Diabolik totál szívás [BEFEJEZETT]

2.rész

Amikor vége lettek az óráknak, Ayato és én is felálltunk. Felém fordult és elkezdett kérdezgetni:

~Ha jól emlékszek Roxynak hívnak ugye? Bocsi amiért reggel olyan durva voltam... nem kedzhetnénk elölről?~bólintottam és kezet fogtam vele.

~Amm...Izé... Nincs kedved haza kísérni?~kérdeztem.

~Nemrég költöztem ide és hát... hamar eltévedek...~ő bólintott és újra kérdezett:

~Persze, elkísérhetlek. Hol laksz?~szerintem elég rosszul válaszoltam erre a kérdésre, mert miután válaszoltam elég furán nézett...

~Jaj tudod van valami kísérteties kastély szerű ház, és azzal szemben...~mostmár tudom mért nézett furán...

~Amm... én is ott lakok... méghozzá... ,,a kísérteties kastély szerű házban..."~nagyot nyeltem... tudtam hogy ez nagy bunkóságnak számított, ezért bocsánatot kértem:

~ Ő... bocsi! Tényleg nem tudtam...~de ő nem is sértődött meg:

~Ugyan! Igazad van! Na akkor mehetünk? Jaj tényleg... össze kell szednem a tesóimat... tudod! Akik reggel ott voltak velem!~én nagyon megdöbbentem ezen...

~TI MIND A HATAN TESÓK VAGYTOK?! De gondolom csak féltesók nem?~ miközben elindultunk a tesójait megkeresni, elmagyarázott mindent:

~Én Ayato, a másik piros hajú Laito, és a lila hajú Kanato, mi vagyunk a hármas ikrek egy anyától. A szőke Shuu, és a másik lila hajú szemüveges férfi, ők is egy anyától vannak. Subaru pedig egykeként született. Ő is egy másik anyától.~nagyon figyeltem hogy
ki-kinek a testvére. Majd rákérdeztem az apjukra:

~Szóval... más anyától vagytok, de egy apukátok? Ez elég ironikus...~ amikor leértünk már mind az ajtóban álltak. Ayato megfogta a csuklómat és el vonszolt a többi fiúhoz. Hiába próbáltam menekülni, nem ment mert nagyon erősen szorított:

~A-ayato... e-ez fáj... engedj el...~
Ő kezdett flegma lenni megint:

~Ugyan mért engednélek el? Hiszen a zsákmányom vagy!~ mondta, és vicsorogni kezdett a többiekkel együtt majd észre vettem valamit... a vicsorgásukon... valamiért sokkal nagyobbnak tüntek a szemfogaik mint mondjuk az... naneee!! Az lehetetlen!! Vagy nem? Ők...

~VÁMPÍROK?!~ kérdeztem. A fehér hajú, asszem Subaru a neve, rávágta:

~Mivan ha igen?~én rémülten,tétlenül néztem ahogy Ayato felemel, és bedob engem egy limuzin szerű kocsiba, és ők is be szállnak.

Ayato és Laito mellém ültek, hogy ne tudjak kiszökni, a többiek pedig mellettünk foglaltak helyet.

Én még mindíg nem szóltam egy szót se, de nem bírtam tovább... elkezdtem bőgni, hogy hátha elengednek akkor, de csak rosszabb lett...

~Jaj ne bőgj már! Hidd el jó lesz! Lassan...lassan... kiszívjuk az összes benned folyó vért...~kiabálta a mellettem ülő Laito. De ettől csak mégjobban bőgni volt kedvem. Így hát folytattam is...

FOLYTATJUUUK!!!

Remélem tetszett ez a rész is, hamarosan folytatom! 😘😜