Maybe life is more

17.

Két nap telt el azóta a bizonyos majdnem csók óta.
Lexa nem kereste Clarkeot ahogy a szőke hajú lány sem kereste őt. Nem tudta mit mondhatna neki vagy,hogy egyáltalán mit akar tőle.

- Te min gondolkodsz ennyire? Vagy inkább kérdezzem úgy,hogy kin?- vigyorgott rá Raven.
- Semmin,csak elvagyok.
-Látom rajtad-mosolygott rá kedvesen legjobb barátnője. - Mióta felbukkant az életedben olyan más vagy.
-Nem történt semmi- kezdte  Clarke.-Csak elvittem bulizni,jól éreztük magunkat,hazavittem és ennyi-hadarta mérgesen.
-Azért vagy ilyen 2 napja mert egy kicsit se érdekel mi? Jó pár éve ismerlek és szerintem nagyon jót tenne neked ha..
-Elég- csattant fel hirtelen Clarke- Igen  bejön és igen jól éreztem magam vele,de nem fog semmi történni.
- Miért?-nézett rá értetlenül Raven- Abból amit elmondtál nekem úgy tűnik,hogy te is bejössz neki.
-Pont ezért.- vágta rá Clarke.
-Nem értelek.
-Nem akarom őt megbántani,sokkal jobbat érdemel.
-Clarke ha így törődsz az érzéseivel akkor az azt jeleni hogy..
-Nem jelent semmit - majd fogta magát és lelépett.
-Nem menekülhetsz örökké az érzéseid elől- kiáltott utána Raven.
-Majd meglátjuk.

A szőke hajú lány egyenesen Niylahoz ment. A másik lány alig nyitotta ki az ajtót Clarke egyből a falhoz nyomta és vadul megcsókolta. Felkapta majd a hálószobába vitte ahol vadul csókolóztak közben Clarke kezei felfedező útra indultak Niylah testén.
Néhány perc után a másik lány fordított a pozíción így Clarke volt alul. Niylah gyengéd csókokkal halmozta el a nyakát a melleit,mellkasát,de a szőke hajú lány képtelen volt ellazulni.Akárhányszor lehunyta szemeit egy zöld szempárt látott maga előtt.

-Ne haragudj ez most nem fog menni-közölte Clarke majd felöltözött.
-Hisz te jöttél ide és estél nekem-nézett rá Niylah.
-Tudom és sajnálom,de most nem megy.
-Mi a baj?-kérdezte kedvesen a másik lány.
-Semmi csak..
-Lexa?
-Mi? Ezt meg honnan tudod? Raven mondta?-kérdezte mérgesen.
-Csak jót akar,és látja azt amit egyedül te nem akarsz bevallani magadnak.
-Nincs mit bevallanom Niylah.-kiabálta a szőke hajú lány.
-Akkor miért kapod fel így a vizet akárhányszor szóba kerül?
-Mert nem bírom őt elfelejteni,van benne valami különleges..
-Menj és mondd el neki.
-Nem lehet.
-Clarke..
-Mondtam már,nem tehetem . Most inkább megyek.

Eltelt egy egész hét. Clarke csatát vívott önmagával és az érzéseivel.
Olyan érzésekkel amelyeket mélyen eltemetett magában. Az apja által ejtett sebek máig nem gyógyultak be-nem a testiek hanem a lelkiek,de erről soha senkivel nem beszélt még az anyjával sem.

Kint ült a parkban,a titkos helyén. Eszébe jutott milyen jó érzés járta átt mikor Lexa itt ült mellette,ahogy áttölelte,mikor sikerült megnevettetnie,az a gyönyörű zöld szempár ahogy ránézett..

Már sötétedett amikor egy alakot látott közeledni,amint rájött ki az a szívverése kihagyott egy ütemet.

-Lexa? - a barna hajú lány csak most látta,hogy a szőke lány is ott van.
-Clarke- mosolygott zavartan- Ne haragudj nem akartalak megzavarni,csak ki akartam jönni ide egy kicsit gondolkodni.
-Mégis min? - A kérdés hallatán Lexa teljesen elpirult,az elmúlt napokban minden gondolata Clarke körül forgott.
-Nem fontos- válaszolta végül.
-Oké. Akkor én megyek.
-Várj! -szólt utána Lexa.
-Mit szeretnél?-nézett Clarke egyenesen a szemeibe. Lexa nem válaszolt ,helyette közelebb lépett a szőke hajú lányhoz így mindössze néhány centire voltak egymástól.
Clarke nem mozdult,de lepillantott Lexa hívogató ajkaira.
A másik lány néhány pillanattal később megcsókolta,olyan lágyan és óvatosan ahogy még soha senkit. Clarke először eléggé meglepődött de egyből visszacsókolta. Eddig soha nem tapasztalt érzés járta át az egész testét Lexa finom és gyengéd csókjától. Megragadta a barna hajú lány pólóját,a mellettük álló fának döntötte és úgy csókolták egymást mintha nem lenne holnap. Fogalmuk sem volt mennyi idő telt el,percek vagy órák,ez már nem számított.

Miután ajkaik elváltak egymásétól lecsapott a rideg valóság.

Clarke Lexa szemeit fürkészte amiben oly sok érzés kavargott, majd megszólalt.

-Sajnálom de ez nem megy.

Ezzel otthagyta Lexát.