Harc az érzelmekkel

Part 33

Sara

Csak úgy teltek a napok, sok volt a munka rengeteget próbáltunk. Közben még Echo-val is jártam gyógytornára, egyre jobban van. Hunter nyomozó és Ava vizsgálja továbbra is az ügyet, de még nincs forró nyom.
A kihallgatás után meglepett Ava azzal, hogy találkozóra hívott viszont örültem neki, jó volt újra látni. Egyre többet gondolok rá és azokra a szuper, szenvedélyes napokra. Életem legszebb és legjobb időszaka volt.
Viszont nem értem miért törtek elő újra az érzések, lehet mégsem vagyok túl rajta és még mindig szeretem.
Gondolataimból a telefonom csörgése szakított ki, amikor megláttam a kijelzőt elmosolyodtam hiszen gondolataim alanya, Ava hívott.

-Szia! - szóltam bele.

-Szia! Hogy vagy?-kérdezte.

-Jól, épp iszom a reggeli kávémat.

-Az jó. Nos ugye említettem, hogy szeretnék Veled valamikor beülni valahová. Ma úgy néz ki ráérek. Neked jó a mai nap? - kérdezte félénken.

-Tökéletes. Hova menjünk?

-Te ismered a várost, szóval ezt Rád bízom.

-Van egy szuper kávézó, oda beülhetünk ha Neked is jó.

-Rendben, 8-ra érted megyek.

-Oké várlak. Szia!

-Szia!

Fura lesz újra kettesben, de várom már. Echo-nak viszont nem akarom elmondani, nem szeretném hogy féltékeny legyen bár hazudni is utálok.

....

Elkészültem, de előtte írtam Ava-nak hogy inkább találkozzunk a kávézóban, meg is írtam a címet.
Echo-nak azt mondtam Zarival találkozunk, mert akár mesélni valamit, nagyon rosszul éreztem magam amiatt hogy nem voltam őszinte vele, de nem akartam megbántani. Eleget aggódik amiatt, hogy minél hamarabb vissza tudjon térni a csapathoz,utál otthon ülni, de megértem.
El is indultam a kávézó felé.

Ava

Idegesen vártam Sara-t a kávézó előtt, nem tudtam miért kérte, hogy inkább itt találkozzunk és ne menjek érte. Annyira várom, hogy csak vele legyek és újra csak mi legyünk.
Megláttam a távolban és a szívem egyre hevesebben vert, izzadni kezdtem. Kicsit megnyugodtam amikor odaért és megölelt.

-Szia! Menjünk be, foglaltam asztalt.

-Szia! Te mindenre gondolsz.

-Mint mindig. - mosolygott.

Bementünk, elfoglaltuk a helyünket és rendeltünk is.

-Bocsi, hogy azt kértem itt találkozzunk, de nem akartam problémát Echo-val.

-Semmi probléma,de jól sejtem hogy nem tudja azt, hogy most velem vagy?

-Igen.-nézte a padlót.

-Nyugi, tőlem nem tudja meg. - mosolyogtam.

-Köszönöm. - mostmár ő is elmosolyodott.

-És milyen itt a nagyvárosban?

-Az elején kicsit rossz volt, hiányzott a családom, a barátok és az üzeneted is felkavart.

-Sajnálom, nem szerettelek volna felzaklatni.

-Semmi baj, már elmúlt. Azóta nagyon jól érzem magam.

-Ennek örülök, hogy boldog vagy. - mosolyogtam és megfogtam a kezét, amit meglepetésemre nem húzott ki az enyémből.

Még tovább beszélgettünk, sokat nevettünk, megszűnt minden gond és a körülöttünk lévő emberek is. Régen nem éreztem magam ennyire jól, vagyis tudom mikor volt ilyen utoljára. Természetesen akkor is ezzel gyönyörű lánnyal voltam, nem változott semmit, továbbra is imád viccelni, de tud rettenetesen is komoly lenni. Ezt annyira imádom benne, csak néztem ahogy beszél és egyre jobban akartam a múltat, azt hogy velem legyen.

-Hé itt vagy? - kérdezte.

-Bocsi, csak elbambultam.

-Azt láttam. Valami gond van?

-Nem,dehogy is. Csak előtörtek az emlékek.

-Amióta itt vagy nálam is egyre sűrűbbek az ilyen visszatekintések.

-Tényleg? - néztem rá meglepődötten.

-Igen, így van. Nem tudom miért pont most törtek elő, ennyi idő után. Lehet közé van hozzád.

-Ezt hogy érted?

-Nem tudom, én is csak találgatok.-mondta.

Még beszélgettünk egy kicsit, aztán Sara mondta hogy menjünk, mert meg akar mutatni valamit.

Kíváncsi voltam mit is szeretne mutatni, főleg hogy azt mondta menjünk gyalog mert nincs messze.
Sétáltunk a sötétben egymás mellett és késztetést éreztem, hogy megfogjam a kezét, de nem akartam elrontani mindent, vártam türelemmel.
Hamarosan odaértünk egy kis parkhoz amiben volt egy kis tó, leültünk a padra.

-Tudom, hogy szereted az ilyen nyugodt helyeket.

-Nem felejtetted el. - mosolyogtam.

-Miért felejtettem volna el?

-Azért mert már nem vagyunk együtt.

-Ez nem jelenti azt, hogy el kell felejtenem. - nézett mélyen a szemembe.

Közelebb ültem hozzá és a füle mögé raktam egy hajtincset, annyira hiányzott ez, hogy hozzáérjek.

-Hiányzol.-mondtam ki.

Nem szólt semmit, csak engem nézett. Annyira édes volt, a tekintete elárulta, hogy össze van zavarodva nem tudja mit csináljon.
Bátorságot vettem magamon és közelebb hajoltam hozzá, csak pár centi választotta el ajkainkat de nem akartam megszűntetni a távolságot. Vagyis nagyon is akartam, de azt is hogy Sara döntse el, hogy akarja-e ezt vagy sem. Tekintetem cikázott az ajkai és a szemei között, majd egyszer végre megszűntette a köztünk lévő távolságot és megcsókolt.
Ez annyira más volt és úgy hiányzott. Boldog voltam hosszú idő után újra.