon. De egy szavamat se gondoltam komolyan.

  - Rosszul esett...

  - Nem akartalak bántani. Mivel engesztelgetnélek ki? - simított végig az arcomon.

  - Veled akarok aludni - jelentettem ki a kérésemet.

  - Ennyi? - lepődött meg.

  - Ennyit kérek tőled mindössze - fogtam meg a kezét, és azzal össze is kulcsoltam vele az enyémet.

Shouto apró mosolyt húzott az arcára, majd egy puszit nyomott a homlokomra, és közelebb húzódott hozzám. Fejem a mellkasát érintette, és pillanatok múlva bele is fúrtam fejemet a mellkasába. Annyira mámorító az illata, hogy az valami hihetetlen.
  Másnap, mint kiderült előbb elkell mennünk, mivel Shouto apjának visszakell menni dolgozni. Szóval csak a szokásos.
Még aznap elhagytuk a szállást. Kissé gyorsan telt az idő, és hamar eljött a hétfő. Az utolsó hét a suliban. Ezen a héten megyünk kirándulni.

  - Hé! - hallottam meg a fiú hangját, akivel már elég régóta nem beszéltem.

  - Mit akarsz, Katsuki? - fordultam a szőke hajú fiú felé.

  - Beszélni - azzal erőszakosan megragadta a karomat, majd egyenesen a tornaterem bejáratáig rángatott, ahol senki se tartózkodott rajtunk kívül.

Csak álltunk egymással szembe. Mit akar velem még megbeszélni?

  - Mégis mi a fran...

  - Hallgass! - vágott a szavamba, ezzel elcsitítva engem - Most én beszélek!

  - Akkor mondd - sóhajtottam egy aprót - De siess - fontam össze a karjaimat a mellkassom előtt - Semmi kedvem elkésni történelem óráról.

  - Tsh. Ne add nekem a jó kislányt - nézett rám idegesen.

  - Mi van? - nevettem ki őt - Ne most legyél a nagy jótett lélek, hogy kiossz másokat, mégis milyenek legyenek. Inkább azon kéne elgondolkodnod, hogy máskor ne úgy közöld az emberrel, hogy tetszik neked, akinek ráadásul barátja van, hogy lekapod! Emiatt összevesztünk Shoutoval! - emeltem meg a hangom.

  - Oi! - fintorgott hirtelen - Szóval már a rendes nevén szólítod.. - nézett oldalra, majd vissza rám, és egy undorító mosoly jelent meg az arcán.

  - Mi ez a vigyor?

  - Tudod, nekem az csak jó lett volna, ha a veszekedés által szakítotok - mosolygott még mindig levakarhatatlan mosollyal az arcán.

  - Mi van?!

  - Idegesít, hogy mindig csak vele foglalkozol, tsch.

  - Katsuki, te hülye vagy? - vontam fel rá a szemöldökömet - Ő a barátom! Persze, hogy vele többet foglalkozom, mint veled! Főleg azok után, hogy csak úgy lekaptál, és még neked állt feljebb az egész! Könnyebb lett volna, ha inkább elmondod az érzéseid, és nem mész a saját fejed után, bele a hülyeségbe!

  - Te vagy a hülye - vágta oda hozzám - Az ilyeneket nem lehet csak úgy kimondani, idióta... - halkult el a végére.

  - Inkább arra törekszel, hogy szétszedj egy kapcsolatot... - forgattam meg a szememet.

  - Sokkal mókásabb - került ismét vigyor az arcára.

Itt szakadt el nálam a cérna. Aprót léptem, hogy elé kerüljek. Ahogy ez megtörtént, kezem automatikusan lendült arca felé, míg nem találkozott vele. Ennek az egésznek egy nagy pofon lett a következménye. Akkora pofon, melytől egy nagy visszhang keletkezett, valamint egy piros tenyérnyom is maradt a fiú arcán.

  - Mi folyik itt? - jelent meg fele más hajú barátom - Mi volt ez a ha..ti mit csináltok itt? - szakította félbe magát hogy egy másik kérdést tegyen fel.

Katsuki tüzes pillantásokkal ajándékozott meg, s szemeivel jelenleg meg is tudott volna ölni, annyira ideges volt. Ideges volt rám, Shoutora, valamint az egész világra.

  - Nagu - szólított, és egyből hozzám is lépett - Mi történt?

  - Rohadjatok meg... - préselte ki a szavakat a szőke hajú fiú a fogai közt, minden dühét belevéve.

  - Hogy mondod? - fordult felvont szemöldökkel a másik fiú felé.

  - Oh, bocsánat. Kijavítom magam. Csak te rohadjál meg! - állt elé, közben kezeit ökölbe szorította.

Katsuki remegett a dühtől, s Shoutonak se kellett sok, hogy elengedje magát.

  - Adná végre a jó isten, hogy ti ketten szétmenjetek! - ordított a barátomra, mire én összerezzentem a mély, és ijesztő hangtól.

  - Hogy...mi van? - lett dühös Shouto tekintete, majd közelebb lépett.

  - Hé... - szóltam alig hallhatóan, majd a barátom karját elkaptam, hogy ne tegyen semmit se meggondolatlanul.

  - Most itt vagyok. Szóval had halljam - szólt a fiú kit lefogtam, majd egyből ki is rántotta magát a nem túl erős szorításomból - Szereted őt, vagy nem? - hangja rettenetesen féltékeny volt, valamint ideges.

Katsukinak ekkor egyben fájdalmas, de annál halványabb vigyor jelent meg az arcán.

  - Igen - jelentette ki, nemes egyszerűséggel.

Shoutonak se kellett több. Kezét idegesen lendítette meg a fiú felé, majd ökle pillanatokon belül találkozott a fiú arcával.

  - Baszki! - csúszott ki a számon ijedten.

Féltem, nem is tagadom. Ugye nem fogják megverni egymást?

  - Shouto! - szóltam rá, elég erős, bár rekedt hangon.

  - Ha még egyszer a közelébe mész, nem ez lesz az utolsót, amit adok neked! - hangja remegett az idegességtől.

 Nehezen tudtam arébb rángatni őt. Sose láttam Shotounak ezt az arcát. Ám még itt sem fejeződött be ez az egész.

  - Miért mit csinál a nagy Endeavornak a picike fia? - szólt utánunk gúnyos hangnemben a szőke fiú.

  - Na itt volt elég ebből! - fordult meg hirtelen Shouto, majd Katsukinak rontott.